Moa Herngren

autor

Nehézsúlyú szépség


Annie 34 éves, kétszáz kilós szűz, aki reménytelen magányban tengeti napjait. Egészen addig, amíg fel nem tűnik a színen a rámenős tévés szerkesztő, Camilla, aki a bizalmába férkőzve meggyőzi, hogy vegyen részt az ország legnépszerűbb fogyókúrás valóságshow-jában. A műsorkészítők kényszerközösségébe csöppenve azonban hamar kiderül, hogy senki sem egészen azt akarja, amire szerződött: Annie csak egy barátnőt akar, az állandó pénz- és evészavarokkal küzdő műsorvezető, Johanna bármit megtenne, hogy felfigyeljenek rá, a producer, Jarmo pedig kizárólag arra koncentrál, hogy kiszabadítsa lányát iskolai bántalmazói karmaiból. Moa Herngren szatirikus, lélektani fordulatokkal teli regénye kíméletlen őszinteséggel világít rá, mi marad az emberből, ha mindenét kiszolgáltatja egy cinikus, profitorientált gépezetnek – de azt is megmutatja, hogyan lehet kiszabadulni egy olyan rendszerből, ahol a sebezhetőség merő árucikk, a siker nem több látszatnál, a lájkok és szívecskék pedig kizárólag az öncsalás eszközei.
U dodávateľa
15,49 €

Nehézsúlyú szépség


Annie 34 éves, kétszáz kilós szűz, aki reménytelen magányban tengeti napjait. Egészen addig, amíg fel nem tűnik a színen a rámenős tévés szerkesztő, Camilla, aki a bizalmába férkőzve meggyőzi, hogy vegyen részt az ország legnépszerűbb fogyókúrás valóságshow-jában. A műsorkészítők kényszerközösségébe csöppenve azonban hamar kiderül, hogy senki sem egészen azt akarja, amire szerződött: Annie csak egy barátnőt akar, az állandó pénz- és evészavarokkal küzdő műsorvezető, Johanna bármit megtenne, hogy felfigyeljenek rá, a producer, Jarmo pedig kizárólag arra koncentrál, hogy kiszabadítsa lányát iskolai bántalmazói karmaiból. Moa Herngren szatirikus, lélektani fordulatokkal teli regénye kíméletlen őszinteséggel világít rá, mi marad az emberből, ha mindenét kiszolgáltatja egy cinikus, profitorientált gépezetnek - de azt is megmutatja, hogyan lehet kiszabadulni egy olyan rendszerből, ahol a sebezhetőség merő árucikk, a siker nem több látszatnál, a lájkok és szívecskék pedig kizárólag az öncsalás eszközei.Annie csak abban volt biztos, hogy már a bilin ülve is kövérnek érezte magát.Talán ideje lenne meghalnia? De vajon elférne egy koporsóban, ha megölné magát?Túl kövér a halálhoz. Van ilyen?"Moa Herngren (1969) a családi drámák mestere. Forgatókönyvíróként többek közt a Patchwork család című Netflix-sorozat társszerzője, újságíróként az Elle magazin svéd kiadásának egykori főszerkesztője, íróként pedig A válás, Az anyós és Az örökség szerzőjeként ismerheti a magyar olvasó.
Na stiahnutie
10,14 €

Dědictví


Andrea, prostřední sestra, se marně pokouší proniknout do blízkosti, kterou spolu máma a starší Ulrika vždycky měly. Ať se snaží sebevíc, zůstává stranou. Ullis naopak vidí mladší sestru jako tatínkovu oblíbenkyni, která vždycky dostala, co chtěla, pokaždé si prosadila svou, a přesto nikdy není spokojená.
Na stiahnutie
19,56 €

dostupné aj ako:

Dědictví


Andrea, prostřední sestra, se marně pokouší proniknout do blízkosti, kterou spolu máma a starší Ulrika vždycky měly. Ať se snaží sebevíc, zůstává stranou. Ullis naopak vidí mladší sestru jako tatínkovu oblíbenkyni, která vždycky dostala, co chtěla, pokaždé si prosadila svou, a přesto nikdy není spokojená. A nejmladší Rasmus? Ten celý život stojí ve stínu sester, jež spolu soupeří o pozornost a uznání – a teď si klade otázku, jak moc ho to poznamenalo. Když se navíc ukáže, že z domu záhadně mizí věci, začínají se množit lži a na povrch vyplouvá nečekané rodinné tajemství, všechno se převrátí naruby. Každý ze tří sourozenců má naprosto odlišné vzpomínky na dětství. Každý z nich je jiný. Kdo z nich však vlastní ten „správný“ obraz minulosti? Co se celá léta tajilo? Kdo nese vinu? A co si jako sourozenci navzájem dlužíme? Další mistrovsky vystavěný román oceňované švédské autorky, která působivě zpracovává téma mezilidských vztahů a obratně zachycuje různé úhly pohledu. Vychází v překladu Edity Petrásové.
Na sklade 1Ks
22,49 €

dostupné aj ako:

Tchyně


Audiokniha Tchyně, kterou napsala Moa Herngren. Jako samoživitelka měla Asa se svým jediným synem vždy blízký vztah. Všechno se však změní, když si syn najde novou partnerku, která brzy otěhotní. Asa se usilovně snaží najít cestu ke své snaše, ta ovšem její chování považuje za bezohledné. Asa tak čelí bolestivému poznání, že už není nejdůležitější osobou v synově životě, a ocitá se na vedlejší koleji.
Na stiahnutie
15,96 €

dostupné aj ako:

A válás


„Azért van ma itt, mert Niklas beleegyezett, hogy találkozik vele, mielőtt ő és a lányok elutaznak Gotlandra. Egészen abszurd már az a tény is, hogy Niklasnak "bele kellett egyeznie" a találkozóba. Hogy az az ember, aki a világon a legközelebb áll hozzá, nem akarja látni őt. Egyedül akar lenni, hogy gondolkodjon, miközben Beának épp az ellenkezőjére van szüksége.” Niklas és Bea több mint harminc éve élnek idillinek tűnő házasságban egy jómódú stockholmi negyedben kamasz ikerlányaikkal. Éppen ezért éri Beát villámcsapásként, mikor egy családi nyaralás küszöbén, egy jelentéktelennek tűnő vita közben Niklas csapot-papot otthagyva elviharzik. Távollétének órái napokra dagadnak, felesége üzeneteire nem válaszol, magyarázattal pedig meg sem próbálkozik – mikor pedig előkerül, minden megoldási kísérlettől elzárkózva válni akar, ráadásul hamarosan az is kiderül, hogy nő is van a dologban… Filmszerűen pörgős, mégis mélyen empatikus családi drámájában Moa Herngren mindkét főszereplő elméjébe betekintést enged, hogy megmutassa: a felszínen banálisnak látszó események mögött összetett, évtizedes, kibeszéletlen-megoldatlan kapcsolati problémák rejlenek. Moa Herngren (1969) a kapcsolati drámák mestere. Forgatókönyvíróként többek közt A Patchwork család című Netflix-sorozat társszerzője, újságíróként az Elle magazin svéd kiadásának egykori főszerkesztője, a magyar olvasó pedig A nehézsúly szépe szerzőjeként ismerheti. Nagysikerű, számtalan nyelvre lefordított regénye, A válás egy készülő trilógia első darabja.
U dodávateľa
16,90 €

Az anyós


Az egyedülálló anya, Asa és fia mindig is közel álltak egymáshoz, kapcsolatuk azonban hirtelen megváltozik a fiú új barátnőjének megjelenésével. Amikor a fiatal párnak sürgősen szállásra van szüksége, Asa megkéri őket, hogy költözzenek hozzá. Ezzel azonban akaratlanul is olyan információk birtokába jut, ami a család széthullásával fenyeget… Az anyós a Magyarországon A válással berobbanó Moa Herngren nagysikerű családidráma- trilógiájának második darabja. „Minden karakterem emberi, közel sem tökéletes személyiség. Talán pont ez a legfontosabb üzenetem az olvasóknak, hogy mindig igyekezzenek megismerni minden fél motivációját, érzéseit, nézőpontját, mielőtt ítélkeznek.” (részlet Moa Herngren Nők Lapja-interjújából) Moa Herngren (1969) a kapcsolati drámák mestere. Forgatókönyvíróként többek közt A Patchwork család című Netflix-sorozat társszerzője, újságíróként az Elle magazin svéd kiadásának egykori főszerkesztője, a magyar olvasó pedig A nehézsúly szépe szerzőjeként ismerheti.
Na sklade 1Ks
16,90 €

