Dorka

autor

Szülőlélektan


Lehet-e két gyereket ugyanúgy szeretni? Mit tehetünk, ha felnőtt gyermekünk évek óta nem áll szóba velünk?Hogyan kezeljük a képernyőidőt? Mit kezdhetünk nagyszülőként a szülők elvárásaival? Ki lehet-e szabadulni lelki örökségeink szorításából? A hétköznapi szülői-nagyszülői dilemmák mögött gyakran mélyebb lélektani folyamatok húzódnak meg. Herner Dorka a Nők Lapja Szülőlélektan rovatába érkezett levelekből válogat: valós családi helyzeteket, elakadásokat mutat be, és együttérző, gyakorlatias, továbblendítő válaszokat kínál. Szakértőként segít, hogy ne maradjunk magunkra nehézségeinkkel, mardosó kérdéseinkkel, és bármely életszakaszban megtaláljuk a valódi kapcsolódás útját – gyerekeinkhez és unokáinkhoz, kicsikhez, nagyobbakhoz és a már felnőtté váltakhoz egyaránt.„Herner Dorka a kérdés mélyére lát, s megkeresi azt a választ, ami nemcsak tudást, ismeretet közvetít, hanem bátorítást, vigaszt és reményt is ad.”Boldizsár Ildikó meseterapeutaEgy kérdés és egy válasz. Olyan egyszerűnek tűnik, mégis hihetetlenül felelősségteljes feladat ezeket a dilemmákat feloldani. Egy oldal írás megváltoztathat egy életet.Anyaként naponta akad egy kérdés, ami miatt nem tudunk elaludni. Jól csinálom? Ki tudom valaha javítani, ha elrontom? Herner Dorka válaszai megmutatják, hogy figyel, együttérez és valóban segíteni akar.  Pszichológus, öt gyermek édesanyja – a nevelés témájában teljes bizalmam az övé. Akovács Éva, Nők LapjaHERNER DORKAPszichológusként, coachként és anyaként is egy a célom: biztonságot teremteni azzal a szándékkal, hogy akit kísérek, minél inkább önazonosan tudjon élni.Ötödik gyerekem születése után megírtam a szülőként szerzett tapasztalataimat pszichológus szűrőmön áteresztve a Gyerekes gondolatok – Önismeret magunkért és gyermekünkért című könyvemben, melynek bővített kiadásában már a nagyobb gyerekekkel járó szülői lélekmunkáról is írok. A Lélekmódváltás – Önismereti eszközök egy felszabadultabb élethez című könyvem is mutatja, hogy a személyesség a hangom, szerintem így képviselem hitelesen hitvallásomat, hogy a lelkünk karbantartása a legnagyobb közjó. A Kudarcos terápiák című interjúkötetemmel szintén az énfeltárás fontosságát kívántam erősíteni.Bővebben: www.hernerdorka.hu
Na stiahnutie
9,70 €

Szülőlélektan - Hogyan közeledjünk szeretteinkhez úgy, hogy magunktól se távolodjunk el?


Lehet-e két gyereket ugyanúgy szeretni? Mit tehetünk, ha felnőtt gyermekünk évek óta nem áll szóba velünk? Hogyan kezeljük a képernyőidőt? Mit kezdhetünk nagyszülőként a szülők elvárásaival? Ki lehet-e szabadulni lelki örökségeink szorításából? A hétköznapi szülői-nagyszülői dilemmák mögött gyakran mélyebb lélektani folyamatok húzódnak meg. Herner Dorka a Nők Lapja Szülőlélektan rovatába érkezett levelekből válogat: valós családi helyzeteket, elakadásokat mutat be, és együttérző, gyakorlatias, továbblendítő válaszokat kínál. Szakértőként segít, hogy ne maradjunk magunkra nehézségeinkkel, mardosó kérdéseinkkel, és bármely életszakaszban megtaláljuk a valódi kapcsolódás útját - gyerekeinkhez és unokáinkhoz, kicsikhez, nagyobbakhoz és a már felnőtté váltakhoz egyaránt. "Herner Dorka a kérdés mélyére lát, s megkeresi azt a választ, ami nemcsak tudást, ismeretet közvetít, hanem bátorítást, vigaszt és reményt is ad." Boldizsár Ildikó meseterapeuta Egy kérdés és egy válasz. Olyan egyszerűnek tűnik, mégis hihetetlenül felelősségteljes feladat ezeket a dilemmákat feloldani. Egy oldal írás megváltoztathat egy életet. Anyaként naponta akad egy kérdés, ami miatt nem tudunk elaludni. Jól csinálom? Ki tudom valaha javítani, ha elrontom? Herner Dorka válaszai megmutatják, hogy figyel, együttérez és valóban segíteni akar. Pszichológus, öt gyermek édesanyja - a nevelés témájában teljes bizalmam az övé. Akovács Éva, Nők Lapja
U dodávateľa
12,93 €

