Endre Kántor

Jásdi István, amióta betette a lábát a fehér oszlopos villába, és lassan visszavásárolta az egykori Ranolder-birtokhoz tartozó területeket, tudatosan, néha ráérzéssel, némi diplomáciával és rengeteg gondos kertészkedéssel bizonyította újra a csopaki borok egykori hírnevének valódiságát. A ház megtalálta újabb lakóját, aki elődeihez méltóan saját céljain túl a borvidéket, azon is túl pedig a magyar borokat szolgálja, állhatatosan. Ha reggelente kinézek a tornácról a ház körüli szőlőkre és a mindig más színű tóra, csak arra tudok gondolni, hogy az is bolond, aki innét máshova vágyik, akár csak nyaralni is. Az ember egy idő után rájön, hogy valami igazuk azért azoknak is van, akik évszázadok óta élnek a falujukban, és tényleg dolgoznak, és ott is akarnak maradni, ráadásul szükség is van rájuk. Ez a belátás sokat változtatott a gondolkodásomon az elmúlt tíz-tizenöt év alatt. Valahova tartozni kell, és a szőlő a leginkább adott növény erre. Aki szőlőhöz fog, azzal dolgozik, és azért vállal felelősséget, az évtizedekre vállal felelősséget. A bor filozófiája című sorozatunk kötetei egy-egy neves magyar borász portréját rajzolják meg. Életükkel, világlátásukkal, ars poeticájukkal és boraikkal ismerkedve az olvasó képet kaphat a magyar borvidékek és a hazai borkultúra jellegzetességeiről is.