András Kepes strana 2 z 2

"Azt mondják, amikor az ember öregedni kezd, birokra kél benne a bölcsesség és a hiúság. Akiben az utóbbi győz, pozíciókra tör, bizonygatni kezdi, milyen eredményeket ért el az élete során, és többnyire elégedetlen, cinikus öregember lesz. A bölcsnek viszont lassanként összeáll a világ, megtanulja fölülről szemlélni a dolgokat, megértő és derűs lesz, s minden a helyére kerül." Az örökfiatal szerző, akit természetesen még nem érintett meg az öregség, elhatározta, végére jár: lehet-e manapság valaki egyszerre intelligens és optimista, vagy aki boldog, az szükségszerűen hülye is? Saját élettapasztalatait és a tudományt - a kultúrtörténetet, a pszichológiát, sőt az atomfizikát - segítségül hívva szellemes és tanulságos elmélkedésre invitál.

A tízévente újrahazudott hivatalos történelem helyett a valóságként és igazságként megélt családi anekdotákból próbáljuk kirakosgatni a múltat, ezt a szerelemtől, gyűlölettől, barátságtól, árulástól és pátosztól csöpögő szappanoperát, ahol mindenki úgy véli, ő maga játssza a főszerepet, a többiek csupán epizodisták. Kepes András a Tövispusztában, hol fanyar humorral, hol felkavaró drámai erővel négy eltérő származású és értékrendű család sorsát kíséri végig. Az arisztokrata, a szegényparaszti, a falusi zsidó és a polgári família története három generáción keresztül ível át a 20. századon. A szerző a,,Nagy háborútól" a Horthy korszakon, az újabb világháborún, az 50-es éveken és a Kádár- korszakon át egészen a rendszerváltozást követő évekig mutatja be hősei hányattatott életét. Eközben pedig olyan tükröt tart elénk, amelyben alighanem saját családunk története is felrémlik, és az is, miért nem értjük egymást a mai napig. ,,Lám, mi lett a 19. század diadalmas találmányából: évekig hullautánpótlást szállítottak vele a frontra és a haláltáborokba, most meg otthonuktól megfosztott embereket csereberélnek rajta a győztes hatalmak által önkényesen meghúzott határokon át, mintha nem is élőlények, hanem árucikkek volnának: hozzák a magyarokat a Felvidékről, viszik a tótokat Csehszlovákiába, a svábokat Németországba. Jönnek-mennek a marhavagonok a sírva integető emberekkel, akiket elszakítottak szülőföldjüktől, őseik sírjától, szomszédjaiktól, barátaiktól, és a vagonok külső falán öles betűk hirdetik: Búcsúzunk tőled, édes hazám!"

Kepes András a Tövispuszta átdolgozott, bővített kiadásában fanyar humorral és felkavaró drámai erővel négy eltérő származású és értékrendű család sorsát követi Trianontól, a Horthy-korszakon, az újabb világháborún, az ötvenes éveken és a Kádár-korszakon át egészen a rendszerváltás utáni évekig. Az arisztokrata, a szegényparaszti, a falusi zsidó és a polgári família egymásba fonódó históriája közben a szerző olyan tükröt tart elénk, amelyben alighanem saját családunk története is felrémlik. És talán arra is rájövünk, miért nem értjük egymást a mai napig.

Bejrútban és Buenos Airesben a vasfüggöny mögül érkezett, vicces, idegen srác voltam, itthoni kamasz barátaim szemében pedig a fura fiú, aki rockzene helyett argentin szambákat penget a gitárján. Idegenben büszke magyar voltam, itthon pedig egyike azoknak, akik - ahogy Ady írta több mint száz éve - komolyan vették, hogy ez a Nyugat és Kelet között ingázó "Komp-ország" Európa. Azóta mintha Európa és a világ is keresné a helyét; ami számomra személyes dilemma volt, az mára milliókat érintő kérdéssé vált. Úgy éreztem, ideje lenne végiggondolnunk mindazt, amit eddig a kultúrák együttéléséről, elfogadásról és elutasításról, életről és halálról, szeretetről és gyűlöletről, szerelemről és családról, hitről és rítusokról képzeltünk, de még a hétköznapokról: evésről, ivásról, öltözködésről, lakókörnyezetünkről is. Humorral és könnyedén, persze, nehogy megijesszük magunkat... Tudom, végső válaszok nincsenek, csak végső kérdések vannak - ez a könyv is csupán amolyan szubjektív világpillanatkép. Kepes András

"Régóta foglalkoztat a kérdés, vajon miért gondolják az emberek, hogy a tudatlanság a boldogság, és aki igyekszik felelősen szemlélve megérteni a világot, csak pesszimista lehet. Holott valamennyien szeretnénk egyszerre boldogok, okosak, sikeresek és optimisták lenni, és ilyesmit kívánunk a gyerekeinknek is. Úgy döntöttem, saját (kísérleti terepemre), az életemre támaszkodva, a kultúrtörténet és a tudomány segítségével a végére járok, lehetséges-e ez egyáltalán." Kepes András önironikus könyvében azt kutatja, lehetünk-e boldogok egy átalakuló és ellentmondásos világban. Csak a leegyszerűsítő magyarázatokban hiszünk, vagy képesek vagyunk - akár a kétellyel is megbarátkozva - kritikusan szemlélni önmagunkat és a jövőnket?

?1980. november 18-án a Magyar Televízió emlékezetes nagy botrányainak egyike zajlik: útjára indul a Stúdió '80, a televízió kulturális hetilapja. Azóta eltelt több mint öt esztendo. Ilyen komoly múlttal a hátunk mögött, játszani kezdtünk a gondolattal, hogy a beszélgetésekbol kiválogatunk egy kötetrevalót. Íme, az eredmény. Újraolvasva ezeket a beszélgetéseket, mi öten - Kepes András, Szegvári Katalin, Baló György, Petrányi Judit, Érdi Sándor -, e kötet összeállítói ismételten köszönjük beszélgetopartnereinknek azokat a perceket, melyeket társaságukban tölthettünk."

Három magyar házaspár egy svájci luxusvillában reked. A természet fenyegető árnyékában, a válogatott gasztronómiai finomságok mellett terítékre kerül a múltjuk és a jelenük, miközben konfliktusaikban felsejlik napjaink emberének drámája az erkölcsi és szellemi kapaszkodóit vesztett világban. Nemcsak az emberek esnek csapdába, hanem kelepcébe kerül a szerelem és a szexualitás, a barátság és a gyanakvás, a bírvágy és a hatalom, s talán még a párbeszéd esélye is... Kepes András regénye a Tövispuszta és a Világkép drámai folytatása.