Knižné kamarátstva

Hyeonseo Lee

autor

A lány hét névvel


,,Megrázóan szép történet egy lányról, akitől még a nevét is elvették, élete mégis azt példázza, mi tesz valakit emberré." Jang Jin-sung, a Dear Leader című könyv szerzője
Hyeonseo Lee gyermekkorát Észak-Koreában töltötte, egyike volt annak a több millió embernek, akit túszul ejtett a titkolózó, brutális kommunista rezsim. Amikor az 1990-es években lesújtott Észak-Koreára az éhínség, ráébredt, hogy egész életében elrejtették előle az igazságot. Képtelenség, hogy "a világ legnagyszerűbb országában" a népnek ennyi éhezés és elnyomás jusson osztályrészül.
Tizenhét évesen elmenekült hazájából. Ekkor még nem sejthette, hogy csak hosszú idő elteltével láthatja viszont szeretteit. Hazatérésre menekültként nem gondolhatott, Kínában maradt, megtanulta a nyelvet, kivárt és túlélt. Tizenkét év elteltével azonban visszatért az észak-koreai határhoz, hogy egy merész, költséges és rendkívül veszélyes küldetés során átsegítse családját Dél-Koreába.
A lány hét névvel különleges, bátor történet, amely bepillantást enged a világ legzártabb diktatúrájának mindennapjaiba, első kézből ad számot a történelem egyik legkegyetlenebb éhínségéről, miközben megismerhetünk egy kivételes nőt, aki nem félt küzdelmesen kivívott szabadságát kockára tenni a családjáért.
HYEONSEO LEE a Hankuk Egyetem angol és kínai szakán szerzett diplomát, jelenleg Dél-Koreában, Szöulban él. 2015-ben publikált önéletrajza, A lány hét névvel nemzetközi siker lett, megjelenése óta több mint húsz országban adták ki.
Lee az észak-koreai menekültek egyik legnagyobb hatású szószólója, aki az Egyesült Nemzetek Szervezete és a világ számos vezetője előtt beszélt a szülőhazájában tapasztalt elnyomásról. Tartott beszédet a Stanford, a Princeton és a New York-i egyetemeken, írásai jelentek meg a New York Times és a Wall Street Journal hasábjain, valamint a BBC, a CNN és a CBS News is készített vele interjút. Újságíró-gyakornokként részt vett a dél-koreai újraegyesítési minisztérium munkájában, és tervei közt szerepel egy alapítvány létrehozása, amely az észak-koreai menekülteknek segítene kapcsolatba lépni a nemzetközi közösségekkel.
Hyeonseo Lee nagy hatású TED-előadását eddig több mint húszmillióan látták.
"Hétéves voltam, amikor anyám egy meleg délutánon beküldött valamiért a városba. Kellemetlenül párás volt a levegő. A folyó felől orrfacsaró szag terjengett. Mindent beleptek a legyek. Éppen hazafelé tartottam a folyóparton, amikor valamivel előrébb megláttam a vasúti híd alatti úton tolongó tömeget. Furcsa módon megéreztem, hogy valami baj történhetett, de nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy megnézzem. Befurakodtam a tömegbe, hogy lássam, mi történt. Az elöl állók mind felfelé bámultak. Követtem a tekintetüket, és egy akasztott embert láttam.
A fejére koszos zsákot húztak, a kezét hátrakötözték. A gyári munkások liláskék egyenruhája volt rajta. Nem mozgott, de a teste ide-oda ingott a híd vaskorlátjához erősített kötélen. A közelében jó pár katona állt rezzenéstelen arccal, vállukra akasztott puskával. A nézelődők egy szót sem szóltak, mintha valamiféle szertartáson vettek volna részt. A kötél csikorgott. Állott férfiverejték szaga csapott az orromba. A jelenet zavarba ejtett, mert senki sem mozdult, senki sem sietett a kötélen lógó ember segítségére.
A legjelentéktelenebb részlet ragadt meg az emlékezetemben. A mellettem álló férfi rágyújtott, aztán leengedte cigarettát tartó kezét, és a füst ott gomolygott az ujjai körül. Szélcsend volt. Hirtelen úgy éreztem, nem kapok levegőt.
Ki kellett jutnom onnan. Valósággal kirontottam a tömegből."
U dodávateľa
12,26 € 12,90 €

