Herbert Frank strana 5 z 14
autor
A Dűne eretnekei
Ezerötszáz évvel II. Leto, az Istencsászár bukása után az Impérium nincs többé, széthullása elhozta az Éhínséget és a Szétszóródást, amely során az emberiség tömegesen vándorolt ki eddig ismeretlen világok felé. Új társadalmak, új technológiák, új vallások jöttek létre, és a felemelkedő új birodalmak pedig most helyet követelnek maguknak a régi Impérium hatalmai között, és ha kell, akár erőszakkal is elfoglalják.
Talán csak az ősi Bene Gesserit rend képes szembeszállni az új hódítókkal. Miközben a Gammu nevű világon egy gyermek Duncan Idaho-gholát – a rég halott harcos klónját – nevelnek, hogy megfejtsenek egy több ezer éves titkot, a rend Tisztelendő Anyáinak más rejtélyekkel is szembe kell nézniük. Hogyan lehet megállítani a titokzatos tleilaxiakat, akik az emberiség többi részétől eltávolodva saját képükre kívánják formálni a világegyetemet? Ki az a fiatal lány, aki a hajdani Dűne sivatagában tűnt fel, és képes parancsolni a pusztaság óriás szörnyetegeinek, a homokférgeknek? És vajon II. Leto, akinek szétszórt tudata hosszú álmát alussza a homokférgekben, jövőbe látásával még mindig őrködik az Arany Ösvény fölött?
A legendás Dűne-sorozat ötödik kötetében az emberiséget uraló régi és új hatalmak csapnak össze, hogy eldöntsék, milyen irányt vegyen a fejlődés, ősi erők vagy új gondolatok határozzák meg egy egész faj sorsát. Frank Herbert újra a világegyetemet mozgató kérdésekre keresi a választ, mint hogy mi a hit, mit tehet egy vezető a rábízott hatalommal, vagy, hogy honnan ered a hűség és a szeretet. A Dűne eretnekei méltó folytatása az elődeinek, egyedi és utánozhatatlan élmény minden olvasó számára.
Na stiahnutie
10,35 €
Duna, grafický román. Kniha 1
Grafický román Duna, adaptácia žánrovej klasiky science fiction od Franka Herberta, rozpráva príbeh Paula Atreida a jeho rodiny, ktorí na púštnej planéte Arrakis preberajú ťažbu mystickej drogy melanže, ktorá umožňuje cestovanie medzi hviezdami. Frank Herbert svojou Dunou a jej jedinečnou zmesou dobrodružstva, mystiky, ekológie a politických intríg spôsobil revolúciu v žánri science fiction. Jeho syn Brian Herbert spolu s autorom bestsellerov Kevinom J. Andersonom adaptuje toto dielo v troch zväzkoch ako grafický román, aby inšpiroval novú generáciu čitateľov. Spolu s Raúlom Allénom sa o grafickú realizáciu Herbertovej vízie postarala jedna z najvýznamnejších výtvarníčok na komiksovej scéne Patricia Martín a ilustrácie na obálke od legendy Billa Sienkiewicza pozdvihli projekt na úroveň, ktorú si táto výnimočná predloha zasluhuje.
Po prvej časti bude bude nasledovať druhá s názvom Muad´Dib a tretia s názvom Prorok.
DUNE: The Graphic Novel, Book 1: Dune: Deluxe Collectors Edition
The first graphic novel adaptation of Dune, the groundbreaking science-fiction classic by Frank Herbert-now in a deluxe collector's edition
Dune, Frank Herbert's epic science-fiction masterpiece set in the far future amidst a sprawling feudal interstellar society, tells the story of Paul Atreides as he and his family accept control of the desert planet Arrakis. A stunning blend of adventure and mysticism, environmentalism, and politics, Dune is a powerful, fantastical tale that takes an unprecedented look into our universe, and is transformed by the graphic novel format. Brian Herbert and Kevin J. Anderson's adaptation retains the integrity of the original novel, and Raul Allen and Patricia Martin's magnificent illustrations, along with cover art by Bill Sienkiewicz, bring the book to life for a new generation of readers. A national bestseller, Dune: The Graphic Novel, is now available in a deluxe collector's edition with an increased trim size of 7 1/2" x 11 1/4", printed on high-quality matte art paper in a faux-cloth slipcase with gold foil stamping tip-on cover.
