Zsuzsa Kiss strana 2 z 2

Nem múlik el nap úgy, hogy ne töltene el mérhetetlen bűntudat számtalan dolog miatt, amit nem tettem meg Dylanért Gyakran gondolok az én origamizó Napsugaramra Szerettem egy csésze teával leülni mellé, és nézni, ahogy jár a keze, mint a motolla, és egy papírlapból békát, medvét, ollós rákot varázsol. Mindig ámultam, hogy pár hajtástól teljesen átváltozik a sima papír, és új jelentést kap. És csak csodáltam a kész művet, a bonyolult hajtások számomra megfejthetetlen, kiismerhetetlen rendszerét. Columbine után valami nagyon hasonlót éreztem. Ki-be fordítgattam, amit tudni véltem magamról, a fiamról, a családomról, és hol rémmé változott a fiú, hol a rém vissza fiúvá. Sue Klebold annak a középiskolás fiúnak az édesanyja, aki másodmagával gyilkolt 1999. április 20-án a Columbine Gimnáziumban. Ez volt az első iskolai mészárlás, mely megrendítette a világot. Előtte Sue csak egy átlagos kertvárosi anyuka volt, az elmúlt tizenöt évben viszont kizárólag azzal foglalkozott, hogy megértse, mi vezethetett a szörnyűséghez, választ keresett arra, hogy a családnak mekkora felelőssége volt abban, ami történt. Nem bénította meg a gyász és a bűntudat, sőt szenvedélyes és céltudatos aktivista lett. Ezzel a könyvvel sem az a célja, hogy mentséget találjon a saját felelősségére, hanem hogy segítsen nekünk, szülőknek abban, hogy ne követhessük el azokat a hibákat, amelyek az ő tragédiájukhoz vezettek. A könyvből származó szerzői jogdíjbevételek is jótékony célokat szolgálnak: kutatásra és mentális problémákkal foglalkozó szervezetek támogatására fordítják.

Mit lehet tenni, ha Angliában mindig esik az eső, köd van, mindenki náthás, és Margo pattanásai nemhogy elmúlnának, hanem egyre sokasodnak?... A megoldás: át kell költözni melegebb ég alá, pontosabban a görög szigetvilág paradicsomi fészkébe: Korfura. A nem is kissé excentrikus Durrell család tagjai - a gondterhelt konyhaművész mama, és gyermekei: a kiterjedt baráti körrel rendelkező és rosszkedvű író, Larry; a fegyvergyűjtő és -szakértő Leslie; a szerelmes hajlandóságú Margo, végül pedig (de nem utoljára!) minden rendű és rangú élőlény szenvedélyes barátja: Gerry - mind megtalálják a hajlamaiknak legjobban megfelelő éghajlatot és elfoglaltságot ezen a gyönyörű szigeten, ahol csodával határos módon mindig sikerül emberi és nem emberi állatseregletüket újabb, egyre érdekesebb példányokkal gyarapítani...

"J. D. Salinger tíz évig írta, majd haláláig keserülte a Rozsban a fogó-t. A könyv megjelenése előtt második világháborús veterán volt, poszttraumásstressz szindrómával; a háború után mást se keresett, mint sebzett pszichéjének gyógyírját. A "gimis s rác"-ról szóló regény hatalmas sikere mítoszt szült: Salinger, akárcsak Holden, érzékeny mimóza, túl jó erre a világra. Ezek után egész életében sikertelenül békítgette önnön két szögesen ellentétes verzióját: a mítoszt és a valóságot. A Rozsban a f ogó-ból több mint 65 millió példány fogyott, és továbbra is évente több mint félmillió fogy; nemzedékek számára meghatározó mű, maradandó amerikai kamasztotem. Salinger karcsú életművének - négy rövid könyvének - kulturális súlya, hordereje szinte pá ratlan a modern irodalomban. A kritikusok és a köz fél évszázados játszmája, hogy az emberben a műve révén olvassanak, az embert ugyanis nem lehetett szóra bírni. Salinger epikai alteregó-telitalálata, megszállottan őrzött magánszférája, bevehetetlen bunkere - makacsul közre nem bocsátott írásainak tetemes titkos tárháza - megközelíthetetlen legendává terebélyesedett. Salinger rendkívül bonyolult, mélyen ellentmondásos személyiség volt. Valótlanság - hiába sulykolták nekünk -, hogy életéből az utolsó ötvenöt évet visszavonultságban töltötte; nagy utazásokat tett, sok viszonya, életre szóló barátsága szövődött, falta a tömegkultúrát, sűrűn példázta sok tekintetben mindazt, amit írásaiban bírált. Dehogy volt ő remete, állandó párbeszédet fol ytatott a világgal, hogy remetehírét erősítse. Magánszférát akart igazából, de a remeteséggel járó írói hallgatás idővel ugyanolyan védjegye lett személyének, mint a Rozsban a fogó. Sokat elemezték már, milyen nehéz lehetett Salingernek a mítosz árny ékában élni és dolgozni, amit kár tagadni; mi bemutatjuk, ő maga is mennyire gerjesztette nagy átéléssel ezt a mítoszt Három célt tűztünk magunk elé: hogy megtudjuk, Salinger miért hagyott fel a publikálással; miért vált köddé; és min dolgozott halá láig, negyvenöt éven át. Kilenc év alatt, öt kontinensen, több mint kétszáz személlyel készítettünk interjúkat, közülük addig sokan nem voltak kaphatók nyilatkozatra, a mi kérésünknek azonban mind készséggel tettek eleget. Szándékunk, hogy sokrétűen mutassuk meg Salingert, a számára életre szóló kötődést jelentő második világháborús elhárító ügynöktársak, a szerelmek, barátok, gondviselők, diáktársak, valamint a szerkesztői, a kiadói, a New Yorker-es kollégái, rajongói, ócsárlói és még sok jelen tős személyiség személyes vallomásával arról, hogyan hatott életükre, munkájukra, nagy általánosságban a kultúrára. Az általunk most először közreadott anyag - több mint száz fénykép, jegyzőkönyvek, naplók, levelek, emlékiratok, bírósági feljegyzése k, tanúvallomások, titkosság alól nemrégiben feloldott katonai iratok szemelvényei - reményeink szerint sok ténybeli pontosítást és jelentős felfedezéseket nyújthat. Kiemelten világítunk rá az életút utolsó ötvenöt évére, arra a korszakra, amely Salinger korábbi életrajzírói számára nagy részt homályban maradt." (a Szerzők)