M. Csaba

Kásás Tamás: A meccsek utáni, kötelező interjúkon kívül mindig kerültem a nyilvánosságot. Most kivételt tettem. Ez egy brutálisan őszinte könyv. Felszabadítóan vidám és kegyetlenül tragikus egyszerre. Hősies és botladozó. Elegánsan könnyed és súlyosan alapos. A kötet nemcsak a vízilabdáról, érmekről, sztorikról szól, hanem valóban rólam. M. Kiss Csaba: Ezt a könyvet nem Tamásról, hanem Tamással írtam. Nem szimpla interjúkötet. Én ugyan kérdeztem, ő meg beszélt napokon, heteken, hónapokon át, de aztán csavartunk a dolgon. Megpróbáltam beleélni magam az életébe, és úgy megírni a könyvet, mintha én lennék ő. "Így elsőre ez nem is olyan rossz kis élet!" - vélekedett Tamás, amikor elolvasta. Szerintem se.Mindketten büszkék lehetünk rá.

Tudták, hogy Magyarország Alaptörvényének szövegében nincs benne a boldogság szó? Őszintén szólva, fogalmam sincs, más országokéban benne van-e, de hát mire lehet menni egy boldogtalan nemzettel? A magyar alaptörvényben elég hosszan sorolódik, mihez van joga a polgároknak, de konkrétan a boldogsághoz nincs. Pedig, ugye közhely, de - mint általában a közhelyek - igaz, hogy boldogság mindenkinek jár. Járni jár, mondják erre a cinikusok, csak nem jut. Dehogynem! - állítom én. És veszem magamnak a bátorságot, hogy azt is kijelentsem: pont annyi jut, amennyit megteremtesz magadnak. És másoknak. Írhattam voln a korszellemhez talán jobban illő módon, hogy annyi boldogságod lesz, amennyit elintézel, kikavarsz, kijársz, szerzel, lemutyizol magadnak. De nem akartam azt írni. Szóval a boldogság mindenkinek jár, csak senki nem tudja garantálni. A hatalom sem. Mert senkinek nincs tuti boldogságreceptje. Viszont talán hasznos tudni, hogyan csinálják mások! Ez a kötet nagyjából kétszáz rövid sztorit tartalmaz a boldogságról. Férfiak és nők, idősebbek és fiatalabbak, hívők és ateisták, gazdagok és szegények mesélnek, anekdotáznak saját boldogságélményeikről. Arról, hogyan csinálják ők. „Az olvasó embernek nem kell mondanom, mert tudja, hogy végső soron a klasszikus nagy drámáktól kezdve a legmodernebb szabadversig az irodalom – és egyébként feltételezhetően minden művészet alkotóit – ugyanazok az alapérzelmek mozgatják, mint amelyek minket, befogadókat is: a boldogság, a szomorúság és a vágyak. Így az olvasás örömét általában az adja, hogy a kitalált szereplők tulajdonságaiban, sorsában a magunkéra ismerhetünk. Vagy a szomszédunkéra, vagy a főnökünkére, és így tovább, attól függően, hogy épp egy pozitív vagy negatív karakterrel találkozunk-e. De szerencsés esetben mindenképpen magával ragad minket a történet, és vagy meggyűlöljük, vagy megszeretjük, elutasítjuk, vagy megértjük a fiktív hősöket. Gondoltam, ez az egész kaland még érdekesebb lehet, ha ezt az élményt nem kitalált, hanem köztünk élő, valódi emberek sorsát megismerve élhetjük át.” M. Kiss Csaba