Spasitel Duny
Audiokniha Spasitel Duny, autorem je Frank Herbert. Strhující příběh plný intrik představuje souboj člověka s nezvratným osudem Dvanáct let uplynulo od vítězství Paula Atreida a jeho pouštních fremenů nad Harkoneny na Duně a ovládnutí imperiálního trůnu. Z planety Arrakis se stalo centrum moci a ze všech koutů sem poutníci přijíždějí uctívat věštecké schopnosti Paula Muad'diba a jeho sestry Alie.
Na stiahnutie
13,96 €
Duna 4: Božský imperátor Duny
Prešli miléniá a Arrakis, planéta, ktorú kedysi pokrývali púšte, je opäť zelená. Leto Atreides síce žije, no prišiel o svoju ľudskú podstatu. Aby zachránil budúcnosť ľudstva, obetoval svoje človečenstvo a splynul s púštnym červom, vďaka čomu je takmer nesmrteľný.
Leto vládne tvrdou rukou. Premena, ktorú podstúpil, ho olúpila nielen o ľudskú podobu, ale aj o ľudské vnímanie morálky. Vypukne vzbura a na jej čelo sa postaví Siona, ktorá patrí tiež k atreidesovskému rodu. Neuvedomuje si však, že Letova predstava o Zlatej ceste pre ľudstvo zahŕňa aj to, ako by sa mal naplniť jej osud - a to tak, ako by si sama nikdy nevybrala.
Štvrtý diel slávnej knižnej série nás posúva o 3500 rokov vpred v čase a je nemenej pútavý ako tie predošlé.
dostupné aj ako:
Božský imperátor Duny
Prešli miléniá a Arrakis, planéta, ktorú kedysi pokrývali púšte, je opäť zelená. Leto Atreides síce žije, no prišiel o svoju ľudskú podstatu. Aby zachránil budúcnosť ľudstva, obetoval svoje človečenstvo a splynul s púštnym červom, vďaka čomu je takmer nesmrteľný.
Leto vládne tvrdou rukou. Premena, ktorú podstúpil, ho olúpila nielen o ľudskú podobu, ale aj o ľudské vnímanie morálky. Vypukne vzbura a na jej čelo sa postaví Siona, ktorá patrí tiež k atreidesovskému rodu. Neuvedomuje si však, že Letova predstava o Zlatej ceste pre ľudstvo zahŕňa aj to, ako by sa mal naplniť jej osud – a to tak, ako by si sama nikdy nevybrala.
Štvrtý diel slávnej knižnej série nás posúva o 3500 rokov vpred v čase a je nemenej pútavý ako tie predošlé.
Na stiahnutie
11,90 €
dostupné aj ako:
Dune
The Duke of Atreides has been manoeuvred by his arch-enemy, Baron Harkonnen, into administering the desert planet of Dune. Although it is almost completely without water, Dune is a planet of fabulous wealth, for it is the only source of a drug prized throughout the Galactic Empire. The Duke and his son, Paul, are expecting treachery, and it duly comes - but from a shockingly unexpected place.
Then Paul succeeds his father, and he becomes a catalyst for the native people of Dune, whose knowledge of the ecology of the planet gives them vast power. They have been waiting for a leader like Paul Atreides, a leader who can harness that force ...
DUNE: one of the most brilliant science fiction novels ever written, as engrossing and heart-rending today as it was when it was first published half a century ago.
Dune
Before The Matrix, before Star Wars, before Ender's Game and Neuromancer, there was Dune, the first book in one of the greatest science fiction series ever written.
Melange, or 'spice', is the most valuable - and rarest - element in the universe. And it can only be found on a single planet: the inhospitable desert world Arrakis.
Whoever controls Arrakis controls the spice. And whoever controls the spice controls the universe.
When stewardship of Arrakis is transferred to his house, Paul Atreides must travel to the planet's dangerous surface to ensure the future of his family and his people. But as malevolent forces explode into conflict around him, Paul is thrust into a great destiny beyond his understanding.
And in this game of power, only those who can conquer their fear will survive.
