György Kerekes

A Jazz portrék 2. egy olyan kétkötetes jazztörténeti áttekintés második része, amely a jazz nagy forradalmától, a bebop-tól mutatja be a műfaj fejlődését és legendás szereplőit egészen az ezredfordulóig. A könyv tematikája azért egyedi, mert a jazz fejlődésének, változásának folyamatát a különböző korszakok és stílusok kiemelkedő, stílus-meghatározó muzsikusainak életén, munkásságán keresztül mutatja be. Kerekes György korszakos munkáját most új kiadásban és nem mellékesen az eredetinél jóval olcsóbban vásárolhatják meg a jazz és a jó zene szerelmesei. "Kerekes György barátom Jazzportrék című kitűnő könyvének első kötete méltán gazdagítja könyvtáramat. A második kötet is olyan munka, mely segíti és megerősíti azt a gondolatot és egyben életformát, amit a muzsika jelent számomra." Binder Károly zeneszerző, zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának vezetője "Minőség, igényesség, aprólékosság, esztétikum, és rajongással teli, elfogulatlan hitelesség. Muzsikusnak, hallgatónak és nem utolsósorban a műfajnak felbecsülhetetlen érték e könyv. Köszönjük." Fekete-Kovács Kornél trombitaművész, a Modern Art Orchestra vezetője

Mi a jazz? „A jazz nem korlátozható meghatározások vagy szabályok által. A jazz mindenek felett az önkifejezés teljes szabadságát jelenti.” – Duke Ellington Amikor a műfaj egyik alapító atyjának, Louis Armstrongnak feltették ezt a kérdést, hogy mi a jazz. Erre így válaszolt: „Ember, ha ezt kérdezned kell, soha sem fogod megtudni”. Szellemes replika, de nem lenne célravezető, ha mi is ilyen válasszal hessegetnénk el az érdeklődőket. Akkor meg se vennék ezt a könyvet, hazamennének, leülnének a számítógép elé és rákattintanának a Wikipediára, ahol ez olvasható (de könyörgünk, ez ne tántorítsa el a könyvtől a nyájas olvasót. Mi nem akarjuk, hogy elveszítse a fonalat rögtön az elején egy olyan idézettel, amit mi magunk is nehezen emésztgetünk):ú „A jazz egy zenei stílus, amelyre jellemző a blue note-ok (vagyis az európai hangnemek hangközeinek módosításából, a leggyakrabban a terc, ritkábban a szeptim és a kvint nem egészen félhangnyi szűkítéséből született hangok), valamint szinkópák, szving és párhuzamos ritmusok alkalmazása (erről részletesebben és remélhetőleg kevésbé bonyolultan a 3. fejezetben – a szerk.). Az előadók sokszor válaszolgatnak egymás játékára vagy improvizálnak az előadások alatt. Ez az első olyan művészeti stílus, amely az Amerikai Egyesült Államokban alakult ki.” Aki ettől sem lett okosabb, az vágjon neki a könyvnek, használja a mellérendelt hangzó példákat abban a reményben, hogy menet közben fény derül mindenre.