Louise Hay

autor

A gondolataid hatalma


Teremts csodákat az életedben! Amint elkezdjük tudatosan irányítani gondolatainkat és szavainkat, olyan eszközök kerülnek a kezünkbe, amelyekkel megváltoztathatjuk az életünket. Ez a szeretettel és bölcsességgel teli napló pontosan ebben lesz segítségünkre. „A gondolatainknak és a szavainknak ereje van. Amikor megváltoztatjuk a gondolkodásunkat és a szavainkat, az is megváltozik, amit tapasztalunk. Függetlenül attól, hogy honnan jöttünk, milyen nehéz volt a gyermekkorunk, ma is képesek vagyunk pozitív változtatásokat véghez vinni.” – Louise Hay Louise Hay szilárd meggyőződéssel hitt abban, hogy a gondolataink teremtik az életünket. Mindannyiunknak megvan a képessége, hogy javítsunk a körülményeinken, az azonban kihívást jelenthet, hogy miként kezdjünk hozzá és milyen módszerekkel és eszközökkel nyissunk a változás és a tudatosság felé. Louise időtlen bölcsessége tárul elénk e gyönyörűen megtervezett inspirációs napló minden egyes oldalán. Szelíd útmutatásával megtudhatod, hogyan használd a benned rejlő kincseket, hogy életed hátralévő részét a lehető legteljesebbé tedd. A könyvben található gyakorlatokon és meditációkon keresztül megtanulhatod: • hogyan hozz létre igazán hatékony, személyes megerősítéseket, • hogyan vizualizálj, • hogyan bocsáss meg és miként engedj el, • és legfőképpen, miként ismerd fel a saját ragyogó értékeidet. Mindennek eredményeképpen hihetetlenül erősnek fogod érezni magad, mert tudod, hogy megteremtheted azt az életet, amit megálmodtál magadnak!
Na sklade 2Ks
16,90 €

Láska sa rodí v tebe, 7. vydanie


Po mimoriadnom úspechu knihy MILUJ SVOJ ŽIVOT, prichádza na knižný trh ďalšie dielo Louise L. Hayovej: LÁSKA SA RODÍ V TEBE. Po rokoch osobnej práce s klientmi, stovkách tvorivých dielní a intenzívnych kurzov po celom svete autorka pochopila, že existuje len jeden spôsob ako vyriešiť každý problém alebo vyliečiť každé ochorenie a to je – zbaviť sa nenávisti, odporu, hnevu a kritiky – a namiesto toho pestovať v sebe lásku. Biblia hovorí: „Miluj blížneho svojho ako seba samého.” Často zabúdame na poslednú trojicu slov - ako seba samého. Hayová učí ako nájsť a využívať duchovnú silu, ktorá je prítomná v každom z nás. Radí počúvať vnútorný hlas, uvoľňovať staré bolesti, nepríjemné spomienky a pocity. Uvádza unikátny spôsob uzdravovania duše prostredníctvom kontaktu s naším vnútorným dieťaťom. V kapitole Desať krokov k láske ukazuje, že láska sa rodí v nás. Čím viacej milujeme, tým väčšmi priťahujeme lásku.
Na sklade > 5Ks
13,90 €