Děti Duny, 3. vydání
Třetí díl ságy nás zavádí do doby, kdy Paul Atreides, spasitel Duny, mizí v poušti. Za sebou zanechává Arrakis tak, jak si ji představoval – i nepředstavoval. V bezútěšné poušti se objevuje stále víc zeleně – ale také kněžské byrokracie, která se ohání jeho jménem. Fremenský džihád se žene vesmírem jako krvavý požár. Paulova sestra Alia podléhá stále více zlým hlasům svého nitra, jeho matka Jessica se sice snaží svou dceru usměrnit, ale nakonec se musí uchýlit pod ochranu fremenů. Jedinou nadějí proti strašné budoucnosti, které se Paul pokusil zabránit svou obětí, jsou jeho děti, dvojčata Leto a Ghanima, děti nadané vizí a schopnostmi svého otce – a železnou vůlí. Protože vize si žádá ještě větší oběť – od jednoho z nich...
dostupné aj ako:
Heretics Of Dune
From Dune to Rakis to Dune, the wheel turns full circle. From burning desert to green and fertile land and on again to burning desert ... the cycle is complete.
The people of the Scattering are returning. Amongst them, mysterious and threatening, are the women who call themselves the Honoured Matres, adepts of an ecstatic cult.
And on Rakis, become Dune, an ancient prophecy is fulfilled with the coming of the she-sheer, Sheeana ...
A Dűne Istencsászára
A Dűne sivatagjai, a hatalmas homokférgek és a vad fremenek már csupán legendák – az Arrakis zöldellő világ, a hatalmas Impérium élettel teli központja. Paul Muad-Dib fia, II. Leto, a homoksügérekkel szimbiózisba lépett, jövőbe látó Istencsászár immár három és félezer éve uralkodik az emberiségen. Leto Békéje soha nem ismert stabilitást hozott, megszüntetve a nyomort és a háborúkat. Ám ennek a békének ára van.
Leto vasmarokkal igazgatja birodalmát. Hogy elérje célját, és végigvezesse az emberiséget az Arany Ösvényen, zsarnoki elnyomást teremt. Félelmetes amazonokból álló serege a világegyetem minden zugába elviszi a megtestesült Isten parancsait, fűszer fölötti monopóliuma pedig engedelmességre kényszeríti a csillagközi utazást biztosító Űrligát, a Bene Gesserit rendet, a fejlett gépekkel kísérletező ixieket és az emberi testet megcsúfoló tleilaxiakat. Több évezrednyi uralom után azonban egyre közeledik a nap, amikor talán valaki sikeresen ledönti a zsarnok Atreidest a trónjáról. De ki lehet játszani magát a mindent látó Istent?
A klasszikus Dűne-sorozat negyedik kötetében Frank Herbert egy megváltozott univerzumba vezeti be olvasóit, ám a regényében feldolgozott témák ugyanazok, mint korábban: mi az uralom lényege, hogyan működik a vallás, és miként válik átokká a jövőbe látás áldása. A Dűne Istencsászára a zsarnoki II. Leto története, aki egyszerre elnyomó és áldozat, hosszú uralma alatt pedig bepillantást nyújt az emberiséget mozgató legalapvetőbb törvényszerűségekbe.
Na stiahnutie
10,35 €
dostupné aj ako:
A Dűne gyermekei
A Dűne örökre megváltozott. Paul Muad-Dib, a Kwisatz Haderach, a jövőbe látó messiás olyan folyamatokat indított el, amelyek túlnőttek az embereken, és a mindenség legfontosabb helyévé tették az Arrakist. Ám Muad-Dib nincs többé, elnyelte a sivatag mélye. Öröksége azonban tovább él.
Paul gyermekei, Leto és Ghanima kénytelenek szembenézni a sorssal, melyet a történelem nekik rendelt. Az Impérium trónjának várományosaiként nemcsak emberek milliárdjai imádják és gyűlölik őket, de a legveszedelmesebb politikai intrikák középpontjában állnak. Mi a terve Aliának, aki Régensként uralja a világegyetemet? Miért tér vissza évtizedes távollét után nagyanyjuk, Lady Jessica az Arrakisra? Kicsoda a titokzatos Prédikátor, aki a Mahdi egyháza és az új világ ellen szónokol? És hogyan változnak meg az erőviszonyok, amikor újra színre lépnek a trónfosztott Corrinók? Az ikreknek és támogatóiknak nemsokára rá kell döbbenniük, hogy az események sokkal nagyobb áldozatot követelnek tőlük, mint amire eddig gondoltak volna.