Kudarcos terápiák


A Kudarcos terápiákban ismert és elismert segítő szakembereket, kollégáimat kérdeztem olyan eseteikről, melyekkel szerintük kudarcot vallottak. Célom volt körbejárni, hogy kinek mi számít kudarcnak, hogy hogyan lehet vele megküzdeni, használni, tanulni belőle és növekedni általa. Messziről, ismeretlenül tűnhetünk tévedhetetlennek, ezáltal megközelíthetetlennek akár, ezért szerettem volna ezzel a kötettel közelebbről megmutatni magunkat az énfeltárás eszközével, hogy mesélünk a nehézségeinkről, dilemmáinkról és arról, hogy mi is hibázunk. Rendkívül izgalmas esetekbe, helyzetekbe kapunk bepillantást, amitől még jobban megismerhetjük és megérthetjük a segítő kapcsolatok működését is. A könyv minden olyan olvasóhoz kíván szólni, akit érdekel az önismeret, hiszen a terápiás kudarcok jócskán túlmutatnak önmagukon. A sok megtörtént, konkrét példán, a szakemberek nagyon változatos és egyedi önreflexióin keresztül megmutatkozik az is, hogy mire is jók a kudarcok általános értelemben: jelzik, ha valamit hibának érzünk, tehát ha elkanyarodtunk az értékrendünktől, ezáltal segítenek visszatalálnunk az általunk helyesnek vélt irányba, így teszik kapcsolatainkat – a magunkkal való kapcsolatunkat is! – sikeresebbé.
U dodávateľa
14,06 €

Kudarcos terápiák


A Kudarcos terápiákban ismert és elismert segítő szakembereket, kollégáimat kérdeztem olyan eseteikről, melyekkel szerintük kudarcot vallottak. Célom volt körbejárni, hogy kinek mi számít kudarcnak, hogy hogyan lehet vele megküzdeni, használni, tanulni belőle és növekedni általa.Messziről, ismeretlenül tűnhetünk tévedhetetlennek, ezáltal megközelíthetetlennek akár, ezért szerettem volna ezzel a kötettel közelebbről megmutatni magunkat az énfeltárás eszközével, hogy mesélünk a nehézségeinkről, dilemmáinkról és arról, hogy mi is hibázunk. Rendkívül izgalmas esetekbe, helyzetekbe kapunk bepillantást, amitől még jobban megismerhetjük és megérthetjük a segítő kapcsolatok működését is.A könyv minden olyan olvasóhoz kíván szólni, akit érdekel az önismeret, hiszen a terápiás kudarcok jócskán túlmutatnak önmagukon.  A sok megtörtént, konkrét példán, a szakemberek nagyon változatos és egyedi önreflexióin keresztül megmutatkozik az is, hogy mire is jók a kudarcok általános értelemben: jelzik, ha valamit hibának érzünk, tehát ha elkanyarodtunk az értékrendünktől, ezáltal segítenek visszatalálnunk az általunk helyesnek vélt irányba, így teszik kapcsolatainkat – a magunkkal való kapcsolatunkat is! – sikeresebbé.
Na stiahnutie
8,42 €

