G. Judit

Lehet-e két testvér egyszerre teljesen egyforma és mégis teljesen különböző? Meg lehet gyűlölni az egyiket, míg bele lehet-e szeretni a másikba? Anna egy balesetet követően a kórházban ébred, és még szinte magához sem tér, az ágya mellett egy férfit lát, aki előző este brutálisan bánt vele, és akiről úgy tudja, végleg sikerült eltávolítania az életéből. Vagy lehet, hogy mégsem? Ádám otthon a holmija között keresgél, mígnem rátalál egy sok éve megírt naplóra, amelytől azt reméli, a nő akit szeret, visszakapja emlékeit, és ráébred, hogy Ádám nem az, akinek először hitte. Kettejük közös múltkeresése során az olvasó találkozhat az anyai szeretet egy sajátos fajtájával, amikor két teljesen egyforma gyereket ugyanaz az édesanya teljesen más módon szeret, és talán ezért, életük is más-más irányba sodródik. Találkozhat olyan testvéri kapcsolattal, ahol a sokáig segítő, támogató testvéri szeretet hirtelen vált át elutasításba, majd menekülésbe, és találkozhat egy nő és egy férfi szeretetével, amely bármennyire fájdalmas is, képes visszanyúlni azért a múltba, hogy a jelent rendbe hozza.

Eltűnhet-e valaki egyik pillanatról a másikra, nem csak az életünkből, hanem az emlékeinkből is? Elena a fiatal újságíró egy nap egy fehér borítékban egy fényképet kap, rajta saját kiskori alakjával és egy ismerősnek tűnő tizenéves lány képével, hátulján a szöveggel: Az utolsó, boldog nyár. Mivel pontosan nem emlékszik, ki lehet az idősebb lány a képen, és a különös módon érkezett levél nélküli boríték tartalma sem hagyja nyugodni, párjával, Edmonddal egy hétvégén hazautaznak édesanyjához vidékre. Egy családi albumban megtalálja ennek a fotónak a mását, és megrendülten látja, az idősebb lányt erről és az albumban szereplő összes képről levágták, eltüntették. Kérdőre vonva anyját, az asszony elzárkózik a válaszadás elől, de Elenának beugrik egy név az emlékeiből: Eszter. - Ő volt Eszter? – kérdezi kitartóan, mire az anya kiabálva nekiront. - Eszter meghalt! Eszter meghalt 2003. november. 16-án! Eszter nincs többé, és most már elég legyen ebből! Eszter… Kicsoda Eszter és miért tűnt el a családi fotókról? Erre a kérdésre akar Elena és Edmond választ kapni, és mintha más is azt akarná, hogy Eszter személyére fény derüljön, egy ismeretlen újabb és újabb feladó nélküli leveleket küld, nyomokat, amelyek lassanként feltárnak egy elfeledett, fájdalmas múltat.

Ha valaki szeretne visszarepülni abba a korba, amikor még az emberek lóháton és szekéren jártak, ahol fehérre meszelt házakat léckerítések védték, mögöttük ugató pulikutyáva és lábhoz dörgölőző macskával, ahol erősek voltak még az emberi kötelékek, akkor jó könyvet választott. Ebben a világban keresi Bálint, a fiatal földbirtokos hirtelen eltűnt édesanyja emlékét. Hosszú utat kell bejárnia, mely során szembe kell néznie elhunyt apja szellemiségével, a megörökölt családi birtok különös, olykor félelmetes titkaival, és anyja évekkel korábbi szenvedéseivel. A küzdelmes utat azonban nem kell egyedül bejárnia. Mellette áll fiatal felesége, Bell, aki szintén küzd saját múltjának szellemeivel, miközben vezeti a falusi iskolát, harcol a gyereklányok jobb sorsáért, és szembenéz saját nőiességének kérdéseivel. A két fiatal nincs egyedül a nehéz pillanatokban, hiszen Bell édesapja a maga csendes, meggondolt módján, szájában elhagyhatatlan pipájával vigyázza lépteiket. Mozgalmas történet küzdelmekről, fájdalmakról, szeretetről, összetartásról.

Saját vallomásai és mások emlékezete állítja össze azt a friss szellemû Faludy portrét, amelyet most az olvasó a kezébe vehet. Aki egyetlen sorát sem olvasta, az is tudja: Faludy György neve szinte eggyé forrt Villonéval, akinek verseit õ tette népszerûvé a 20. század Magyarországán. Szabadságszeretõ szelleme nemcsak a középkori francia költõvel rokonítható, hanem Petõfi Sándorral is. Mindkettejük életének vezérfonala: a szabadság és a szerelem. Humora, bölcsessége még a recski szenvedések idõszakában sem hagyta cserben. Önmagáról e könyvben tabuk nélkül beszél. Nyíltan vállalja a szép iránti rajongását, testesítse meg azt férfi vagy nõ...

Magas, sovány, őszbe fehéredően szőkés hajú férfi ült a kórház folyosóján. Orvosok, nővérek, betegszállítók és betegek sokasága sietett el előtte, a jövés-menés mégsem zavarta. Jegyzettömbjébe temetkezett, rajzolt. A ceruza sercegő hangja általában megnyugtatta, de most ez a vágyott megbékélés nem érkezett el. A férfit Hunornak hívták. Pár napja telefonon keresték azzal, hogy a feleségét baleset érte, nincs magánál. Az orvosok és az ő várakozásai ellenére a szeretett nő nem ébredt föl, bár az orvos állítása szerint, nem került kómába. Hogy miért nem tért magához, arra egy különös eszköz segítségével hamar rájönnek. Bepillantást nyernek Helena álmába, és ekkor szembesülnek vele, amit a képernyő kivetít eléjük, nem is álom, hanem emlék. Helena egy emléket él át, egy emléket, amelyben korábbi partnere elzárta a külvilágtól, verte, megalázta és erről a férje, Hunor eddig szinte semmit nem tudott. A férfi óráról órára tétlenül nézi, milyen borzalmakat kellett feleségének évekkel ezelőtt átélnie, mígnem ő maga is rácsatlakozik az eszközre, ezáltal Helena álmára. Fel tudják ébreszteni Helenát, mielőtt késő lenne? Hunor meg tud küzdeni felesége múltjával? Hogyan alakul kettejük sorsa? A kisregény terjedelmű történet ezekre a kérdésekre keresi a választ.