David Jong
autor
Náci milliárdosok
„Ma, amikor a dezinformáció mindenható, amikor a szélsőjobb világszerte feljövőben van, a történelmi transzparencia mindennél fontosabb. Mindez azonban valahogy nem érinti Németország legendás iparmágnásait. Az ő sötét örökségük rejtve maradt. Ez a könyv, a maga csekély lehetőségeihez mérten igyekszik ezt a hibát korrigálni.”
Hogyan alapozta meg a zsidó vagyon jogtalan megszerzése, valamint a kényszer- és rabszolgamunka olyan ma is jól ismert német szolgáltatók és nagyvállalatok üzleti befolyását, mint az Allianz, az AFA, a Siemens, a Porsche, az Oetker és a BMW? Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját? Miért hunyt szemet a történelmi bűnök felett a háború után az Egyesült Államok?
A német iparmágnások azáltal, hogy kisajátították a privátbankokat, áruval és fegyverekkel látták el a hadsereget, és mindent megtettek a profitjuk maximalizálásért, közvetve vagy közvetlenül, de támogatták a náci törekvéseket. David de Jong oknyomozó újságíró mérföldkőnek számító művében a véres pénz nyomába ered, és korábban fel nem dolgozott dokumentumokra és forrásokra hagyatkozva feltárja Németország leggazdagabb üzleti dinasztiáinak történetét. Egyedülálló kötete azzal a szándékkal született, hogy végre napvilágra kerüljön a német és a világgazdaság egyik legsötétebb, elhallgatott fejezete.
Na sklade 1Ks
17,36 €
17,71 €
dostupné aj ako:
Náci milliárdosok
„Ma, amikor a dezinformáció mindenható, amikor a szélsőjobb világszerte feljövőben van, a történelmi transzparencia mindennél fontosabb. Mindez azonban valahogy nem érinti Németország legendás iparmágnásait. Az ő sötét örökségük rejtve maradt. Ez a könyv, a maga csekély lehetőségeihez mérten igyekszik ezt a hibát korrigálni.”
Hogyan alapozta meg a zsidó vagyon jogtalan megszerzése, valamint a kényszer- és rabszolgamunka olyan ma is jól ismert német szolgáltatók és nagyvállalatok üzleti befolyását, mint az Allianz, az AFA, a Siemens, a Porsche, az Oetker és a BMW?
Miként segítette az üzleti elit kényszerből vagy meggyőződésből Hitler terjeszkedését és hatalmi politikáját?
Miért hunyt szemet a történelmi bűnök felett a háború után az Egyesült Államok?
A német iparmágnások azáltal, hogy kisajátították a privátbankokat, áruval és fegyverekkel látták el a hadsereget, és mindent megtettek a profitjuk maximalizálásért, közvetve vagy közvetlenül, de támogatták a náci törekvéseket. David de Jong oknyomozó újságíró mérföldkőnek számító művében a véres pénz nyomába ered, és korábban fel nem dolgozott dokumentumokra és forrásokra hagyatkozva feltárja Németország leggazdagabb üzleti dinasztiáinak történetét. Egyedülálló kötete azzal a szándékkal született, hogy végre napvilágra kerüljön a német és a világgazdaság egyik legsötétebb, elhallgatott fejezete.
David de Jong korábban a Bloomberg Newsnál dolgozott újságíróként. Főként az európai bankrendszerrel, az amszterdami pénzügyekkel, a rejtett vagyonokkal és a milliárdosok anyagi javaival foglalkozott. Jelentek meg írásai a Bloomberg Businessweekben, a The Wall Street Journalban és a Dutch Financial Dailyben is. Holland születésű, jelenleg Tel-Avivban él. Miközben ezt a könyvet írta, négy éven át Berlinből tudósított.
Na stiahnutie
13,92 €
dostupné aj ako:
Nazi Billionaires
A groundbreaking investigation of how the Nazis helped German tycoons make billions from the horrors of the Third Reich and World War II – and how the world allowed them to get away with it.