Az örökség


Miközben három testvér fogadja apjuk temetésén a gyászolók részvétnyilvánítását, egyikük zsebében ott lapul egy feljelentés - amit két testvére tett ellene. De vajon mi vezetett idáig? Milyen emlékek, fájdalmak és elhallgatások feszülnek egymásnak a három testvér közt? És helyreállíthatóak-e a kapcsolatok és a szerepek egy ilyen családban? Az örökség a Magyarországon A válással berobbanó Moa Herngren nagysikerű családidráma-sorozatának harmadik darabja. "Minden karakterem emberi, közel sem tökéletes személyiség. Talán pont ez a legfontosabb üzenetem az olvasóknak, hogy mindig igyekezzenek megismerni minden fél motivációját, érzéseit, nézőpontját, mielőtt ítélkeznek." (részlet Moa Herngren Nők Lapja-interjújából)
U dodávateľa
16,90 €

Tchyně


Jako samoživitelka měla Asa se svým jediným synem vždy blízký vztah. Všechno se však změní, když si syn najde novou partnerku, která brzy otěhotní. Asa se usilovně snaží najít cestu ke své snaše, ta ovšem její chování považuje za bezohledné. Asa tak čelí bolestivému poznání, že už není nejdůležitější osobou v synově životě, a ocitá se na vedlejší koleji. Hrozí jí, že ztratí své nejbližší a zůstane úplně sama. To je předehra k napínavému rodinnému dramatu, v němž Moa Herngren svým výjimečným citem pro psychologii mezilidských vztahů rozkrývá příběh o mateřské lásce, vzájemném nepochopení a samotě. Tchyně je silný příběh o nejužších vztazích, které máme, a o tom, jak těžké může být takové vztahy udržet, jsou-li role, jež jsme považovali za samozřejmé, rozbité a proměněné.
Na sklade 1Ks
18,68 €

dostupné aj ako:

The Divorce


Gripping and emotional, THE DIVORCE explores the unravelling of a marriage from first the wife, then the husband's point of view. Together for more than thirty years, Bea and Niklas live a comfortable life in Stockholm. But one evening, following a trivial argument, Niklas disappears. Weeks pass before it emerges that he has met someone else. To Bea's horror, he insists they must divorce. But is this divorce really coming out of the blue? Is the person who does the leaving always the one at fault? What emerges once you begin scratching the surface?
U dodávateľa
14,95 €

Az anyós


Az egyedülálló anya, Asa és fia mindig is közel álltak egymáshoz, kapcsolatuk azonban hirtelen megváltozik a fiú új barátnőjének megjelenésével. Amikor a fiatal párnak sürgősen szállásra van szüksége, Asa megkéri őket, hogy költözzenek hozzá. Ezzel azonban akaratlanul is olyan információk birtokába jut, ami a család széthullásával fenyeget… Az anyós a Magyarországon A válással berobbanó Moa Herngren nagysikerű családidráma- trilógiájának második darabja. „Minden karakterem emberi, közel sem tökéletes személyiség. Talán pont ez a legfontosabb üzenetem az olvasóknak, hogy mindig igyekezzenek megismerni minden fél motivációját, érzéseit, nézőpontját, mielőtt ítélkeznek.” (részlet Moa Herngren Nők Lapja-interjújából)
Na sklade 2Ks
15,49 €

A válás


Niklas és Bea több mint harminc éve élnek idillinek tűnő házasságban egy jómódú stockholmi negyedben kamasz ikerlányaikkal. Éppen ezért éri Beát villámcsapásként, mikor egy családi nyaralás küszöbén, egy jelentéktelennek tűnő vita közben Niklas csapot-papot otthagyva elviharzik. Távollétének órái napokra dagadnak, felesége üzeneteire nem válaszol, magyarázattal pedig meg sem próbálkozik - mikor pedig előkerül, minden megoldási kísérlettől elzárkózva válni akar, ráadásul hamarosan az is kiderül, hogy nő is van a dologban... Filmszerűen pörgős, mégis mélyen empatikus családi drámájában Moa Herngren mindkét főszereplő elméjébe betekintést enged, hogy megmutassa: a felszínen banálisnak látszó események mögött összetett, évtizedes, kibeszéletlen-megoldatlan kapcsolati problémák rejlenek. "Azért van ma itt, mert Niklas beleegyezett, hogy találkozik vele, mielőtt ő és a lányok elutaznak Gotlandra. Egészen abszurd már az a tény is, hogy Niklasnak bele kellett egyeznie a találkozóba. Hogy az az ember, aki a világon a legközelebb áll hozzá, nem akarja látni őt. Egyedül akar lenni, hogy gondolkodjon, miközben Beának épp az ellenkezőjére van szüksége."  
Na stiahnutie
10,98 €

