Robert Kershaw

A harckocsi, "a tank" volt az a fegyver, amely a 20. század csatatereit fizikai valóságában és pszichológiailag is uralta. A német villámháborúnak éppúgy az alapvető eszköze volt, mint az izraelinek, valahányszor a szovjetek "jöttek, mint az oroszok" (1944, 1956, 1968), ők is páncélosok ezreit használták, de Koreában, a vietnami "dzsungelháborúban", a Balkán hegyei között vívott délszláv polgárháborúkban, az iraki háborúkban, és sok békefenntartó műveletben is jelentős szerepet játszott. Hatalmas az irodalma magának a harckocsinak, az eszköznek, de eddig alig méltatták figyelemre az eszközt használó embert, a harckocsizót, pedig ez a gép hihetetlenül függ kezelői szaktudásától. Robert Kershaw korábbi kutatásai során újra és újra szembesült a páncélos fegyvernem jelentőségével, és ezért életművét a két világháború harckocsizóinak történetével koronázta meg. Az utolsó pillanatban még sok II. világháborús veteránnal sikerült interjút készítenie, és mert maga is a háborút megjárt katona, kiválóan szót értett velük. Az írott forrásokat is kritikus szemmel elemezve és az "oral history"-val összevetve, életteli, hiteles képet ad a veszélyekkel teli szolgálatról a mind nagyobb és erősebb páncélosokban, meg arról, hogyan hat egymásra a katona és fegyvere. Azt is megtudjuk, a konstruktőrök és a gyártók miért éppen ezt vagy azt az ismert típust hozták létre, és akik egy-egy híres páncélost, a T-34-est, a Tigrist, a Shermant stb. használták, mint gondoltak a sajátjukról és az ellenségéről.

1944. szeptember, a Market Garden hadművelet Hollandiában. Arnhem, Eindhoven, Nijmegen és a Pokol Országútja. Messze volt a híd, és a szövetséges ejtőernyősöknek nem sikerült fél évvel lerövidíteniük a második világháborút. A szerző a brit hadsereg ejtőernyőstisztjeként a német levéltárak megnyíló anyagai alapján kezdte kutatni azt, hogyan érte el a német hadsereg az utolsó győzelmét a nyugati fronton. A könyv egyedülálló módon a csata mindkét oldalát bemutatja. A több száz túlélővel készült interjú, az eddig publikálatlan fotók és a NATO-szabvány szerinti hadműveleti térképek adnak árnyalt képet erről a kaotikus csatáról, ahol a "pedáns németek" szedett-vedett harccsoportjai küzdöttek a "hidegvérű britek" nekivadult ejtőernyőseivel. A történetírás közhelyei helyett olyan csatát ismerünk meg, amely aggasztóan hasonlít a modern helyi háborúkra. Kershaw egészen újszerű módon közelít a témájához: megírta az addig arctalan tömegként megjelenő ellenség, a németek arnhemi csatáját is. A brit és német szál állandó megfeleltetésével többet ismerünk meg, mint pusztán azt, mi történt Hollandiában 1944 szeptemberében. Bepillantást nyerünk abba, hogy a harcolók szintjén miként vívják a csatákat, és mit csinálnak a tábornokok, amikor nem az emlékirataikban lakkozzák a cselekedeteiket.

Az egyik legnevesebb és leginkább egyéni hangú brit hadtörténész, a korábban magas parancsnoki beosztásokat betöltő Robert Kershaw a Soha ne add meg magad lapjain a második világháború hétköznapi résztvevőinek személyes és hiteles hangját szólaltatja meg. A külföldön harcoló katonáktól azokig, akik a hátország frontján vívták a maguk harcát, a szerző rendkívül érzékletes képet tár elénk arról a nemzedékről, amely akkor a puszta fennmaradásért küzdött. Kershaw azoknak az embereknek a szavaival beszéli el a háború történetét, akik átélték azt. Elvisz bennünket a Blitz - Anglia bombázása - borzalmas éjszakáitól az Észak-Afrika határtalan sivatagjában vívott csatákba, a burmai dzsungelháborúból a Németország fölé repülő Lancaster bombázók fedélzetére és Normandia partjaira. Kershaw különös érzékenységgel és megértéssel közelít kötete tárgyához, aminek talán az is az oka, hogy nem mindennapi családba született. A szülei 1945-ben találtak egymásra Németországban - édesapja megszálló brit katona volt, édesanyja helyi német. A könyv veteránokkal és civilekkel készített interjúkat, napló- és levélrészleteket fűz egyetlen folyammá Nagy-Britanniából, a Nemzetközösség országaiból és Németországból. Tanúságtétel ez azokról a rendkívüli emberekről, akik átélték a második világháborút - és akik azzal, hogy nem voltak hajlandóak megadni magukat az ellenségnek, örökre megváltoztatták önmagukat és Nagy-Britannia jövőjét is A Soha ne add meg magad a háború valóságán túl mintegy megérteti velünk, hogy a nagy történelmi események mögött mindig emberi sorsok vannak, és azok legalább annyira tanulságosak és érdekesek, mint a nagy emberek nagy döntései és a gigászi ütközetek. Ez az a Kershaw-könyv, amely a legérdekesebb lehet a hadtörténettel nem beoltott olvasónak, a hadtörténettel beoltottakról nem is beszélve

Robert Kershaw, az egyik legjobb és legismertebb brit hadtörténeti író ebben a könyvében visszatér első nagy sikere, Az arnhemi csata színhelyére, és egy teljesen más szemléletű és tartalmú könyvet tesz le az olvasók elé az 1944. szeptemberi arnhemi csatáról. Egyetlen utcát - valójában a városon átvezető főutat -, az Utrechtseweget választja, és annak történetét meséli el 1940-től a háború utáni évekig. Itt nem csupán az egyik oldalt ismerjük meg alaposan, hanem kiegyensúlyozott képet kapunk a németekről, a britekről, a lengyelekről és a háborút elszenvedő holland lakosságról. Mivel Kershaw saját ezredének, a brit Ejtőernyősezrednek az eredetmondájában Arnhem fontosabb, mint az összes többi győzelem, a szerző különös beleérzéssel taglalja, hogyan bántak el a győztes németek a pár napra felszabadított holland lakossággal, és ez utóbbiak hogyan szerettek bele máig tartóan kudarcot vallott felszabadítóikba, a brit ejtőernyősökbe. Az utca jó megválasztásával Kershaw biztosítja, hogy plasztikusan látjuk magunk előtt az 1944. szeptemberi csata fő eseményeit és szereplőit a levéltári és helyszínbejárásos források, valamint az interjúk alapján. Mindezt roppant izgalmasan tálalva, egy olvasmánynak is, történetírásnak is remek könyvben, ugyanis az utánozhatatlan stílusban író Kershaw ebben a művében is az események résztvevőinek személyes és hiteles hangját szólaltatja meg.