Homoki-Nagy István

Homoki-Nagy István (1914-1979) Kossuth-díjas filmrendező, operatőr kötetét tartja kezében az Olvasó, akinek neve összeforrt a magyar természetfilmezéssel; munkáit nemcsak itthon, de nemzetközileg is elismerték: számos rangos szakmai díjat begyűjtő filmjeit negyven országban vetítették. Könyvünk címadója, a Cimborák - Nádi szélben 1958-ban, míg folytatása, a Hegyen-völgyön 1960-ban került először bemutatásra. S habár több mint fél évszázad telt el az említett filmek első vetítése óta, Homoki-Nagy István - a fentieken túl olyan alkotások nyomán, mint a Vadvízország, a Gyöngyvirágtól lombhullásig, a Kékvércsék erdejében és még sorolhatnánk - mindmáig emblematikus, meghatározó alakja a természetfilmezésnek. Korántsem kézenfekvő azonban, hogy egy filmrendező (aki eredeti szakmáját tekintve egyébiránt jogász), ugyanolyan természetességgel, mi több, kifinomult művészi érzékkel vesse papírra sorait, ahogy a kamerát kezeli: a szakmai precizitás és az alkotói érzékenység tekintetében egyaránt kifogástalanul. Márpedig a Nádi szélben fejezetei, melyek az azonos című film kalandos forgatását beszélik el annak minden megpróbáltatásával és gyönyörűségével, kifejezetten szépirodalmi igényességgel íródtak. E helyenként költői szépségű sorok nyomán szemünk előtt bontakozik ki nemcsak az élvezetes, már-már regényes forgatástörténet, de a természetet, az állatok világát rajongásig szerető és tisztelő művész portréja is. Aki valaha megtapasztalta, milyen érzés kötődni egy állathoz, minden mondatát élvezni fogja. Akinek még nem volt efféle élménye, az előtt új világot tár majd fel Homoki-Nagy István bájjal, kedvességgel, humorral és olykor drámai pillanatokkal átszőtt története. Fickó, a magyar vizsla, Pletyka, a tacskó, Nimród, a héja, no meg a szeretnivaló forgatócsoport garantáltan be fogja lopni magát az Olvasó szívébe. 

Homoki-Nagy István (1914–1979) mostanáig kéziratban őrzött, utolsó írásainak gyűjteménye A kamera leáll. A Kossuth-díjas filmrendező, operatőr – amellett, hogy bepillantást enged műhelytitkaiba, máig etalont jelentő természetfilmjeinek és végtelen türelemmel, precizitással készült fotóinak alkotási folyamatába –, igazi irodalmi élménnyel ajándékozza meg olvasóját. Stílusa gördülékeny, arányérzéke kifogástalan, egyszerre jellemzi játékos könnyedség és elegancia, kifinomult humor és költői megoldások. Mestere az izgalmak fokozásának, a remek csattanóknak, csakúgy, mint a katarzisig vitt befejezésnek. S miközben minden sorából árad az élet szeretete, maga is tudja, érzi: egy tűnő világról készülnek utolsó felvételei, hiszen a nem is oly távoli jövőben „eljő az idő, mikor elhal minden madárdal, és az őslápok, vad rétek helyén: a gumikövezetű nagyvárosok útburkolatán már csak a veréb szedegeti a gépolajos morzsákat… […] ahol ma még bíbic költ – holnap már szántás, és csak a barázdabillegető járja kötéltáncát... holnapután pedig ugyanott: kultúrsivatagban áldozik le a nap…” E bő félévszázados vízió immár valódi jelenünk. Ám Homoki-Nagy István egyszerre szívmelengető és szívfacsaró történetei még e mindinkább terjeszkedő „kultúrsivatagban” is arra tanítanak, hogy csakis úgy lelhetjük meg a békét önmagunkkal, ha visszatérünk oda, ahonnan réges-régen elindultunk: a természettel harmóniában élő emberhez.