A hála ajándéka


Gyönyörűen illusztrált inspirációs napló Louise L. Hay munkásságának esszenciája alapján, csordultig tele mélyenszántó megerősítésekkel és nagyszerű motivációs gyakorlatokkal az önszeretetről, az örömről, és a hálával teli életről. "Az élet nagyon egyszerű: Amit adunk, azt kapjuk vissza. A világegyetem mindig azt adja, amit meggyőződésünk szerint megérdemlünk. Függetlenül attól, milyennek látszik a probléma, valójában egyetlenegy megoldás létezik, és ez szeretni önmagunkat. A szeretet a csodaszer. Önmagunk szeretete csodákra képes az életünkben. Ehhez pedig a hála a kulcs." - Louise Hay Azzal, hogy mindennap szakítasz némi időt arra, hogy számba vedd az áldásaidat, megnyílsz az előtt a megszámlálhatatlan sok jó előtt, amit a világegyetem adni akar neked. Találd meg a saját "hálás életszemlélet"-edet a Louise Hay írásai alapján összeállított inspiráló napló segítségével, amely magába foglalja az írónő időtálló gyakorlatait és megerősítéseit. Ezek oly mértékben segítenek elmélyíteni a hála érzését, hogy az idővel életed alapvető részévé válik. Miközben megtanulod szeretni önmagad és megváltozik a gondolkodásod, a világod megtelik szeretettel, örömmel, egészséggel, inspirációval és kalanddal - amilyennek mindig is lennie kellett volna. "Emlékezz rá, hogy a világegyetem szereti a hálás embereket. Minél inkább kifejezed a háládat az Életnek, az Élet annál többet ad, amiért hálás lehetsz." Az önsegítő módszerek egyik úttörő tanítója vitathatatlanul Louise Hay volt, az Éld az életed!, Az erő benned van!, Az élet szeret téged és megannyi nagy sikert aratott könyve több mint 50 millió példányban kelt el világszerte. Harminc éven keresztül segítette az embereket megtalálni magukban a személyes fejlődés és öngyógyítás képességét.
Na sklade 2Ks
14,90 €

Zázraky se stále dějí


Autorka Louise L. Hay dostávala nespočet dopisů, v nichž jí lidé psali, jak je inspirovala k tomu, aby zabojovali se svou nemocí nebo s obtížnou situací, ve které se ocitli. Některé z těchto úžasných příběhů se rozhodla shromáždit do knihy Zázraky se stále dějí, aby se stala motivací i pro další lidi a poskytla jim útěchu, úlevu a sílu čelit nepříznivým životním okolnostem. Vždy existuje nekonečně mnoho řešení. Důležité je se nevzdávat. Duchovní učitelka a autorka mezinárodních bestselerů Louise L. Hay považuje meditaci, afirmace a tvůrčí představivost za důležité součásti každodenního života. Její díla stále vycházejí v mnoha jazycích po celém světě a pomáhají milionům lidí objevovat a využívat plný potenciál vlastní energie k osobnímu růstu a léčení. Příběhy o tom, jakým způsobem mohou vaše vlastní myšlenky, rozhovory, činy a úmysly pozitivně ovlivnit ostatní lidi… protože právě o tom je život na této planetě. Pokud rozsvítíme v temnotě jednu svíčku, může zapálit další a další a tak to půjde dál…
Na sklade 1Ks
19,14 €

Vnitřní moudrost


Kniha Vnitřní moudrost nabízí krátká zamyšlení a impulsy pro meditaci ze všech oblastí života, které vás možná trápí, ať už se jedná o vztahy, zdravotní či existenční problémy. Pomůže vám prohloubit schopnost komunikace, zvládat stres, uvolnit kreativní energii, žít plně v přítomnosti, zbavit se hněvu a prožít každý den s radostí a vděkem za dary, kterých se nám dostalo. Duchovní učitelka a autorka mezinárodních bestsellerů Louise L. Hay považuje meditaci za důležitou součást každodenního života . Její díla stále vychází v mnoha jazycích po celém světě a pomáhají milionům lidí objevovat a využívat plný potenciál jejich kreativní energie k osobnímu růstu a léčení.
Na sklade 1Ks
15,84 €

Síla je ve vás


Tato kniha úspěšné autorky vznikla jako doplnění jejích bestsellerů Miluj svůj život a Uzdrav své tělo. Podle Louise Hay Je třeba, abychom si uvědomili, že síla, kterou hledáme ve vnějším světě, je naopak v nás a že ji můžeme kdykoli pozitivním způsobem použít. V textu najdete známé autorčiny myšlenky doplněné o nové poznatky.
Na stiahnutie
10,13 €

dostupné aj ako:

