Istvánné Horthy

A nagy érdeklődéssel fogadott első rész után gróf Edelsheim Gyulai Ilona, Horthy István kormányzóhelyettes özvegye ötvennégy év krónikáját örökíti meg emlékiratai második kötetében. 1944. október 18-án kezdődik a történet -Valahol Bajorországban, Gestapo-fogságban, s 1998-ban végződik, többek között ezzel a megjegyzéssel: "Áldás számomra, hogy most már mind gyakrabban látogathatom meg hazámat..." A két dátum közötti több mint fél évszázad a fiatalon megözvegyült Horthy Istvánné számára a folytonos helytállás, a leleményes kötelességteljesítés, kalandok és tragédiák, s végül élete ki- és beteljesedésének izgalmas időszaka volt. Sok mindent megtudunk ebből a könyvből, amelynek forrásértéke vitathatatlan. Ám a legizgalmasabb élményt benne mégis maga az emlékeit közreadó főszereplő nyújtja: rendkívüli személyisége, őszinte hangja, a lapokról sugárzó szerénység, s egyszersmind határozottság, céltudatosság okán. Ez a könyv sok mindenről tudósít. Például arról, hogy milyen érzés negyvenegy év után hazatérni a kényszerű száműzetésből, hazatérni, ha már a világ számtalan országában megfordult az ember, ha látott szebbnél szebb tájakat, lenyűgöző, egzotikus, izgalmas városokat, csodálatos műemlékeket, lehet az Párizs, Bagdad, Jeruzsálem szent földje, London vagy a második otthon, Portugália - mégis, hazatérni Budapestre májusban a gesztenyefák és orgonabokrok virágzása idején, mikor hirtelen minden olyannak tűnik, mint akkor, régen... Milyen érzés visszasodródni a múltba, újraélni a Gestapo-fogságot, a küszködést a megélhetésért, a nürnbergi tárgyalás izgalmát a beteg kormányzó mellett, a megalázó sorban állást, a küzdelmet, az új életet jelentő vízumokért, az otthonra találás örömét-nehézségeit, az aggódást az otthon maradottakért, az ország sorsáért... S vajon milyen ember az, akit Horthy kormányzó "sofőröm, belügy-, külügy- és pénzügyminiszterem"-nek nevez, aki haláláig szelíden-odaadón ápolja őt, aki ígéretéhez híven megszervezi a kormányzó újratemetését Kenderesen, aki a köztársasági elnöktől kapott kitüntetés átvételekor azokra gondol, akik nem lehetnek jelen, de 1944 októberében - ismeretlenül, elhagyatva, sokan származásuk miatt megalázva megállták a helyüket, és semmilyen kitüntetést sem kaptak -, aki Szubud nemzetközi segítőként a világot járja és enyhülést, nyugalmat, belső békét talál a latihánban... Gróf Edelsheim Gyulai Ilona, a -kiskormányzóné- emlékezik tiszteletre méltó őszinteséggel, finom humorral, bölcs megértéssel több, mint ötven év örömeiről, fájdalmairól, csalódásairól, reményeiről.