István Kemény

"Nem vagyok női Don Quijote / Nem a női Don Quijote vagyok / Én Lovag Dulcinea vagyok" - jelenti ki magáról kötetünk tizenkilenc éves hőse.A kóbor lovaggá váló lány és mellé szegődő krónikása kalandjait követhetjük a modern kor előtti múlttól a modern kor utáni máig, a pokoltól a világűrig. Míg négy évszázaddal ezelőtt Don Quijote egy éppen racionálissá váló világban próbált lovagként élni, és így természetesen gúny, röhögés és erőszak kísérte az útján, addig Lovag Dulcinea egy olyan világrendben él, amelyben megfordultak a szerepek: maga a társadalom válik donkihóteivá: egyre monomániásabbá, ideológiák, tudatmódosítók és technológiai eszközök rabjává; és amelyben egy kóbor lovag minden őrültségével együtt is a normalitást, a józan észt, a humort és az élet feltétlen szeretetét őrzi. Kemény István káprázatos művében ennek a paradoxonnak néz a mélyére. Az előre leosztott szerepek, stigmák és címkék, korlátok és tabuk ellenében ekképpen lesz a Lovag Dulcinea a szabadság verses könyve, amely egyszerre olvasható egy nagy költészet felszabadult-felszabadító játékának, akár a kötetbeli Krónikás sajátos vallomásának és a klasszikus Cervantes-regény újragondolásának, verses lovagregénynek.

„Nem vagyok női Don Quijote / Nem a női Don Quijote vagyok / Én Lovag Dulcinea vagyok” - jelenti ki magáról kötetünk tizenkilenc éves hőse. A kóbor lovaggá váló lány és mellé szegődő krónikása kalandjait követhetjük a modern kor előtti múlttól a modern kor utáni máig, a pokoltól a világűrig. Míg négy évszázaddal ezelőtt Don Quijote egy éppen racionálissá váló világban próbált lovagként élni, és így természetesen gúny, röhögés és erőszak kísérte az útján, addig Lovag Dulcinea egy olyan világrendben él, amelyben megfordultak a szerepek: maga a társadalom válik donkihóteivá: egyre monomániásabbá, ideológiák, tudatmódosítók és technológiai eszközök rabjává; és amelyben egy kóbor lovag minden őrültségével együtt is a normalitást, a józan észt, a humort és az élet feltétlen szeretetét őrzi. Kemény István káprázatos művében ennek a paradoxonnak néz a mélyére. Az előre leosztott szerepek, stigmák és címkék, korlátok és tabuk ellenében ekképpen lesz a Lovag Dulcinea a szabadság verses könyve, amely egyszerre olvasható egy nagy költészet felszabadult-felszabadító játékának, akár a kötetbeli Krónikás sajátos vallomásának és a klasszikus Cervantes-regény újragondolásának, verses lovagregénynek. 

A Magvető Kiadó Kemény István hatvanadik születésnapjára jelenteti meg ezt a többműfajú könyvet, ami egyben a válogatott versek-kötet és egy beszélgetőskönyv is. Hegyi Katalin irodalomtörténész a neki kedves Kemény-versek keletkezésének pillanataira kérdezett rá, a költő pedig mesélt gyerekkorról, szerelemről, rendszerváltásról, városokról, barátságokról, hosszú éjszakákról, félelmekről, boldogságokról és még ezer másról. 

"Minden ártér" - olvashatjuk Kemény István új kötetében, ennek szellemében a könyv egy folyó-verssel kezdődik és egy másikkal ér véget. És hogy mi van a két mű, a Duna és a Nílus között? Egy költő kontinense, egy csodálatos életmű újabb szigete, egysorosok és hosszúversek. Egyszerre tetőzés és továbblépés a Nílus: történelmünkről és jelenünkről, e kettő kapcsolódásairól, az elmúlásról és az örökkévalóságról, magáról az időről. Ekképpen tekinthetjük a Délig és Estig ciklusokkal tagolt könyvet akár egyetlen nap történetének is, és még inkább utazásnak e páratlan költészet forrásvidékétől a kiteljesedésig.

„Minden ártér" - olvashatjuk Kemény István új kötetében, ennek szellemében a könyv egy folyó-verssel kezdődik és egy másikkal ér véget. És hogy mi van a két mű, a Duna és a Nílus között? Egy költő kontinense, egy csodálatos életmű újabb szigete, egysorosok és hosszúversek. Egyszerre tetőzés és továbblépés a Nílus: történelmünkről és jelenünkről, e kettő kapcsolódásairól, az elmúlásról és az örökkévalóságról, magáról az időről. Ekképpen tekinthetjük a Délig és Estig ciklusokkal tagolt könyvet akár egyetlen nap történetének is, és még inkább utazásnak e páratlan költészet forrásvidékétől a kiteljesedésig.

„Ennek a könyvnek az anyaga válogatás a kétezres évek elejétől mostanáig született esszészerű írásaimból. Főleg költőkről, versekről, irodalomról, művészetről. És történelemről, politikáról, jövőképről, kivándorlásról. Szabadságról és egyenlőségről, fantasyről és sci-firől. Magyarországról és Európáról. Zrínyi Miklósról és Rejtő Jenőről. És egyéb összetartozó dolgokról." Kemény István

Kemény István két régebben megjelent, beszerezhetetlen prózakötetét egyesíti ez a kötet. Az ellenség művészete című regény 1989-ben jelent meg és a nyolcvanas évek Budapestjén játszódik: „főszereplője az ifjúság", ahogy egy korabeli ismertetőben olvasható. Az egy nap alatt játszódó kisregényben az egyik hősnő idegenvezetőként viszi végig a városon „barátját", egy másik hősnő nyomában. „Kemény lírai tehetsége és gondolkodásmódja ugyanakkor erősen átüt a prózai szövegeken, versregény olvasójává avatva így a konvencionális befogadót. Rejtelmes érzelmessége és puha radikalizmusa az óvatos megőrzés eszközeként hat a folyamatos értékvesztés világában." (Wirth Imre)Kemény István a kilencvenes évek első felében az Élet és Irodalom tárcarovatába írta azokat a novellákat, amelyekből később összeállította a Család, gyerekek, autó című kötetet 1997-ben, mely egy írásból élő, kétgyermekes belvárosi családapa szappanoperaszerű mindennapjait meséli el.

"Az e kötetben közlésre kerülő írások kis hányadát képezik annak, amit Párizsban magyar témákról írtam. Szűk válogatásuknál leginkább az a szempont vezetett, hogy mi lehet még ma is érdekes az olvasónak.A megjelenési helyek közül az Irodalmi Újság és a Magyar Füzetek szerepel legtöbbször. Keletkezés szerint azonban a szövegek többségét úgy írtam, hogy a magam számára akartam tisztázni valamit.Az így papírra vetett sorokat azután valamilyen adódó alkalommal felhasználtam és közöltem. Igen gyakran egy Szabad Európa-adásban, majd egy cikkben, amelyet Méray Tibornak küldtem el. Máskor a már megírt sorokból az Irodalmi Újságnak vagy más folyóiratnak szerkesztettem cikket."