Frank Herbert A Dűne gyermekeiben továbbviszi az Atreides-dinasztia és a magával ragadó sivatagbolygó történetét. A szerző, miközben a társadalmat mozgató erőket vizsgálja, bemutatja azt is, milyen döntésekre kényszerülnek azok, akik milliárdok sorsára lehetnek hatással, és hogy az emberek gyakran olyan tettekre kényszerülnek, melyekért hatalmas árat kell fizetniük.
Na stiahnutie
10,35 €
dostupné aj ako:
Dune
The definitive graphic novel adaptation of Dune, the groundbreaking science-fiction classic by Frank Herbert
Dune, Frank Herbert's epic science-fiction masterpiece set in the far future amidst a sprawling feudal interstellar society, tells the story of Paul Atreides as he and his family accept control of the desert planet Arrakis. A stunning blend of adventure and mysticism, environmentalism, and politics, Dune is a powerful, fanstastical tale that takes an unprecedented look into our universe, and is transformed by the graphic novel format. Brian Herbert and Kevin J. Anderson's adaptation retains the integrity of the original novel, and Raul Allen and Patricia Martin's magnificent illustrations, along with cover art by Bill Sienkiewicz, bring the book to life for a new generation of readers.
Deti Duny
Pieskom zaviaty Arrakis sa zazelenie, ožije a je čoraz úrodnejší. Zmenená klíma zasadí tvrdý úder ekonomike planéty – znamená totiž zánik púštnych červov.
Paul Atreides, spasiteľ Duny, ktorý sa svojho času postavil do čela fremenov, mizne v púšti. Arrakisu vládne jeho sestra Alia, ale jej vláda nie je absolútna. Musí čeliť zradám a vzburám – a zlým hlasom ozývajúcim sa z jej vnútra. Jedinú nádej predstavujú Paulove deti, dvojičky obdarené nadprirodzenými schopnosťami. Alia si uvedomuje ich cenu a snaží sa ich zmanipulovať. Ale Leto a Ghanima majú nielen vízie, ale aj svoje vlastné plány – a vlastné osudy.
Na stiahnutie
11,90 €
dostupné aj ako:
Duna 3: Deti Duny
Pieskom zaviaty Arrakis sa zazelenie, ožije a je čoraz úrodnejší. Zmenená klíma zasadí tvrdý úder ekonomike planéty - znamená totiž zánik púštnych červov.
Paul Atreides, spasiteľ Duny, ktorý sa svojho času postavil do čela fremenov, mizne v púšti. Arrakisu vládne jeho sestra Alia, ale jej vláda nie je absolútna. Musí čeliť zradám a vzburám - a zlým hlasom ozývajúcim sa z jej vnútra.
Jedinú nádej predstavujú Paulove deti, dvojičky obdarené nadprirodzenými schopnosťami. Alia si uvedomuje ich cenu a snaží sa ich zmanipulovať. Ale Leto a Ghanima majú nielen vízie, ale aj svoje vlastné plány - a vlastné osudy.
dostupné aj ako:
Frank Herbert's Dune Saga 3-Book Boxed Set
Perfect for longtime fans and new readers alike--a beautiful premium mass market boxed set of the first three novels in Frank Herbert's Dune Saga.
DUNE IS SOON TO BE A MAJOR MOTION PICTURE directed by Denis Villeneuve, starring Timothée Chalamet, Josh Brolin, Jason Momoa, Zendaya, Rebecca Ferguson, Oscar Isaac, Javier Bardem, Dave Bautista, Stellan Skarsgard, and Charlotte Rampling. In the far future, on a remote planet, an epic adventure awaits. Here are the first three novels of Frank Herbert's magnificent Dune saga--a triumph of the imagination and one of the bestselling science fiction series of all time. Includes Books 1 - 3: DUNE - DUNE MESSIAH - CHILDREN OF DUNE


























