András Kepes

Az esendő emberek mind azt képzelik, hogy náluk van az igazság. Pedig mi tudjuk: nekünk van igazunk... Meghasonlott a világ. Az egymásra acsarkodó értékrendek és vélemények nyomán ölre mennek családtagok, elsorvadnak barátságok, elfordulnak egymástól generációk, belerokkannak társadalmak. Vajon mi mérgezi a kapcsolatainkat? A kultúrák különbségei, zsigeri reakcióink, a válságba jutott ideológiák, agyunk torzításai, netán az önzés, a hatalomvágy vagy a digitális kor technológiája? Kepes András nem kínál kész megoldásokat, inkább kérdez, vizsgálódik, töpreng. Önvizsgálatra ösztönöz minket, és arra, hogy fogalmazzuk meg saját válaszainkat, amelyek mentén megérthetjük egymást.

"Régóta foglalkoztat a kérdés, vajon miért gondolják az emberek, hogy a tudatlanság a boldogság, és aki igyekszik felelősen szemlélve megérteni a világot, csak pesszimista lehet. Holott valamennyien szeretnénk egyszerre boldogok, okosak, sikeresek és optimisták lenni, és ilyesmit kívánunk a gyerekeinknek is. Úgy döntöttem, saját (kísérleti terepemre), az életemre támaszkodva, a kultúrtörténet és a tudomány segítségével a végére járok, lehetséges-e ez egyáltalán." Kepes András önironikus könyvében azt kutatja, lehetünk-e boldogok egy átalakuló és ellentmondásos világban. Csak a leegyszerűsítő magyarázatokban hiszünk, vagy képesek vagyunk - akár a kétellyel is megbarátkozva - kritikusan szemlélni önmagunkat és a jövőnket?

Három magyar házaspár egy svájci luxusvillában reked. A természet fenyegető árnyékában, a válogatott gasztronómiai finomságok mellett terítékre kerül a múltjuk és a jelenük, miközben konfliktusaikban felsejlik napjaink emberének drámája az erkölcsi és szellemi kapaszkodóit vesztett világban. Nemcsak az emberek esnek csapdába, hanem kelepcébe kerül a szerelem és a szexualitás, a barátság és a gyanakvás, a bírvágy és a hatalom, s talán még a párbeszéd esélye is... Kepes András regénye a Tövispuszta és a Világkép drámai folytatása.

A hetvenes években egy apa a családjával egy vidéki tanyára költözik abban a hitben, hogy maga mögött hagyhatja a diktatúrát, ám új élet helyett a saját poklát teremti újra. Legidősebb fia, György, az apai nyomás és önkény elől menekülve a rendszerváltás idején visszatér Budapestre, ahol rendőrként a bűn és a tisztesség között ingadozva saját élete után is nyomoz. Választás elé kerül, mit kezdjen a múlt hazugságaival, amelyek a környezetében tönkretették a szülő-gyerek kapcsolatot, a szerelmet és a barátságot. Egy ponton azt a döntést hozza, hogy saját kezébe veszi a sorsát... A Két macska voltam egy lélektani krimiket idéző sorsregény egy olyan korban, amelyben a történelmi és emberi traumák nyomán kiveszőben van a mindennapokból az erkölcs és az emberség.

Bejrútban és Buenos Airesben a vasfüggöny mögül érkezett, vicces, idegen srác voltam, itthoni kamasz barátaim szemében pedig a fura fiú, aki rockzene helyett argentin szambákat penget a gitárján. Idegenben büszke magyar voltam, itthon pedig egyike azoknak, akik - ahogy Ady írta több mint száz éve - komolyan vették, hogy ez a Nyugat és Kelet között ingázó "Komp-ország" Európa. Azóta mintha Európa és a világ is keresné a helyét; ami számomra személyes dilemma volt, az mára milliókat érintő kérdéssé vált. Úgy éreztem, ideje lenne végiggondolnunk mindazt, amit eddig a kultúrák együttéléséről, elfogadásról és elutasításról, életről és halálról, szeretetről és gyűlöletről, szerelemről és családról, hitről és rítusokról képzeltünk, de még a hétköznapokról: evésről, ivásról, öltözködésről, lakókörnyezetünkről is. Humorral és könnyedén, persze, nehogy megijesszük magunkat... Tudom, végső válaszok nincsenek, csak végső kérdések vannak - ez a könyv is csupán amolyan szubjektív világpillanatkép. Kepes András