In 1946, Günther Quandt – patriarch of Germany’s most iconic industrial empire, a dynasty that today controls BMW – was arrested for suspected Nazi collaboration. Quandt claimed that he had been forced to join the party by his arch-rival, propaganda minister Joseph Goebbels, and the courts acquitted him. But Quandt lied. And his heirs, and those of other Nazi billionaires, have only grown wealthier in the generations since, while their reckoning with this dark past remains incomplete at best. Many of them continue to control swaths of the world economy, owning iconic brands whose products blanket the globe. The brutal legacy of the dynasties that dominated Daimler-Benz, cofounded Allianz and still control Porsche, Volkswagen and BMW has remained hidden in plain sight – until now.
In this landmark work, investigative journalist David de Jong reveals the true story of how Germany’s wealthiest business dynasties amassed untold money and power by abetting the atrocities of the Third Reich. Using a wealth of untapped sources, de Jong shows how these tycoons seized Jewish businesses, procured slave labourers and ramped up weapons production to equip Hitler’s army as Europe burnt around them. Most shocking of all, de Jong exposes how the wider world’s political expediency enabled these billionaires to get away with their crimes, covering up a bloodstain that defiles the German and global economy to this day.
Miliardáři ve službách nacistů
Daimler-Benz, Allianz, Porsche, Volkswagen a BMW… Všechny tyto a mnohé další globální společnosti spojuje temné dědictví rodin, které je založily nebo ovládly. Mnohé z nich nadále ovládají části světové ekonomiky a vlastní ikonické značky, jejichž výrobky pokrývají celý svět. V tomto přelomovém díle investigativní žurnalistiky najdete skutečný příběh o tom, jak nejbohatší německé podnikatelské dynastie nashromáždily nevýslovné prostředky a moc tím, že podporovaly zvěrstva třetí říše. Dozvíte se, jak nacisté pomohli německým magnátům vydělat miliardy na hrůzách třetí říše a druhé světové války – a jak jim to Amerika umožnila.
dostupné aj ako:
Miliardáři ve službách nacistů - Temná historie nejbohatších německých dynastií
Daimler-Benz, Allianz, Porsche, Volkswagen a BMW… Všechny tyto a mnohé další globální společnosti spojuje temné dědictví rodin, které je založily nebo ovládly. Mnohé z nich nadále ovládají části světové ekonomiky a vlastní ikonické značky, jejichž výrobky pokrývají celý svět. V tomto přelomovém díle investigativní žurnalistiky najdete skutečný příběh o tom, jak nejbohatší německé podnikatelské dynastie nashromáždily nevýslovné prostředky a moc tím, že podporovaly zvěrstva třetí říše. Dozvíte se, jak nacisté pomohli německým magnátům vydělat miliardy na hrůzách třetí říše a druhé světové války – a jak jim to Amerika umožnila.
Na stiahnutie
21,21 €
dostupné aj ako:
Nazi Billionaires
A groundbreaking investigation of how the Nazis helped German tycoons make billions from the horrors of the Third Reich and World War II - and how the world allowed them to get away with it.
In 1946, Gunther Quandt - patriarch of Germany's most iconic industrial empire, a dynasty that today controls BMW - was arrested for suspected Nazi collaboration. Quandt claimed that he had been forced to join the party by his arch-rival, propaganda minister Joseph Goebbels, and the courts acquitted him. But Quandt lied. And his heirs, and those of other Nazi billionaires, have only grown wealthier in the generations since, while their reckoning with this dark past remains incomplete at best. Many of them continue to control swaths of the world economy, owning iconic brands whose products blanket the globe. The brutal legacy of the dynasties that dominated Daimler-Benz, cofounded Allianz and still control Porsche, Volkswagen and BMW has remained hidden in plain sight - until now.
In this landmark work, investigative journalist David de Jong reveals the true story of how Germany's wealthiest business dynasties amassed untold money and power by abetting the atrocities of the Third Reich. Using a wealth of untapped sources, de Jong shows how these tycoons seized Jewish businesses, procured slave labourers and ramped up weapons production to equip Hitler's army as Europe burnt around them. Most shocking of all, de Jong exposes how the wider world's political expediency enabled these billionaires to get away with their crimes, covering up a bloodstain that defiles the German and global economy to this day.
Vypredané
18,57 €
18,95 €