Tamás Jónás

Životopisná próza vynikajícího maďarského spisovatele a básníka romského původu Tamáse Jónáse (1973) vyšla v roce 2013. Kniha představuje cyklus intimních, silně lyrizovaných příběhů z dětství, jejichž vůdčím motivem je vzpomínka na otce. Ten je v próze přítomen jako princip i strašák, vzor i antivzor, a především jako adresát komplikované synovské lásky. Péter Esterházy charakterizoval Tamáse Jónáse slovy Tamás Jónás je plný příběhů o chudobě, o pocitu bezmoci, o bolesti, o lásce, o tělu, o bohatství a da capo: o chudobě je plný příběhů a je plný nadání.

A ?kötetben olvasható novellák, elbeszélések, történetek mintha felnőttekhez szóló mesék lennének.Kezdetben a hős megpróbáltatásai pozitív irányba váltanak, csoda ugyan nem történik, de az emberiesség mégis sorsfordító erőként képes működni, a lopással gyanúsított cigányasszonyról végül kiderül, hogy becsületes, a vándorcigányról, hogy segítőkészebb a többieknél, a villany kikapcsolására kivezényelt szerelőről, hogy emberséges. Mesei világként érzékeljük az etikai normák pozitív működését ebben a szociális mélyvilágban, pedig csak az történik ezekben a novellákban, aminek a valóságban is történnie kellene. A posztmodern (szöveg)világot megelőző elbeszélői hangot idéző, tömör és csattanós elbeszélések adott szociokulturális miliőjét a folytatásban, miként a könyvben előrehaladunk, a mitikus erők munkálkodásának terepéig vezeti vissza a huszadik századot jelentő jelen és a mitologémák ős-dualisztikus, vagy egyenesen manicheista megnyilatkozásának megjelenítésében. Itt már nem idegenkedik a csodától, Jézus megjelenik a faluban, a névtelen Gonosz törekszik világhatalomra. Itt már nem babonáról, folklórról, szokásrendről beszél az elbeszélő, hanem jóról és rosszról, a világot és a világban élő embereket mozgató princípiumokról. A történetekben nincs leírás, csak monológ, szinte szünetmentes a jelzőtlen mesélés, csak, mint az élőbeszédben az időben kissé előre vagy hátraugró narráció, aminek berekesztése visszafelé is értelmezi az elbeszélést: a fiú, akiből ki akarták űzni a Gonoszt, azután meséli el különös kalandjainak sorát, miután közlekedési balesetben meghalt, teste elégett (És mikor eltelik az ezer esztendő). Ha Jónás Tamás ráhajtott volna, kerek horror-történetet is írhatott volna ebből a meséből, amit Stephen King is megirigyelne. (J. Fekete József)

"A Cigányidők, Jónás Tamás első prózakötete még a múlt évezredben, 1997-ben jelent meg szinte azonnal az első két verseskötete után. Azóta követte sok más könyv, vers és próza, nekem mégis ez maradt és marad az egyik kedvencem. [...] Hogy a Cigányidőket több mint huszonöt év után az olvasók kérését teljesítve újra ki kell adni, azt jelzi, hogy szomorúan aktuális maradt. Hogy a magyarországi cigányság sorsa a rendszerváltás után sem rendeződött, jóval kevesebb lett a kedvező változás, mint annak idején reméltük (sőt talán jóval több a kedvezőtlen). Ugyanakkor megmutatja azt is, hogy az olvasók számára fontos ez a találkozás Tamás emlékein keresztül a városi értelmiség helyzetétől ennyire eltérő sorsokkal." Kiss Judit Ágnes

"Hosszas hallgatás után jelentkezik új kötettel Jónás Tamás (1973), akit pálya­kezdőként József Attila költészetének kortárs továbbgondolójaként tartott számon a kritika. A kilencvenes-­kétezres években folyamatosan jelentek meg könyvei, amelyek jelentős szakmai figyelmet és elismerést kaptak. 2002-ben Esterházy Péter ajánlására Herder-ösztöndíjban részesült, 2009-ben Önkéntes vak című kötete Aegon-díjat kapott. Prózakötettel utoljára 2013-ban jelentkezett (Apuapuapu), verseskötettel pedig 2016-ban (Törzs). Hét év után a Kívülálló című regényével töri meg a csendet. "Kívülállónak lenni nem választás kérdése. A kívülállás bélyeg. És lehetőség. Mindig másik, mindig új perspektíva. Kényszeres távolságtartás. Az intimitás kétségbeesett keresése. Érzéki, gátlástalan erotikus kaland, miközben fegyelmezett szellemi feladat. Megzabolázhatatlan szabadság, gyilkos függés. A valóság mélye, széle, párlata. Jónás Tamás regénye az emberi sodródás elkerülhetetlen, felfüggeszthetetlen örvényébe vezet be, hogy megmutassa a szabályszerűségeket, a képleteket. Hogyan válik a jó szándék gyilkos hazugsággá. Közömbös, elejtett szavakból hogyan jegecesedik ki a lényeg. És hogyan tisztulnak ki, lényegülnek át a legszennyesebb, legfülledtebb és legreménytelenebb történetek is, ha van ezekhez elég bátor szó és elég pontos mondat. A Kívülállóban van. Ez a regény addig merészkedik, ameddig irodalom merészkedhet, hogy megajándékozza olvasóit azzal, amiben még bíznak, amit még remélnek. És azzal is, amiben már nem bíznak és nem reménykednek." - Parászka Boróka