Használd a megerősítéseket


Ismerd meg Louise Hay könnyedén elsajátítható, 21 napos útmutatását, és fedezd fel az egyszerű, megnyugtató szavakban rejlő erőt! Minden megfogalmazott gondolatunkkal és kiejtett szavunkkal a jövőnket teremtjük meg, hiszen minden belső párbeszédünk valójában nem más, mint megerősítések füzére. Ha csupán egyszer mondunk ki egy megerősítő mondatot, és aztán azon tűnődünk, miért nem történik semmi, hiába vágyunk rá, nem fogjuk megváltoztatni az életünket. A szavak csak szavak maradnak. A megerősítések végtelenül hatékonyak, azonban életünk szerves részévé kell tennünk őket ahhoz, hogy valódi változást érjünk el. A kutatások azt mutatják, hogy 21 napba telik egy új szokást kialakítani, teljességgel beépíteni az életünkbe. A megerősítésekkel sincs ez másképp. Louise Hay könyvének segítségével 21 nap alatt, 21 témát körbejárva tanulhatjuk meg, miként tehetünk szert valódi lelki egyensúlyra a megerősítések által. Louise az élet különböző területeit vizsgálja, így az önbecsülést, a félelmeket, az elengedést, a megbocsátást, az egészséget, a munkahelyi sikereket, a jólétet vagy éppen önmagunk szeretetét, a barátságot, a szerelmet és a meghittséget. A könyvben található gyakorlatok elsajátításával és a megerősítések személyre szabásával őszinte jókedvet, friss lendületet, valódi változást és örömöt varázsolhatsz az életedbe. Vizsgáld felül a régi hiedelmeidet, és vágj bele egy végleges nagytakarításba a pozitív megerősítések segítségével! Akár érzelmi, akár fizikai szinten nézel szembe egy problémával, a megerősítő mondatok hatalma segítségedre lesz egy kiegyensúlyozottabb élet megteremtésében. A megerősítés kaput nyit, hogy elindulj az öngyógyítás és a pozitív változás útján! Louise Hay spirituális gyógyító, motivációs tréner, bestsellerszerző, az önsegítő mozgalom úttörője - rendkívüli személyiségével örökre mély nyomot hagy mindnyájunk életében. A megerősítések hatalmáról szóló tanításai és az általa ajánlott technikák számtalan embernek nyújtottak és nyújtanak mindmáig vigaszt és gyógyulást.
Na sklade 1Ks
14,06 €

Myšlenky síly - karty


Co si myslíte právě teď? Chcete-li žít život ve své síle, je zapotřebí, abyste do své mysli "nainstalovali" Myšlenky síly - a právě k tomu vám mohou skvěle pomoci tyto inspirační karty. Vytáhněte si každé ráno kartu na celý den a afirmaci noste v mysli tak dlouho, dokud s vámi zcela nesplyne. 54 karet s afirmacemi Louise L. Hay vám pomůže znovu objevit vaši zapomenutou vnitřní sílu. Afirmace jsou jedním z nejúčinějších pomocníků na cestě našeho osobního i duchovního růstu a díky praktickému formátu můžete karty s oblíbenými afirmacemi nosit při sobě, nebo si je rozmístit všude, kde je budete mít stále na očích.
Na sklade 2Ks
10,50 €

Dar vděčnosti


Objevte svůj postoj k vděčnosti prostřednictvím tohoto deníku s průvodcem, který vychází ze spisů Louise Hayové, včetně jejích osvědčených cvičení a afirmací, které vám pomohou prohloubit proces vděčnosti tak, aby se stal podstatnou součástí vašeho života. Jakmile se naučíte mít rádi sami sebe, jakmile se změní vaše myšlení a vědomí, poté se i celý svět stane takový, jaký měl vždy být.
Na sklade 2Ks
14,05 €

