! Doprava ZADARMO už od 20 € !

György Hogya

autor

Tévelygéseim

"Meggyőződésem, hogy a tudomány és művészet által használt megismerési módok mellet létezik egyfajta lelki érzékenységből, beleérzésből fakadó megismerés is, amely bizonyos értelemben felette áll mindkét említett felismerésnek, éspedig annyiban, hogy ősibb. Ennek semmi köze ... Folytatás ›› a jelenhez, az egyén tapasztalataihoz, és semmi haszonnal nem bír az egyén számára. Sőt, más számára sem. Ám ha az ember felismeri és tudatosan elmélyíti ezt a képességét, úgy érezheti, mérhetetlen mélységek felett áll" - írja Hogya György "Tévelygéseim" című új elbeszéléskötete címadó írásában. Az irodalmi élettől messze (Királyhelmecen) élő szerző előbbi elbeszéléskötete 2006-ban jelent meg (Istent látni címmel), s már az is a fentebbi idézet "mérhetetlen mélységeinek" és "érzelmi megismerésének" a jegyében született. Jelen könyve szintén elbeszéléseket tartalmaz, de itt a lélek és idő mélységeiből kibontott etikai bölcselet annyira a középpontjában áll a történeteknek, annyira erős a strukturáló hatása, hogy tekinthetjük a kötetet akár egyfajta idő- és lélektörténetek laza füzérének is. A(z) Tévelygéseim (Könyv) szerzője Hogya György.
U dodávateľa
11,69 € 12,31 €

dostupné aj ako:

Lacná kniha Tévelygéseim (-95%)

Na sklade 1Ks
0,62 € 12,31 €

dostupné aj ako:

Lacná kniha Tévelygéseim (-70%)

Na sklade 3Ks
3,69 € 12,31 €

dostupné aj ako: