Csörsz István

autor

Balassi Bálint összes költeménye korhű kiadásban - zenei melléklettel


Balassi Bálint összes versét korhű zenei melléklettel adjuk közre, énekes, hangszeres előadásban. Zenei előadó: Dr. Csörsz Rumen István, irodalomtörténész, régizenész, a Musica Historica együttes vezetője, több rangos kitüntetés tulajdonosa. Meggyőződésünk, hogy ezek az énekversek, dalok zene nélkül csonkák, nem igazán képesek visszaadni reneszánsz világunk hangulatát, légkörét.
U dodávateľa
8,45 €

Rövid úton a világba


Összegyűjtött elbeszélések, 1967–1997A kötet Csörsz István elbeszélői életművének legjavát közli. A csaknem fél évszázada megjelent novelláskötetek teljes anyagának újraközlése mellett helyet kap az antológiákban és folyóiratokban közölt összes novella is. A kötet egyharmadát máig kiadatlan novellaciklusok és önálló elbeszélések alkotják, amelyek az író hagyatékában, gépiratos tisztázatban maradtak fenn, tehát közreadásukat maga is tervezte, némelyikük novellapályázaton is szerepelt. A könyvkiadás lehetőségei az 1980-as években némileg beszűkültek számára, s az akkor eltervezett retrospektív kötet(ek) anyagából csupán egy-két novella jelent meg, így voltaképp csak most juthatnak el az irodalomkedvelőkhöz.
Na stiahnutie
5,63 €

Vadfarkas


A Vadfarkas című háromrészes regény Csörsz István legterjedelmesebb alkotása. „Meg kellene írni a magyar rendszerváltás korát egy rendes nagy regényben. Mit vesz elő az utókor, ha ezekre az átmeneti évekre kíváncsi?” – emlegette sokszor az író. Az 1997–1998-ben írt Vadfarkas ezt a tervet nagy műgonddal teljesítette. Nem akart a társadalom egészéről képet adni, de a főváros környéki kisvárosi-falusi világnak igen részletes, illúziómentes leírását kapjuk. Az 1990-es évek egyrészt még a kádári világ hatása alatt áll, öregedő szereplők keresik új önmagukat vagy próbálják átmenteni hajdani kapcsolataikat, tekintélyüket. Másrészt a berobbanó vadkapitalizmus egy új nemzedéket is váratlan, néha irracionális lehetőségekhez juttat. Történetek burjánzásához ad színpadot ez a korszak, amelyet izgalmasan átszőnek az üzleti és politikai érdekek, a provinciális módon kibomló (ál)fogyasztói társadalom, a kétféle rendszer áldozataként hányódó, gyakran jobb sorsra érdemes tehetségek sorsa. A hol krimiszerű, hol társadalmi szatírára emlékeztető regényben két jó barát, Kili és Kerekes sorsát követhetjük, mellettük felvillan a gondterhelt Bakos őrmester alakja, az újgazdag villában lakó neurotikus fiú, ukrán maffiózók, egy nyugdíjas ávós, egy nyugdíjas tanár, újdonsült vállalkozók, külföldre vágyó bolti eladónők. Hősei furcsa, néha „barkács” módszereikkel szállnak szembe a külvilággal. Kényszercselekvők, de nem passzívak, ahogy ellenfeleik sem. Újjáépítés bontott téglából – talán ez lehetne a mottójuk; eddig ér egyelőre a takaró, amelyben nyújtózkodni tudnak. A Vadfarkas a saját korában nem jelenhetett meg, ma valóságos palackpostának érezzük: egy olyan átmeneti világot mutat be enciklopédikus részletességgel, ahol minden ismerős. A szórakoztató, kesernyés tónusú nagyregény bizonyára sokakat megszólít majd. Reméljük, olyanokat is, akiknek az 1990-es évek már a történelem részét jelentik. Csörsz Rumen István
Na stiahnutie
9,86 €