Síla ženy


Největší změnou, kterou budeme prožívat, bude naše vnitřní proměna. Louise L. Hay vysvětluje ženám, jakým způsobem se mohou naučit vážit si sebe samých, získat sebevědomí a respekt a dosáhnout tak postavení ve společnosti. Slavná autorka se obrací na všechny ženy bez ohledu na jejich věk či společenské zázemí. Její knihy pomáhají tisícům žen na celém světě objevovat a rozvíjet nevyužité tvůrčí síly, najít sebe samé a žít plným, autentickým životem.
Na stiahnutie
7,58 €

Síla ženy, 3. vydání


Největší změnou, kterou budeme prožívat, bude naše vnitřní proměna. Louise L. Hay vysvětluje ženám, jakým způsobem se mohou naučit vážit si sebe samých, získat sebevědomí a respekt a dosáhnout tak postavení ve společnosti. Slavná autorka se obrací na všechny ženy bez ohledu na jejich věk či společenské zázemí. Její knihy pomáhají tisícům žen na celém světě objevovat a rozvíjet nevyužité tvůrčí síly, najít sebe samé a žít plným, autentickým životem.
Na sklade 1Ks
14,24 €

Használd a megerősítéseket


Minden megfogalmazott gondolatunkkal és kiejtett szavunkkal a jövőnket teremtjük meg, hiszen minden belső párbeszédünk valójában nem más, mint megerősítések füzére. Ha csupán egyszer mondunk ki egy megerősítő mondatot, és aztán azon tűnődünk, miért nem történik semmi, hiába vágyunk rá, nem fogjuk megváltoztatni az életünket. A szavak csak szavak maradnak. A megerősítések végtelenül hatékonyak, azonban életünk szerves részévé kell tennünk őket ahhoz, hogy valódi változást érjünk el.A kutatások azt mutatják, hogy 21 napba telik egy új szokást kialakítani, teljességgel beépíteni az életünkbe. A megerősítésekkel sincs ez másképp. Louise Hay könyvének segítségével 21 nap alatt, 21 témát körbejárva tanulhatjuk meg, miként tehetünk szert valódi lelki egyensúlyra a megerősítések által.Louise az élet különböző területeit vizsgálja, így az önbecsülést, a félelmeket, az elengedést, a megbocsátást, az egészséget, a munkahelyi sikereket, a jólétet vagy éppen önmagunk szeretetét, a barátságot, a szerelmet és a meghittséget. A könyvben található gyakorlatok elsajátításával és a megerősítések személyre szabásával őszinte jókedvet, friss lendületet, valódi változást és örömöt varázsolhatsz az életedbe.Vizsgáld felül a régi hiedelmeidet, és vágj bele egy végleges nagytakarításba a pozitív megerősítések segítségével! Akár érzelmi, akár fizikai szinten nézel szembe egy problémával, a megerősítő mondatok hatalma segítségedre lesz egy kiegyensúlyozottabb élet megteremtésében.A megerősítés kaput nyit, hogy elindulj az öngyógyítás és a pozitív változás útján!Louise Hay spirituális gyógyító, motivációs tréner, bestsellerszerző, az önsegítő mozgalom úttörője – rendkívüli személyiségével örökre mély nyomot hagy mindnyájunk életében. A megerősítések hatalmáról szóló tanításai és az általa ajánlott technikák számtalan embernek nyújtottak és nyújtanak mindmáig vigaszt és gyógyulást.„Az élet szeret téged, és a legjobbat akarja neked. Lelki békét, belső derűt, duzzadó önbizalmat és önszeretetet.” – Louise Hay
Na stiahnutie
11,24 €

