Sebastian Junger

Mi történik velünk halálunk után? Hogyan dolgozzuk fel azt a brutális tényt, hogy váratlanul elpusztulhatunk egy átlagos napon? Hogyan birkózunk meg olyan jelenségekkel, amelyeket a tudomány nem tud megmagyarázni? Egy majdnem végzetes egészségügyi vészhelyzet vezetett oda, hogy Sebastian Junger megírja halálról szóló emlékezetes elmélkedését. Évekig sikeres háborús riporterként járta a frontvonalakat, kockára téve életét. Mégsem ezeknek az útjainak a során, hanem 2020 nyarán került legközelebb a halálhoz, otthonában, amikor erős hasi fájdalmai miatt kórházba kellett szállítani. Elhunyt apja meglátogatta haldoklása közben, és arra kérte, csatlakozzon hozzá. Ez volt az utolsó momentum, amire Junger emlékezett a krízis óráiból. Az orvosok később azt mondták neki, csoda, hogy életben maradt. A vele történtek sarkallták arra, hogy utánajárjon létezésünk legnagyobb kérdéseinek, a halál misztériumának. A Halálom óráiban orvosi dráma, lebilincselő önéletrajz és mélyreható nyomozás a végső, fel nem fejthető rejtély után. "Mindnyájan egy hegy oldalán vagyunk, döbbenten a felismeréstől, hogy milyen gyorsan besötétedett; az egyedüli kérdés az, hogy olyan emberekkel vagyunk-e, akiket szeretünk - vagy sem. Nincs más - sem meggyőződés, sem vallás vagy hit -, csak ez van. Csak annak a tudása, hogy amikor végül lehunyjuk a szemünket, lesz valaki, aki vigyáz ránk, miközben annak a nagy, felmagasodó éjnek a belseje felé tartunk."

Mi történik velünk halálunk után? Hogyan dolgozzuk fel azt a brutális tényt, hogy váratlanul elpusztulhatunk egy átlagos napon? Hogyan birkózunk meg olyan jelenségekkel, amelyeket a tudomány nem tud megmagyarázni?Egy majdnem végzetes egészségügyi vészhelyzet vezetett oda, hogy Sebastian Junger megírja halálról szóló emlékezetes elmélkedését. Évekig sikeres háborús riporterként járta a frontvonalakat, kockára téve életét. Mégsem ezeknek az útjainak a során, hanem 2020 nyarán került legközelebb a halálhoz, otthonában, amikor erős hasi fájdalmai miatt kórházba kellett szállítani. Elhunyt apja meglátogatta haldoklása közben, és arra kérte, csatlakozzon hozzá. Ez volt az utolsó momentum, amire Junger emlékezett a krízis óráiból. Az orvosok később azt mondták neki, csoda, hogy életben maradt. A vele történtek sarkallták arra, hogy utánajárjon létezésünk legnagyobb kérdéseinek, a halál misztériumának.A Halálom óráiban orvosi dráma, lebilincselő önéletrajz és mélyreható nyomozás a végső, fel nem fejthető rejtély után."Mindnyájan egy hegy oldalán vagyunk, döbbenten a felismeréstől, hogy milyen gyorsan besötétedett; az egyedüli kérdés az, hogy olyan emberekkel vagyunk-e, akiket szeretünk - vagy sem. Nincs más - sem meggyőződés, sem vallás vagy hit -, csak ez van. Csak annak a tudása, hogy amikor végül lehunyjuk a szemünket, lesz valaki, aki vigyáz ránk, miközben annak a nagy, felmagasodó éjnek a belseje felé tartunk."

A near-fatal health emergency leads to this powerful reflection on death-and what might follow-by the bestselling author of Tribe and The Perfect Storm. For years as an award-winning war reporter, Sebastian Junger travelled to many front lines and frequently put his life at risk. And yet the closest he ever came to death was the summer of 2020 while spending a quiet afternoon at the New England home he shared with his wife and two young children. Crippled by abdominal pain, Junger was rushed to the hospital by ambulance. Once there, he began slipping away. As blackness encroached, he was visited by his dead father, inviting Junger to join him. "It's okay," his father said. "There's nothing to be scared of. I'll take care of you." That was the last thing Junger remembered until he came to the next day when he was told he had suffered a ruptured aneurysm that he should not have survived. This experience spurred Junger-a confirmed atheist raised by his physicist father to respect the empirical-to undertake a scientific, philosophical, and deeply personal examination of mortality and what happens after we die. How do we begin to process the brutal fact that any of us might perish unexpectedly on what begins as an ordinary day? How do we grapple with phenomena that science may be unable to explain? And what happens to a person, emotionally and spiritually, when we are forced to reckon with such existential questions? In My Time of Dying is part medical drama, part searing autobiography, and part rational inquiry into the ultimate unknowable mystery.

Throughout history, humans have been driven by the quest for two cherished ideals: community and freedom. The two don't coexist easily: we value individuality and self-reliance, yet are utterly dependent on community for our most basic needs. In this intricately crafted and thought-provoking book, Sebastian Junger examines this tension that lies at the heart of what it means to be human. For much of a year, Junger and three friends-a conflict photographer and two Afghan war vets-walked the railroad lines of the east coast. It was an experiment in personal autonomy, but also in interdependence. Dodging railroad cops, sleeping under bridges, cooking over fires and drinking from creeks and rivers, the four men forged a unique reliance on one another. In Freedom, Junger weaves his account of this journey together with primatology and boxing strategy, the role of women in resistance movements and apache renegrades, and the brutal reality of life on the Pennsylvania frontier. Written in exquisite, razor-sharp prose, the result is a powerful examination of the primary desire that defines us.

From the author of THE PERFECT STORM and WAR comes a book about why men miss war, why Londoners missed the Blitz, and what we can all learn from American Indian captives who refused to go home.Tribe is a look at post-traumatic stress disorder and the challenges veterans face returning to society. Using his background in anthropology, Sebastian Junger argues that the problem lies not with vets or with the trauma they've suffered, but with the society to which they are trying to return.One of the most puzzling things about veterans who experience PTSD is that the majority never even saw combat-and yet they feel deeply alienated and out of place back home. The reason may lie in our natural inclination, as a species, to live in groups of thirty to fifty people who are entirely reliant on one another for safety, comfort and a sense of meaning: in short, the life of a soldier.It is one of the ironies of the modern age that as affluence rises in a society, so do rates of suicide, depression and of course PTSD. In a wealthy society people don't need to cooperate with one another, so they often lead much lonelier lives that lead to psychological distress. There is a way for modern society to reverse this trend, however, and studying how veterans react to coming home may provide a clue to how to do it. But it won't be easy.