Ferenc Herczeg strana 2 z 2

autor

Kék róka


Herczeg legtöbbet játszott és legsikeresebb vígjátéka. „Járt-e Cecile a Török utcában?” – ez a kérdés azok számára is ismerős, akik eddig nem olvasták vagy látták a Kék róka című színjátékot, mely a francia társalgási vígjátékok mintájára készült, és Herczeg Ferenc legnagyobb színpadi sikere. A néző, mintha egy kulcslyukon át leselkedne négy ember szerelmi civakodásának szemtanújaként.
Na stiahnutie
2,79 €

Arany hegedű


A mű az első világháború idején játszódik, s egy sok arcú, sok jellemű fiatalasszony érzelmi ingatagságáról, szerelmi válságairól, házasságának és szerelmeinek kudarcairól szól.
Na stiahnutie
2,79 €

A fogyó hold


Történelmi regény a török hódoltság korából
Na stiahnutie
2,82 €

Emberek, urak, nagyurak


Kora társadalmi viszonyait feszegeti a mű.
Na stiahnutie
2,82 €

Az élet kapuja


Herczeg Ferenc író, színműíró, újságíró, az MTA tagja és másodelnöke az 1890-es évek fordulóján kezdett el írni, tollából regények, novellák, később színdarabok születtek - első regényével elnyerte az Egyetemes Regénytár pályadíját. Az élet kapuja című művét az Akadémia három egymást követő évben Nobel-díjra jelölte, majd a Magyar Corvin-lánc kitüntetésben részesült. Sikere arra ösztönözte, hogy a "nemzet írójává" váljék. Történelmi regénye a 16. század elején, II. Gyula és X. Leó pápasága idején játszódik Rómában. Bakócz Tamás esztergomi érsek próbálja teljesíteni küldetését: megmenteni a magyarságot a töröktől. Küldetése izgalmas, fordulatokkal színesített olvasmány, mely a történelmi háttér lefestése mellett ismerteti a magyarság sorsát, s az ország határainál árnyékként lebegő veszedelmet.
U dodávateľa
10,42 €

Bizánc


Herczeg Ferenc 1904-ben bemutatott háromfelvonásos Bizánc című drámája a szerző egyik legsikeresebb színműve. A drámát, mely nem csupán az író életművében, de a magyar drámairodalomban is kiemelkedő helyet foglal el, 1904–1945 között számos alkalommal vitték színpadra. Később a szerző legtöbb művéhez hasonlóan tiltólistára került. A több évtizedes szunnyadást napjainkban fokozódó érdeklődés váltotta fel. A Bizánc aktualitást jelzi, hogy a drámát az elmúlt években több színtársulat sikerrel tűzte műsorra
Na stiahnutie
2,79 €

Simon Zsuzsa


Simon ezredes is, mint a legtöbb férfi, kétféle álláspontról ítélte meg a bukott nőt. Az egyik álláspont a családon kivül álló emberé, ki föltétlenül megbocsát minden bűnt, mely mellett a szerelem szól, mint enyhítő körülmény. (Ezt az elvet főleg alantas tiszt korában vallotta, mikor az egész olaszországi hadtest beszélt Simon főhadnagy szerelmi kalandjairól.) A második álláspont a családapáé, ki irgalmatlan szigorral ítél el a család tisztasága ellen elkövetett minden merényletet.
Na stiahnutie
2,79 €

Balatoni rege


Négy felvonásos vígjáték - Szüret idején megesett már, hogy vidám nagyurak diákok, igricek és zarándokok képében jöttek a Balatonra... Azért nem hiszek neked, uram. Úgy hallottam, nagy hős vagy a csatában... Csudát beszéltek, hogy egymagad egész hadsereget ugrattál szét. Beszélj nekem a tetteidről, kérlek!
Na stiahnutie
0,70 €

Fogyó hold


A fogyó Hold című történelmi regény a török hódítás következményeit adja elő, egy végvári vitéz kalandos történetével példázva agy nemzet életben maradásának lehetőségeit.
Na stiahnutie
2,79 €

Napnyugati mesék


A novella műfaját Herczeg tovább mindíg is nagy kedvvel művte s időnként összegyűjtve egy-egy kötetben válo­gatja ki a javát. Ezek: Napnyugati mesék (1894), amelyben négy hosszabb novellát is közöl (Sziriusz, A láp virága, Báró Rébusz, Donna Sol) kilenc rövidebb között. Ezekből kettő a magyar sci-fi legjobb darabjai.
Na stiahnutie
2,79 €