Gyerekes gondolatok


A Gyerekes gondolatok először hat éve jelent meg, úgy éreztem, ideje kibővítenem. A korábbi szöveget érintetlenül hagytam, viszont kommentálom, hogy ennyi idő távlatából mi látszik, hogy milyen eszközöm vált be hosszú távon is, mire vagyok továbbra is eszköztelen, miről gondolok mostanra már mást. Az élet természetesen új életszakaszokat is hozott – a gyerekek nőttek, kamaszodtak, ketten már fölnőttek, és ki is repültek –, így új írásokat is tartalmaz a kötet. Személyes hangomat megőriztem, továbbra sem tanácsokat osztogatok, hanem egyedi és egyben egyetemleges szülői megéléseimet mutatom. Húsz év anyaságom és pszichológusi tudásom esszenciája ez a könyv. Hiszem és tapasztalom, hogy az önismeret a leghasznosabb szülői eszköz. Bár sokszor egyszerűbb a gyerek működésében látni a problémát, mégis megéri magunkba nézni, mert ha belül rendet teszünk, nagyobb rá az esély, hogy gyermekeink is rendben legyenek. „Hát erre a szabadságra lett volna szüksége gyerekként minden leendő szülőnek! Hogy gondolkodhasson, kísérletezhessen, egyszerre lehessen megértő és kritikus saját jó és rossz tapasztalataival szemben. Mert csak akkor tud megértő és kritikus lenni a gyerekeivel szemben is: vagyis veszélytelen szabadságot és belátható szabályokat egyaránt megadni életük indulásához. A Gyerekes gondolatok tankönyv is lehetne, amiből engedélyt nyerhetünk olyan parancsok és tilalmak elvetéséhez, melyeket átgondolás nélkül évtizedek óta kőbe vésett előírásként követtünk – holott csak kudarcot hoztak.” F. Várkonyi Zsuzsa
Na sklade 1Ks
12,65 €

Lélekmódváltás


Sokan nem értjük még magunkat sem – vajon mi a bajunk, mikor elvileg elégedettek lehetnénk? Úgy látjuk, hogy másoknak sokkal súlyosabbak a gondjaik, miközben azt érezzük, hogy bennünk van a hiba, vagy abban, amit csinálunk, amiért nem tudunk fölszabadultabb életet élni. Pszichológusként tapasztalom, hogy nincs fölmentése senkinek, legyen akármilyen gazdag, legyen bárhány gyereke vagy diplomája: élni mindahányunknak emberpróbáló. Lelkünk állapotát nem lehet úgy összemérni, mint a lábhosszunkat, és nincs traumamérleg sem, amire rárakhatnánk egyikünk vagy másikunk nehézségeit. Nem hibásak vagyunk, hanem köztünk és a fölszabadult élet közt húzódik egy üvegplafon, amit viszont lehetséges áttörnünk! Ha problémáink alábecsülése vagy elfojtása helyett eszközöket használunk, akkor a nehézségeink feleannyira sem fognak nyomni, a belső szabadságunk pedig a duplájára nőhet. Herner Dorka pszichológus, coach, ötgyerekes anyuka. A Lélekmódváltás a második könyve, melyben saját példáin, de bárkinek ismerős, hétköznapi helyzeteken keresztül mutatja be, hogy hogyan tudja átugrálni az élet kátyúit – vagy ha bele is esik egybe, hogyan oldja meg, hogy ne dagonyázzon már ott sokáig. „Herner Dorka a legtörékenyebb pillanatokban képes olyan útravalót adni egy jól irányzott gondolattal, amely három síkon hat egyszerre. Tükröt tart, hogy felismerjük, éppen melyik érzés kerített minket a hatalmába, és vette át az irányítást a gondolataink felett. A saját, személyes történetén keresztül elhiteti velünk, hogy normális dolog esendőnek lenni, sőt érdemes empátiával fordulni saját magunk felé is. Valamint felvisz madártávlatba, hogy beszűkült állapotunkból felemelkedve rálássunk a megoldásokra. Engem ez a csodálatos könyv is pont így vezetett végig a lélekmódváltás labirintusán.” Al Ghaoui Hesna
U dodávateľa
12,65 €

