JI

 Edward Mills nyomozó egy tragikusan végzodo túszmentési akcióban elveszíti a feleségét. A rendor az elkövetkezo egy évben alkohollal próbálja orvosolni fájdalmát, mialatt nyomozóként csak kisebb ügyek felderítésére kap megbízásokat. Egy napon rejtélyes emberi öngyulladások történnek a városában és Millst utasítják a meghökkento tuzesetek okainak kiderítésre. Ahogy nyomozó halad elore a titokzatos események felderítésében, olyan eredményre jut, ami visszavonhatatlanul megváltoztatja az életét. "A kép a másik oldalon ismét változott és egy no jelent meg a kiabáló fickó mögött. A törékeny alakja, a fekete hosszú haja azonnal ismeros lett a rendornek. ? Emily?? suttogta elképedve. A no is meglátta ot és közelebb lépett a tükörhöz. Kék szemével kíváncsian méregette az ide át falfehérré vált Millst. - Rohadék rémálmok! - Mills dühtol eltorzult arccal, ököllel sújtott le az ártatlan tükörre, mire milliónyi repedés szaladt végig az üvegen."

1947 júliusában egy különös eseményrol szóltak a korabeli sajtóhírek: a beszámolók szerint egy azonosíthatatlan repülo tárgy zuhant le a város külso szélén. Valóban egy idegen urhajó járt akkor szerencsétlenül, vagy egyszeruen csak egy meteorológiai léggömb okozta a téves híreket? Ha a kiszivárgó hírek igazak, hogy mégis ufók szenvedtek baleset, akkor valóban négy idegen került volna a Földre? Ha az idegenek elérték a bolygónkat, csak négyen jöttek, vagy mi tévesen csak ennek a négynek a létezésérol tudunk? A katasztrófa során valóban meghalt a négy szürke? Talán megtörténhet, képesek arra, hogy látszólag halott lények túléljék urhajójuk katasztrófáját, és a mai napig közöttünk bujkálva várjanak a lehetoségre, hogy ismét hazamehessenek a saját világukba?

„Amióta csak az emberiség létezik, valami ősi ösztön hajt minket, hogy igazolni tudjuk, nem vagyunk egyedül a mindenségben. Bár több milliárd ember él a Földön, mégis magányosnak érezzük magunkat. Űrhajókat építettünk, és elhagyva a bolygónkat tovább kerestünk. Látni akartunk fényéveken át a messzeségbe. De miért? Mi az a génjeinkbe kódolt vágy, ami arra késztet minket, hogy tovább kutassunk? Miért hisszük megszállottan, hogy nem lehetünk egyedüli értelmes civilizáció az ésszel fel nem fogható nagyságú mindenségben? A sok csalódás után miért tart még ki mindig a hitünk, erősebben, mint az életösztönünk? Miért tekintünk fel az éjszakai csillagos égboltra, és tesszük fel magunkban a kérdést újra és újra: ti ott, kiket időtlen idők óta keresünk, melyik bolygón vagytok? Merre induljunk? Mi lesz akkor, ha ezekre a kérdésekre megkapjuk a hőn áhított választ? Ha eljönnek azok, akikre oly régóta várunk már… túl fogjuk élni? Felvirradt a nap. Az utolsó háború napja.”