Élj az erőddel


“Itt az ideje, hogy a nők ledöntsék a maguk által felállított korlátokat.” A modern világ tele van kihívásokkal és káosszal. Amikor Louise Hay népszerű motivációs oktató, bestsellerszerző több mint húsz éve először jelentette meg ezt a kötetet, azt tűzte ki célul, hogy minden nőt hozzásegítsen önszeretete, önérzete és önbecsülése megnöveléséhez és így ahhoz, hogy elfoglalhassák az őket valójában megillető helyet a világban. Louise szavai a mai napig mit sem veszítettek érvényükből, és ma talán még mélyebben rezonálnak is rájuk útkereső nőtársaink. „Készen állok rá, hogy felismerjem a saját nagyszerűségem. Beállok a más nőket gyógyító nők sorába. Áldás vagyok a bolygónak. Jövőm fényes és gyönyörű.” Ennek az úttörő munkának az új kiadása kimerítően tárgyalja a női lét megannyi területét: a párkapcsolatokat, az egészséget, a szexualitást és az anyagi helyzetet. Megkérdőjelezi a nők elé korlátokat állító hagyományos értékrendet, és arra buzdít minket, hogy tudatosan változtatva h hozzáállásunkon, kis és nagy dolgokban egyaránt avassuk ünneppé a női tapasztalást. Louise a tőle megszokott bölcsességgel, mély őszinteséggel és végtelen szeretettel terelget bennünket a belülről fakadó, igazi változás útján. Hiszen belső hiedelmeink, tudatosságunk megváltoztatásával, önbizalmunk fejlesztésével olyan életet élhetünk, amely a valaha volt legproduktívabb, legteljesebb és legizgalmasabb. Ne vesztegesd hát az időt a régi játszmákra, tanuld meg kiaknázni a valódi lehetőségeidet, fejleszd belső erődet és állj a saját lábadra! Szeresd önmagad, és szeresd az életet! „Egy okos, erős, dinamikus, rátermett, magabiztos, eleven, éber, csodálatos nő lakozik benned. Engedd, hogy előbújjon. Engedd játszani. Vár rátok a világ!”  
Na stiahnutie
10,11 €

Meditációk és pozitív megerősítések


"Ez az ébredés ideje. Tudnod kell azonban, hogy mindvégig biztonságban vagy. Hidd el, hogy biztonságos és békés átváltanod a régi szokásrendedből egy újba." Ez a gyönyörűen illusztrált könyv meditációk, spirituális terápiák és a szerző előadásainak gyűjteménye. Célja, hogy segítséget és útmutatást nyújtson a nehézségeket okozó életterületeken, így a mindennapos történésekre és tapasztalatokra összpontosít. Itt az ideje megszabadulni az idejétmúlt nézetektől és szokásoktól! A könyvbe foglalt meditációk és pozitív megerősítések támogatást nyújtanak és megnövelik önbizalmad egészen addig, amíg el nem hiszed, hogy igenis TE tudsz változtatni! "Itt az ideje, hogy többet megtudj saját magadról, és arról, mi mindenre vagy képes." Louise L. Hay
U dodávateľa
17,71 €

Myšlenky sebelásky - 54 inspiračních karet


Když jsme ochotni otevřít se novým myšlenkám a novému způsobu myšlení, může se náš život změnit k lepšímu. 54 karet s afirmacemi Louise L. Hay vám pomůže znovu objevit zapomenutou vnitřní moudrost a naplnit vaše dny inspirací a radostí. To, jak začnete svůj den, může ovlivnit to, jaké zkušenosti budete přitahovat. Vytáhněte si kažé ráno jednu kartu a dovolte, aby vás vnitřní moudrost prováděla celým dnem.
Na sklade 2Ks
10,50 €

Dokážu to!


Louise L. Hay, světoznámá uznávaná autorka knihy Miluj svůj život, pro vás vytvořila 49 afirmačních karet zaměřených na osm základních oblastí našeho života: milostné vztahy, bohatství, zdraví, odpuštění, tvořivost, zvládání stresu, úspěch v podnikání, sebevědomí. Rozmístěte si tyto karty doma, v práci, či v autě, nebo je rozdávejte svým přátelům. Čím více je budete používat, tím více radosti, síly a spokojenosti pocítíte.
Na sklade 2Ks
12,10 €