Aszlányi Károly strana 2 z 2

"Alph Poplam nagyra megnõtt és megdagadt ember, ami a személyét illeti. Egyébként mindnyájan tudjuk, hogy sorrendben ötödik leggazdagabb embere Angliának. Azt is tudjuk, hogy Bádogkirály a mellékneve, még a New York Times is így ír róla. Alph Poplam központi irodái ez idõben három bérpalotát töltöttek még a Shoham Square bal oldalán. Kétezer szobában ötezer-hét tisztviselõ dolgozott Pantt, Newman, Lowker, Brillitime és Sevener igazgatók vezetése mellett. London környékén hetvenhárom, az országban harmincegy, a külföldön kilenc gyár tartozott Alph Poplam érdekeltségeihez. 541 igazgatósági tagsága, 112 részvénytöbbsége, 1609 háza volt. Hogy mennyi pénze, arról beszélni sem érdemes, mert õ maga sem tudta már. Ha belenyúlt volna abba az aranyhegybe, amelyet harminc év alatt felépített maga alatt ? elõbb kopott volna el a keze, mielõtt mindent kimarkolhatott volna. Sohasem tudta, mit csinál, de szerencséje volt, és a szerencsét úgy könyvelte el, mint tudásának és ösztönének eredményét, önbizalma éppoly határtalan volt, mint vagyona. Vannak ágrólszakadt szegény emberek, akikben talán több az üzleti érzék és talentum, mint a Bádogkirályban. A pénz azonban Alph Poplam zsebébe ömlött, mert Alph Poplam zsebe volt neki rokonszenves." A szerzõrõl: Aszlányi Károly (1908-1938) szépreményû író, színdarabjaival, regényeivel és humoros írásaival is sikeres volt, mielõtt életének és írói karrierjének véget nem vetett egy csupán harminc éves korában bekövetkezett tragikus autóbaleset.

"Akivel Emmi megtörtént, utólag se talál magyarázatot ? akár az ember, aki a fejére esett. Emmi lop, csal, bánt, komisz és hazudik és jó vele lenni. És mégis, Emmi itt van a nyakunkon a sok más baj mellett, amirõl jobb nem beszélni ? itt van mindig, mint ráadás, vagy talán minden baj eredõ oka. És veszekszünk vele ebédnél, reggel és este, a hálószobában, utcán és tribünökön, mint az a két légy, amely ugyanabban a levesben fuldokolt, mert ahelyett, hogy magába szállt volna, a levesbe szállt. Szeretni annyit tesz, mint lehetetlent kívánni felebarátunktól. És nem szeretni annyi, mint lehetetlent kívánni önmagunktól."

Amikor elsõ novellája a Nyugat egyik pályázatán feltûnt: húszéves sem volt. Amikor az esõs, koratéli estében, kint, a felázott, agyagos országúton meghalt, alig múlt harminc. Tehetségének veszélyes karrier íze volt. Saját autójában halt meg, amit maga vezetett neki a dorogi országúton a harminchetes kilométerkõnek. Filmjeit forgatták, persze csak a pesti Hunniában, operettjeit játszották, humoros regényeiben a kiadók üzletet láttak: egy sportlap munkatársa volt. Mindabban, amit csinált, mindig ott kísértett valami homályos, gyanús és kételyt ébresztõ fintor. Könyveinek címében nem vetette meg a szóviccet. Olyan fáradt, fanyar, kiábrándult volt, olyan tehetséges és annyi mindent és mindenkit ismert, hogy ebbõl az émelybõl akár kis remeklések is születhettek volna. De inkább csak az ígéretük pattant ki: egy-egy jelzõ, néhány jó oldal, két-három furcsa utalás,  az író maga alig ért rá valamire, hol éhezett, hol könyvet kellett írnia, hol bukott, eredeti vígjátékokat szállított a színházaknak, hol sportcikket diktált, hol autót tanult vezetni. (Illés Endre: Aszlányi Károlyról)