A lány hét névvel - Szökésem Észak-Koreából


Hyeonseo Lee Észak-Koreában, a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájában töltötte gyermekkorát. Egyike annak a több millió embernek, akit túszul ejtett a titkolózó, brutális kommunista rezsim. Amikor az 1990-es években lesújtott Észak-Koreára az éhínség, ráébredt, hogy egész életében agymosáson ment keresztül. Tizenhét évesen elhagyta a hazáját. Hazatérésre menekültként nem is gondolhatott, mert családjával együtt börtön és kínzás várt volna rá. Mivel életben akart maradni, Kínában telepedett le. Tizenkét év elteltével visszatért az észak-koreai határhoz, hogy egy merész küldetés során átsegítse családját Dél-Koreába. Ez a vakmerő és különleges történet bepillantást enged a világ legzártabb diktatúrájának mindennapjaiba, első kézből ad számot a történelem egyik legbrutálisabb éhínségéről, miközben megismerhetünk egy kivételes nőt, aki nem félt küzdelmesen kivívott szabadságát kockára tenni a családjáért. A szerző - akinek Ted előadását eddig több mint 4 millióan látták - szeptember 15-18. között Magyarországra látogat, így az olvasók személyesen is találkozhatnak vele.
Na sklade
13,54 € 14,25 €

Dievča so siedmimi menami


Hyeonseo Lee vyrastala v Severnej Kórei a bola jednou z milióna ľudí chytených do pasce uzavretého a nemilosrdného diktátorského režimu. Od škôlky až po nútenú službu v Socialistickom zväze mládeže v štrnástich rokoch štát kontroloval každý aspekt jej života. Keď v roku 1990 nastal hladomor a Hyeonseo sa ocitla uprostred chaosu, hladu a represií, začala o svojom dovtedajšom pevnom presvedčení pochybovať. Je jej krajina naozaj „najlepšou na zemeguli“, ako jej vždy tvrdili? V roku 1997 sedemnásťročná Hyeonseo Lee ušla z vlasti do Číny. Prvé matkine slová stratenej dcére v telefóne zneli: „Nevracaj sa.“ Odveta za návrat by mala pre všetkých osudné následky. Dievča so siedmimi menami je príbeh života Hyeonseo v Severnej Kórei, jej úteku a odvahy, akú v sebe ako osamelá a zraniteľná tínedžerka objavila, aby začala nový život v Číne. Vo svojej knihe spomienok Hyeonseo konštatuje, že život na úteku, bez identity a bez zmysluplnej existencie, nie je ľahší ako život v Kórei. O dvanásť rokov sa vrátila na severokórejskú hranicu s odvážnou misiou nahovoriť matku a brata na odchod do Južnej Kórey, na ťažkú, nákladnú a veľmi nebezpečnú cestu. Hyeonseo je dnes uznávanou hovorkyňou a bojovníčkou na medzinárodnej scéne. Táto pútavá, hrdá a presvedčivá kniha odráža jej pozoruhodného ducha aj prekonané hrôzy minulosti a zároveň ponúka dôveryhodnú výpoveď o každodennom živote v Severnej Kórei.
Vypredané
13,21 € 13,90 €

The Girl With Seven Names


n extraordinary insight into life under one of the world's most ruthless and secretive dictatorships - and the story of one woman's terrifying struggle to avoid capture/repatriation and guide her family to freedom. As a child growing up in North Korea, Hyeonseo Lee was one of millions trapped by a secretive and brutal communist regime. Her home on the border with China gave her some exposure to the world beyond the confines of the Hermit Kingdom and, as the famine of the 1990s struck, she began to wonder, question and to realise that she had been brainwashed her entire life. Given the repression, poverty and starvation she witnessed surely her country could not be, as she had been told "the best on the planet"? Aged seventeen, she decided to escape North Korea. She could not have imagined that it would be twelve years before she was reunited with her family. She could not return, since rumours of her escape were spreading, and she and her family could incur the punishments of the government authorities - involving imprisonment, torture, and possible public execution. Hyeonseo instead remained in China and rapidly learned Chinese in an effort to adapt and survive. Twelve years and two lifetimes later, she would return to the North Korean border in a daring mission to spirit her mother and brother to South Korea, on one of the most arduous, costly and dangerous journeys imaginable. This is the unique story not only of Hyeonseo's escape from the darkness into the light, but also of her coming of age, education and the resolve she found to rebuild her life - not once, but twice - first in China, then in South Korea. Strong, brave and eloquent, this memoir is a triumph of her remarkable spirit.
Vypredané
9,98 € 10,50 €