Lélekmódváltás


Sokan ?nem értjük még magunkat sem – vajon mi a bajunk, mikor elvileg elégedettek lehetnénk? Úgy látjuk, hogy másoknak sokkal súlyosabbak a gondjaik, miközben azt érezzük, hogy bennünk van a hiba, vagy abban, amit csinálunk, amiért nem tudunk fölszabadultabb életet élni.Pszichológusként tapasztalom, hogy nincs fölmentése senkinek, legyen akármilyen gazdag, legyenbárhány gyereke vagy diplomája: élni mindahányunknak emberpróbáló. Lelkünk állapotát nem lehet úgy összemérni, mint a lábhosszunkat, és nincs traumamérleg sem, amire rárakhatnánk egyikünk vagy másikunk nehézségeit.Nem hibásak vagyunk, hanem köztünk és a fölszabadult élet közt húzódik egy üvegplafon, amit viszont lehetséges áttörnünk! Ha problémáink alábecsülése vagy elfojtása helyett eszközöket használunk, akkor a nehézségeink feleannyira sem fognak nyomni, a belső szabadságunk pedig a duplájára nőhet. Herner Dorka pszichológus, coach, ötgyerekes anyuka. A Lélekmódváltás a második könyve, melyben saját példáin, de bárkinek ismerős, hétköznapi helyzeteken keresztül mutatja be, hogy hogyan tudja átugrálni az élet kátyúit – vagy ha bele is esik egybe, hogyan oldja meg, hogy ne dagonyázzon már ott sokáig. „Herner Dorka a legtörékenyebb pillanatokban képes olyan útravalót adni egy jól irányzott gondolattal, amely három síkon hat egyszerre. Tükröt tart, hogy felismerjük, éppen melyik érzés kerített minket a hatalmába, és vette át az irányítást a gondolataink felett. A saját, személyes történetén keresztül elhiteti velünk, hogy normális dolog esendőnek lenni, sőt érdemes empátiával fordulni saját magunk felé is. Valamint felvisz madártávlatba, hogy beszűkült állapotunkból felemelkedve rálássunk a megoldásokra. Engem ez a csodálatos könyv is pont így vezetett végig a lélekmódváltás labirintusán.”Al Ghaoui Hesna
Na stiahnutie
7,86 €

Gyerekes gondolatok (bővített kiadás)


A Gyerekes gondolatok először hat éve jelent meg, úgy éreztem, ideje kibővítenem. A korábbi szöveget érintetlenül hagytam, viszont kommentálom, hogy ennyi idő távlatából mi látszik, hogy milyen eszközöm vált be hosszú távon is, mire vagyok továbbra is eszköztelen, miről gondolok mostanra már mást. Az élet természetesen új életszakaszokat is hozott – a gyerekek nőttek, kamaszodtak, ketten már fölnőttek, és ki is repültek –, így új írásokat is tartalmaz a kötet. Személyes hangomat megőriztem, továbbra sem tanácsokat osztogatok, hanem egyedi és egyben egyetemleges szülői megéléseimet mutatom. Húsz év anyaságom és pszichológusi tudásom esszenciája ez a könyv. Hiszem és tapasztalom, hogy az önismeret a leghasznosabb szülői eszköz. Bár sokszor egyszerűbb a gyerek működésében látni a problémát, mégis megéri magunkba nézni, mert ha belül rendet teszünk, nagyobb rá az esély, hogy gyermekeink is rendben legyenek.   „Hát erre a szabadságra lett volna szüksége gyerekként minden leendő szülőnek! Hogy gondolkodhasson, kísérletezhessen, egyszerre lehessen megértő és kritikus saját jó és rossz tapasztalataival szemben. Mert csak akkor tud megértő és kritikus lenni a gyerekeivel szemben is: vagyis veszélytelen szabadságot és belátható szabályokat egyaránt megadni életük indulásához. A Gyerekes gondolatok tankönyv is lehetne, amiből engedélyt nyerhetünk olyan parancsok és tilalmak elvetéséhez, melyeket átgondolás nélkül évtizedek óta kőbe vésett előírásként követtünk – holott csak kudarcot hoztak.” F. Várkonyi Zsuzsa
Na stiahnutie
7,86 €

Gyerekes gondolatok - Önismereti egypercesek szülőknek


Bármit csináljon is a gyerekem, az biztosan rólam is elárul valamit. Olykor sok mindent. Az ötévesem nem alszik el egyedül – vajon nekem van szükségem az esti összebújásainkra? Zavar, ha unatkozik – vajon én magamat haszontalannak tartom, ha nem halmozom a feladatokat? Számomra az önismeret, saját működésem gyurmázása, izgalmas és hatékony módja annak, hogy gyerekeim viselkedését és közös életünket formáljam. És milyen jó, hogy annyi más módszer és eszköz is létezik! Mert néha nemhogy önmagam boncolgatására nincs erőm, de arra sem, hogy eldöntsem, a szalámis vagy a sonkás pizzát rakjam-e a sütőbe…
Vypredané
12,46 €