Viharjelzés


Csörsz István már az 1970–80-as évek ifjúsági szubkultúráinak krónikásaként olyan riportalanyokat szólaltatott meg, akiknek esélyük sem volt arra, hogy elmondhassák történetüket, véleményüket (Sírig tartsd a pofád, 1971, 1983; Elhagyott a közérzetem, 1986). 1989-ben szintén kényes témát talált: ekkor készítette el leendő 1956-os könyvének riportjait. A nyugalmazott katonák és szemtanúk ekkoriban még óvatosabban, megfontoltabban fogalmaztak, mint a rendszerváltás után. Nyoma sem volt önigazoló, hősködő vagy ideologikus megnyilatkozásoknak. A szövevényes katonai helyzetről hadászati és civil nézőpontból egyaránt árnyaltan meséltek, kerülték a túlzásokat, a találgatást vagy a készen kapott információkat. Annál erősebb a felidézett emlékek fölött érzett mély megrendülés, az áldozatok iránti részvét a Kossuth téri sortűz vagy a Rádió-ostrom tanúinak beszámolójában. A kötet főszereplője, a Don-kanyart is megjárt Solymosi János 1956-ban alezredesi rangban szolgált, s Budapest hivatalos katonai védelmének kulcsfigurája volt. Kiváló megfigyelőképessége és szinte nyomdakész történetmondása nyomán nemcsak saját és közvetlen tisztjei szerepét érthetjük meg, hanem a katonai vezetés és a forradalmárok közti kommunikációs nehézségeket is. Az igazságkeresés szándéka szövetségessé tette a mesélőket és a lejegyzőt. Csörsz már a korábbi riportkönyveiben kidolgozta az oral historyközreadásának saját, irodalmi módszereit. Az első riportok lejegyzését követő kontrollbeszélgetéseken ütköztette a nézőpontokat, s az agyonhallgatott vagy hivatalosan másként tárgyalt események közös, objektív tisztázása során összeadódott a több nézőpontú tudás. A civil szemtanúk szavai és a jegyzőkönyvi pontosságú katonai emlékezet kétszólamú, de mindvégig tényszerű, hiteles szöveggé rendeződik. A figyelmes olvasó sok új tényanyagot talál itt, bár egy riportkönyvnek nem lehet célja, hogy a levéltári adatok helyett tisztázza a máig vitatott történelmi eseményeket.
Na stiahnutie
4,51 €

Vesztesek


Csörsz István az 1970-es évek elején három önálló kötettel jelentkezett, s ezek változatos visszhangot váltottak ki. A fiatal író 1975–1976-ban egy tudományos-fantasztikus regényt is írt Vesztesek címmel. A kiadók azonban elzárkóztak a megjelentetésétől, főként ideológiai okokból – a hivatalos álláspont szerint elképzelhetetlen, hogy 2020-ban, a regény cselekményének idején még létezzen a kapitalizmus. Ám nemcsak azért érdemes elolvasni a kötetet negyven év után, mivel épp jelenkorunkat festi. Mint minden sci-fi, valójában a regény születésének korát tükrözi, sajátos perspektívából. A Vesztesek hősei kelet-európai (bolgár és lengyel) egyetemisták és pályakezdő tudósok, akiket nem szülőföldjükön képeztek ki, hanem Angliában, ahol elmélyülhettek a pszichológia újdonságaiban: az emberi hang és az emlékezet kutatásával foglalkoznak. Történetük barátságról, szerelemről, mesterekről és vetélytársakról, sőt tudományos vitákról szól – legfőképp mégis a gyökértelenségről és saját múltjuk terheiről. Az ellentmondások tovább erősödnek, amikor kiderül: ösztöndíjukért és karrierjükért cserébe a fiatalok olyan feladatokat kaptak, amelyek etikai kockázatot vetnek fel. A titokzatos pszichiátriai kísérletek nyomán egy szövevényes bűnügyi történet rajzolódik ki, amely csakhamar magával sodorja a közelebb és távolabb álló szereplőket.
Na stiahnutie
4,51 €