Esther Kinsky

A Bánát soknyelvű, egyszerre kaotikus és hihetetlen belső rend szerint működő világába pillanthatunk be a német írónő segítségével, aki letelepszik egy magyar faluban a déli határ mentén, s végigjárja a környéket határon innen és túl. És legyen bármilyen csend és dermedtség, ez a világ mégis eseményekkel telítődik: a szavaknak és a dolgoknak, a sorsoknak és a helyeknek jelentést kölcsönöz a lassú közeledés az idegen nyelvhez és az idegenhez. Az írónő fürkésző tekintete a dolgok mélyére hatol, s egyszerre látja meg a bennük rejlő fájdalmat és humort - részvéttel, de soha nem panaszosan, távolságot tartva, de soha nem gúnyosan.

A Bánát soknyelvű, egyszerre kaotikus és hihetetlen belső rend szerint működő világába pillanthatunk be a német írónő segítségével, aki letelepszik egy magyar faluban a déli határ mentén, s végigjárja a környéket határon innen és túl. És legyen bármilyen csend és dermedtség, ez a világ mégis eseményekkel telítődik: a szavaknak és a dolgoknak, a sorsoknak és a helyeknek jelentést kölcsönöz a lassú közeledés az idegen nyelvhez és az idegenhez. Az írónő fürkésző tekintete a dolgok mélyére hatol, s egyszerre látja meg a bennük rejlő fájdalmat és humort - részvéttel, de soha nem panaszosan, távolságot tartva, de soha nem gúnyosan.

A dél-magyarországi kisváros lakói az elviselhetetlen hőség elöl minden évben a folyóparti üdülőbe menekülnek. Ez az üdülő a nagy vágyódás színtere, egy hely, ami álmokat ébreszt és szerelmet ígér, ahol látszólag nem történik semmi, de az embereket mégis megannyi apróság mozgatja - mint például egy idegen nő megjelenése, aki nem tudni, honnan és miért, de egyszer csak felbukkant a kisváros életében. A német Kinsky, aki valóban évek óta egy magyar faluban él, az idegen perspektívájából ír, kerülve minden nyugat-európai klisét a "magyar puszta" világáról. Kinsky az elbeszélő és az elbeszélt világ közötti távolság ellenére nagy melegséggel ábrázol: nem idealizál, de nem is ítélkezik. Ez a vékony, de nagyon tartalmas kötet gyönyörű képekkel, finom humorral és nagy odafigyeléssel mesél nekünk egy olyan világról, amit ugyan mindannyian ismerünk, de talán így még sohasem láttunk.

A dél-magyarországi kisváros lakói az elviselhetetlen hőség elöl minden évben a folyóparti üdülőbe menekülnek. Ez az üdülő a nagy vágyódás színtere, egy hely, ami álmokat ébreszt és szerelmet ígér, ahol látszólag nem történik semmi, de az embereket mégis megannyi apróság mozgatja - mint például egy idegen nő megjelenése, aki nem tudni, honnan és miért, de egyszer csak felbukkant a kisváros életében. A német Kinsky, aki valóban évek óta egy magyar faluban él, az idegen perspektívájából ír, kerülve minden nyugat-európai klisét a "magyar puszta" világáról. Kinsky az elbeszélő és az elbeszélt világ közötti távolság ellenére nagy melegséggel ábrázol: nem idealizál, de nem is ítélkezik. Ez a vékony, de nagyon tartalmas kötet gyönyörű képekkel, finom humorral és nagy odafigyeléssel mesél nekünk egy olyan világról, amit ugyan mindannyian ismerünk, de talán így még sohasem láttunk.

Magyarország délkeleti részén átutazva egy írónő megszáll egy kihaltnak tűnő faluban a román határ közelében. Miközben igyekszik megismerni a múltban ragadt helyieket, rálel a régi mozira, mely egykor a település központjának számított. Merész gondolata támad: életre kelti az intézményt, egy kis izgalmat csempészve a falubeliek színtelen mindennapjaiba. De megvalósulhat-e a terve ma, amikor a filmnézés közös élménye veszített a jelentőségéből, különösen egy olyan vidéken, amelyet leginkább a hiány és a reménytelenség jellemez?Esther Kinsky regénye nem pusztán útinapló, amely empátiával tárja elénk elfeledett határmenti településeink küzdelmeit - de a "messzebb látás" esélyeiről és fontosságáról gondolkodva a mozgókép ellenállhatatlan varázserejéről is mesél."Piac, mozi, temető, ez volt a három orientációs pontjuk a településeknek, amelyeket fölkerestem: evés, látás, halál."ESTHER KINSKY író, költő, műfordító 1956-ban született Engelskirchenben. Művészetére nagy hatással volt többévnyi magyarországi tartózkodása és a kultúránk iránti vonzalma, ami korábbi regényeiben, az Üdülőben (2010) és a Banatskóban (2013) is tetten érhető. Sokrétű munkásságáért jelentős elismerésekben, többek között Kleist-díjban részesült.