Kepes András a Tövispuszta átdolgozott, bővített kiadásában fanyar humorral és felkavaró drámai erővel négy eltérő származású és értékrendű család sorsát követi Trianontól, a Horthy-korszakon, az újabb világháborún, az ötvenes éveken és a Kádár-korszakon át egészen a rendszerváltás utáni évekig. Az arisztokrata, a szegényparaszti, a falusi zsidó és a polgári família egymásba fonódó históriája közben a szerző olyan tükröt tart elénk, amelyben alighanem saját családunk története is felrémlik. És talán arra is rájövünk, miért nem értjük egymást a mai napig.

"Azt mondják, amikor az ember öregedni kezd, birokra kél benne a bölcsesség és a hiúság. Akiben az utóbbi győz, pozíciókra tör, bizonygatni kezdi, milyen eredményeket ért el az élete során, és többnyire elégedetlen, cinikus öregember lesz. A bölcsnek viszont lassanként összeáll a világ, megtanulja fölülről szemlélni a dolgokat, megértő és derűs lesz, s minden a helyére kerül." Az örökfiatal szerző, akit természetesen még nem érintett meg az öregség, elhatározta, végére jár: lehet-e manapság valaki egyszerre intelligens és optimista, vagy aki boldog, az szükségszerűen hülye is? Saját élettapasztalatait és a tudományt - a kultúrtörténetet, a pszichológiát, sőt az atomfizikát - segítségül hívva szellemes és tanulságos elmélkedésre invitál.

"Azt mondják, amikor az ember öregedni kezd, birokra kél benne a bölcsesség és a hiúság. Akiben az utóbbi győz, pozíciókra tör, bizonygatni kezdi, milyen eredményeket ért el az élete során, és többnyire elégedetlen, cinikus öregember lesz. A bölcsnek viszont lassanként összeáll a világ, megtanulja fölülről szemlélni a dolgokat, megértő és derűs lesz, s minden a helyére kerül." Az örökfiatal szerző, akit természetesen még nem érintett meg az öregség, elhatározta, végére jár: lehet-e manapság valaki egyszerre intelligens és optimista, vagy aki boldog, az szükségszerűen hülye is? Saját élettapasztalatait és a tudományt - a kultúrtörténetet, a pszichológiát, sőt az atomfizikát - segítségül hívva szellemes és tanulságos elmélkedésre invitál.

Három magyar házaspár egy svájci luxusvillában reked. A természet fenyegető árnyékában, a válogatott gasztronómia finomságok mellett terítékre kerül a múltjuk és a jelenük, miközben konfliktusaikban felsejlik napjaink emberének drámája az erkölcsi és szellemi kapaszkodóit vesztett világban. Nem csak az emberek esnek csapdába, hanem kelepcébe kerül a szerelem és a szexualitás, a barátság és a gyanakvás, a bírvágy és a hatalom, s talán még a párbeszéd esélye is... Kepes András új regénye a Tövispuszta és a Világkép drámai folytatása. "Minden megváltozik, minden másról szól már ma is, mint amiről a politikusok papolnak és amitől az emberek szoronganak, vélte Ézsiás Benedek. Szétfeszítette a tudat, hogy már soha senkit nem tud meggyőzni semmiről, mert megtagadták őt a szavak. Persze, gondolta, lehet, akkor se tudná megértetni magát, ha megmaradt volna a beszéde, hiszen hány ékesszóló, okos ember figyelmezteti az emberiséget, hogy mi vár rá, ahogy a próféták is hiába üvöltözték a jövendölésüket és az átkaikat. Az emberek saját előítéleteik rabjai, és a cellájukba nem szűrődik be más gondolat, csupán saját véleményük visszhangjának örvendeznek."