Az anyós


Asa Berg Svédország egyik legkeresettebb kommunikációs szakembere – csak épp azokkal nem beszélhet soha, akik a legfontosabbak neki: fiával és unokájával. Hogyan juthat idáig egy látszólag szoros anya-fia kapcsolat? Hogy befolyásolja mindezt az anyós és a meny közti viszony? És lehet-e a hidegháborúból visszaút? Az anyós A válással világszerte berobbanó Moa Herngren nagysikerű családidráma-sorozatának második darabja.Moa Herngren (1969) a családi drámák mestere. Forgatókönyvíróként többek közt A Patchwork család című Netflix-sorozat társszerzője, újságíróként az Elle magazin svéd kiadásának egykori főszerkesztője, íróként pedig A válás és A nehézsúly szépe szerzőjeként ismerheti a magyar olvasó.„Minden karakterem emberi, közel sem tökéletes személyiség. Talán pont ez a legfontosabb üzenetem az olvasóknak, hogy mindig igyekezzenek megismerni minden fél motivációját, érzéseit, nézőpontját, mielőtt ítélkeznek.”(részlet Moa Herngren Nők Lapja-interjújából)
Na stiahnutie
10,98 €

Rozvod


Bea a Niklas jsou spolu přes třicet let. Bydlí se svými dvěma náctiletými dcerami v krásném prostorném bytě v centru Stockholmu a mají spokojené manželství. Když se Niklas jednoho večera po zcela bezvýznamné hádce nevrátí domů, Bea to vůbec nechápe. Očekává, že se Niklas zase co nevidět uklidní a s pokornou omluvou dorazí zpátky. Jenže hodiny ubíhají a Niklas se neozývá. Místo toho se napětí ještě víc zahušťuje a situace se vyostřuje. Bea zjišťuje, že Niklas nejenže potkal jinou ženu, ale navíc nemá vůbec žádný zájem jejich manželskou krizi jakkoli řešit a rovnou požaduje rozvod. Přichází však tato skutečnost opravdu jako blesk z čistého nebe? Je ten, kdo opouští, vždy ten špatný? Co spatříme, když ve zdánlivě známém vztahu začneme seškrabovat svrchní vrstvy? Vychází v překladu Edity Petrásové.
Na sklade 2Ks
20,90 €

Miss Těžká váha


Černá komedie o honbě za štěstím, láskou a uznáním v době posedlé štíhlostí, krásou a dokonalostí. Annie Eková váží přes dvě stě kilo a většinu času tráví sama v bytě pojídáním sušenek a sledováním cizích lidí na Instagramu. Její život se změní, když se zúčastní televizní reality show o hubnutí. Z Annie se před očima celého Švédska stává Miss těžká váha, celebrita se zástupy fanoušků. Jenže svět médií je falešný a křehká Annie si v něm stále připadá sama. Podaří se jí najít toho pravého, jemuž nebude záležet na velikosti jejího oblečení?
Na stiahnutie
12,40 €

dostupné aj ako:

A válás


„Azért van ma itt, mert Niklas beleegyezett, hogy találkozik vele, mielőtt ő és a lányok elutaznak Gotlandra. Egészen abszurd már az a tény is, hogy Niklasnak "bele kellett egyeznie" a találkozóba. Hogy az az ember, aki a világon a legközelebb áll hozzá, nem akarja látni őt. Egyedül akar lenni, hogy gondolkodjon, miközben Beának épp az ellenkezőjére van szüksége.” Niklas és Bea több mint harminc éve élnek idillinek tűnő házasságban egy jómódú stockholmi negyedben kamasz ikerlányaikkal. Éppen ezért éri Beát villámcsapásként, mikor egy családi nyaralás küszöbén, egy jelentéktelennek tűnő vita közben Niklas csapot-papot otthagyva elviharzik. Távollétének órái napokra dagadnak, felesége üzeneteire nem válaszol, magyarázattal pedig meg sem próbálkozik – mikor pedig előkerül, minden megoldási kísérlettől elzárkózva válni akar, ráadásul hamarosan az is kiderül, hogy nő is van a dologban… Filmszerűen pörgős, mégis mélyen empatikus családi drámájában Moa Herngren mindkét főszereplő elméjébe betekintést enged, hogy megmutassa: a felszínen banálisnak látszó események mögött összetett, évtizedes, kibeszéletlen-megoldatlan kapcsolati problémák rejlenek.
Vypredané
15,49 €