Maria Kajtár

"A császárné a legszebb asszony a világon" - írja Széchenyi István a naplójába, egy másik helyen pedig asszonyi angyalnak nevezi, aki a magyarság érdekeiért még felséges férjével is képes szembeszállni. Ez a két dolog, a csodálatos szépség és az őszinte magyarbarátság magyarázza, miért volt I. Ferenc József szomorú sorsú feleségének mindig is kultusza Magyarországon. Brigitte Hamann nem idealizálja hősnőjét, nem csak az elragadtatás szavait ismeri: Erzsébet nehezen kezelhető tulajdonságait sem próbálja leplezni. Emberközelbe hozza ezt a szabadságvágytól fűtött, az udvari etikett börtönében inkább csak vergődő, lázadó asszonyt, hatalmas képzeletvilágról árulkodó költészetét, tudásszomját, és mindeközben képet kapunk a tizenkilencedik század második felének társasági (és társadalmi) életéről, szépségápolási és gyermeknevelési praktikáiról, politikai mozgalmairól, a Monarchia boldog békeéveiről, valamint Erzsébetnek a magyar kiegyezésben játszott szerepéről. Érdekes portrét rajzol egy nem mindennapi egyéniségről a gondtalan bajorországi gyermekkortól a fényes bécsi napokon, a budai koronázás pompáján és a királyné nyugtalan világkóborlásain át egészen meggyilkolásáig.

Wallersee-Larisch grófnéról az újságolvasó közönség számontartotta, hogy nem csupán a világszép és extravagáns osztrák császárné és magyar királyné, Erzsébet unokahúga, de egyben az 1889 januárjában lejátszódó mayerlingi tragédiának, Rudolf trónörökös és Mary von Vetsera bárónő rejtélyes öngyilkosságának is egyik koronatanúja. A tragédia után kegyvesztett lett, és a bécsi előkelő társaság kiközösítette. A sokféle közvetett adatot összegereblyéző kutatók egy része súlyosan elmarasztalja őt, kerítőnek tekinti, aki romlott, pszichésen is beteg unokaöccse cinkosaként visszaélt a benne őszintén megbízó, fiatal bárókisasszony naivságával és szerelmi bódulatával. Mások szerint azonban ő csupán akaratlan közreműködő, sőt maga is áldozat volt, akit Rudolf - akinek persze szintén megvolt a saját végzete és rejtelmes tragédiája - ügyesen manipulált, és semmiképp sem tekinthető felelősnek azért, amit Mary von Vetsera a maga felnőtt akaratából és elhatározásából végül megtett. Ha az előbbi igaz, akkor Marie Louise megérdemelte, hogy a társaság kitaszítsa köreiből - ám ha az utóbbi, akkor ez a büntetés túlzó volt és igazságtalan. Akit igazságtalanul bántanak, persze még nem kap felmentést, hogy ha emlékiratot ír, abban csúsztasson, manipuláljon, netán hazudjon. Mentség nincs - de van magyarázat, ami némiképp világosabbá teheti a hátsó szándékokat, belső motívumokat, mégiscsak növelve valamiképp a megértést az iránt, aki ha torz eszközökkel is, de talán valódi méltánytalanság ellen tiltakozik. Mert hát ezért is fogott tollat a kezébe az, akiről a pletyka és a bulvár a mayerlingi tragédia után már csak így volt hajlandó tudomást venni: "Az a Larisch grófné, aki..." ...aki ezzel az emlékirattal megpróbált szembeszállni az igazságtalannak érzett kirekesztettséggel és bosszút állni császári rokonságán. Csorba László

A király jegyese volt, végül egy trónvárományos herceggel kellett „beérnie”. A „Mesekirály”, II. Lajos bajor király lefújt esküvője után a francia alençoni herceghez, Ferdinand d’Orléans-hoz adták feleségül. Ám a szerelemnek nem lehet parancsolni, Zsófia Sarolta, az osztrák császárné, Sisi húga közemberbe szeretett bele, az őt kezelő orvosba, Franz Glaserbe, akiért maga mögött hagyott volna minden főúri kiváltságot. A családja azonban, megelőzendő az újabb botrányt, a híres lélekgyógyász, a szexuálpszichológia elismert tekintélye, Richard von Krafft-Ebing magán-elmeszanatóriumába száműzte a renitens hercegnőt. Zsófia Sarolta hercegnő életrajza – a nők önrendelkezési „szabadságharcának” közepette – egy szenvedélyes és bátor nő szerelemért és boldogságért folytatott küzdelmének megindító története – a 19. század második felének élénk korrajzával.

Emmi Rothner e-mailben szeretné lemondani a Like magazin előfizetését, de félreüt egy betűt, és levele véletlenül Leo Leikénél köt ki. Minthogy újra meg újra a rossz címre ír, Leo egy idő után kénytelen felvilágosítani őt a tévedéséről. Így veszi kezdetét a különleges levélváltás, melynek során a teljes ismeretlenség és kedves bensőségesség közti keskeny mezsgyén egyensúlyozva egyre közelebb kerülnek egymáshoz, míg végül kénytelenek feltenni maguknak a kérdést: vajon a levelekben kifejezett, egymás iránti egyre erősebb érzéseik kiállják-e a személyes találkozás próbáját? És ha igen, hogyan tovább?

"Elfogták a világtörténelem talán legnagyobb gyilkosát" - írta szalagcímében a New York Times 1946. március 17-én. Valóban, kevés olyan ember van, akinek kezéhez közel egymillió ártatlan ember, férfiak, nők és gyermekek vére tapadt. RUDOLF HÖSS, a Harmadik Birodalom legnagyobb és legtöbb áldozatot követelő koncentrációs és megsemmisítő táborának parancsnoka nagy kötelességtudattal és munkakedvvel, szenvtelenül működtette éveken keresztül az Auschwitz és Birkenau közelében felépített táborkomplexumot. Az Auschwitz parancsnoka voltam a háború után, Höss lengyelországi fogságában született, és egyedülálló betekintést enged a parancsokat kételyek és kérdések nélkül végrehajtó és végrehajtató tömeggyilkos belső fejlődéstörténetébe. Végigkövethetjük életét kisgyermekkorától az első világháborús katonalétig, az első politikai gyilkosságtól és a többéves börtönfogságtól a dachaui koncentrációs tábor vezetőjének posztjáig. Részletes betekintést kaphatunk abba, miként emelkedik a sachsenhauseni védőőrizetes, majd az auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokságáig, hogy végül a Koncentrációs Táborok Felügyelőségének hivatalvezetője legyen. Höss 1944 kora nyarán újra Auschwitz élén áll, hogy levezényelje a tábor legnagyobb szabású megsemmisítési projektjét, a vidéki magyar zsidók legyilkolását. A magyar akció (Ungarn-Aktion) keretében 437 000 magyarországi zsidó érkezik a táborba. Közülük 300 000-345 000 - köztük 100 000 gyerek - azonnal a gázkamrákba kerül. Höss, az áldozatos hazafi, a szerető családapa, a pedáns tisztviselő és hatékony tömeggyilkos, akit a magyar közönség Robert Merle 1952-ben írt regényéből, a Mesterségem a halálból ismerhet, ezúttal saját szavaival beszéli el élettörténetét. E fontos dokumentumot most először olvashatjuk magyar nyelven. A Martin Broszat német történész által közreadott és bevezető tanulmánnyal ellátott feljegyzéseket Kádár Gábor és Vági Zoltán utószava zárja. A magyar kiadás elé Gellért Ádám írt bevezető tanulmányt.