Sirokkó


Vígjáték előjátékkal, három felvonásban
Na stiahnutie
2,79 €

Magdaléna két élete


A könyv két család sorsának évszázados összekapcsolódását bemutató izgalmas intellektuális játék. A kiindulópont egy gazdag özvegyasszony végrendelkezése, amit az öreg hölgy a sors szeszélyére bíz: egy elguruló pamutgombolyag határozza meg, hogy két szegény sorsú rokoni család ... Folytatás ›› (Csákó és Videczky) közül melyik örökölje a mesés vagyont. Két generációval később az akkori leszármazottak sorsa újra keresztezi egymást, a gazdaggá tettek még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lettek. Egy viharos éjszakán a dúsgazdag Videczky Flórishoz bekopogtat a szépséges Csákó Magdaléna, aki védelmet, nyugalmat, segítséget kér tőle, cselédi szolgálataiért cserébe. Gyorsan beférkőzik az úr bizalmába, és rövid úton kifosztja. Flóris lelki vívódások között rendőrkézre adja, és, mivel statárium van érvényben, az asszonyra halálbüntetés vár. A siralomházban töltött utolsó órái alatt Magdaléna szeme előtt lepereg banális élettörténete, ahogy árva gyermekként felnőve egyre csak sodródik, békére, nyugalomra, polgári létre vágyódva, amit tragikus módon életében először Flóris úr házában találhatna meg. Eközben Flóris úr is álmatlanul forgolódik, sajnálja a nőt, aki foglyul ejtette a szívét. Egyszerre szenderednek el, és közös álmuk elrepíti az olvasót Magdaléna másik életébe, ami a pamutgombolyag fordított döntése esetén következhetett volna be. A fordított sorsok új és kriminális helyzeteket hoznak... A könyv érdekes játék a jellemekkel, az élethelyzetekkel. A személyiségek tükörjátéka mintha már a későbbi egzisztencializmus előzetes paródiája lenne. A(z) Magdaléna két élete (Könyv) szerzője Herczeg Ferenc.
Vypredané
2,50 €

Ádám, hol vagy


A klasszikus felépítésű, de akár posztmodernnek is mondható keretbe foglalt kalandregény a mű megírásának jelenéből repít vissza minket a honfoglalás korába. Figyelemmel kísérhetjük egy rendhagyó életút néhány érdekes, sorsfordító eseményét, míg eljutunk az ezeréves történet meglepő végkifejletéhez... 20. századunk első felének nagy mesélője -némi narratív ravaszsággal- saját személyét ironikusan beállítva elmondja, hogyan talált rá egy régi kéziratra, amely a X. század idején kalandozó magyarok egyik bajorországi hadjárata idejéből mesél el egy különös szépségű történetet Aduáról, a hajdani várúr árván maradt leányáról. A természet gyermekeként élő Adua először megtapasztalja az emberi kapzsiság és gonoszság életét veszélyeztető megnyilvánulásait, majd egy váratlan szerelem révén ráébred: a rettegett magyarok ereje a halált megvető bátorságban és önfeláldozó hűségben rejlik. A történet végén elgondolkodhatunk: a korabeli magyarság európai beágyazódásának hosszú folyamatában milyen érdekes és drámákkal teljes epizódok játszódhattak le, amíg Szent István végérvényesen le nem horgonyozta nemzetünket a kontinens közepén, jól védett és barátságos Kárpát-medencénkben.
Iba v predajni
8,46 €

A fogyó hold


A törökök százötven éves uralma szomorú emlékeket hagyott ránk, mégis, számtalan irodalmi alkotás szól arról, hogy hős eleink hogyan küzdöttek ellenük mindvégig -váltakozó sikerrel- a haza és a kereszténység védelmében. Herczeg Ferenc regénye a 16. század végén játszódik, amikor Magyarország kétharmada az oszmán birodalom egyik tartománya csupán, ám látszanak már a hanyatlás jelei: a törökvezető réteg nagyon távol él a szultáni udvartól, ezért nehéz őket irányítani, egyre inkább asszimilálódnak a helyiekhez, s közben a magyarok szüntelen harcolnak szabadságukért. A regény főhőse a balatoni végvárak egyik vitéze, aki a koppányi bég fogságába esik ám "becsületszóra" szabadon engedik, hogy váltságdíjat gyűjtsön végleges szabadulásáért. Árulás, bajvívás, sikerek és kudarcok kísérik útját, miközben rálel az igaz szerelemre is. Küzdelmében segítségére vannak a kor nagy magyar hősei: Zrínyi György, Balassi Bálint, vagy a hírneves "fekete bég": Nádasdy Ferenc. A Prima Könyvek sorozat azt hivatott bemutatni a fiataloknak, hogy hazánk földjén minden korban születtek hős fiak, akik példaképül szolgálhatnak az utódoknak. A jövő nagyjai talán már köztünk járnak, de addig is, míg színre lépnek, ne hagyjuk eltörlődni sírban nyugvó hőseink emlékét!
Vypredané
1,04 €