János Kőbányai

Izrael hetvenéves. Az egy ország számára oly rövid létezés 2018-ban mérhető számtani felén, harmincöt éve kapcsolódtam (sodródtam, vonzódtam és választottam) az "ős-új országhoz", hogy az új állam (haza) létezésének második félidejének (fél)hivatásos rögzítőként, és/vagy leginkább "kettős gyökerű" magyar zsidóként - a zsidó és a magyar nép elbeszélése szereplőjeként - váljak tanújává. Én? Nem inkább bennem annyi, kétezer éve innen elüldözött/vándorolt nemzedék? ("... ők fogják ceruzámat/ s én érzem őket és emlékezem") Féltőn, s nem elfogulatlan tanúként arra kerestem a választ - szerintem minden további krónikaírónak ez lesz aközponti kérdése -, hogy hogyan lehet megmaradni az ellentétes világhatalmak köszörűkövén a folyamatos szikrázásban és ütközéscsiszolódásban, ennyi milliárd ember csillapíthatatlan gyülölete ellenére, akik minden balsorsukat Izrael létében szocializálták? Ráadásul a világrend-felbomlásnak az ókorihoz hasonló folyamatában - mely rend a kétpólusú, a Szovjetunió és az Egyesült Államok egymást kiegyenlítő status quóján nyugodott. A rend éppen a krónikám kezdetén bomlott fel, és indította el számtalan háborúval az új felállás (vagy pusztulás) kezdő mozzanatait, s benne az újnépvándorlás korát.

"Közhely, hogy a magyar irodalom fő "kulturális tere" a folyóirat. Amikor belekezdtem e könyv alapját képező Creating a Secular Jewish Culture in Hungary: Jozsef Patai and his Periodical Múlt és Jövő, 1911-1944 című PhD-dolgozat munkálataiba a jeruzsálemi Héber Egyetemen, kétségem sem volt afelől, hogy tucatjával találok effajta monográfiákat, amelyeket majd adaptálhatok. "A jó újságírónak semmit sem kell tudnia, csak azt, hogy kitől kérdezze meg" - a szintén zsurnaliszta apámtól kapott bölcsesség ezúttal csődöt mondott. A kívülről jött ember megdöbbenésével fedeztem fel, hogy nincs kitől kérdezni. Azaz eleddig nincsenek folyóirat-monográfiáink, s ami szinte már sokkoló - még a folyóiratok folyóiratának: a Nyugatnak sem. Ezért használható minták híján az anyagmegragadás módjának útkeresésében bolyongtam évekig. A szinte véletlenül ölembe hullott téma egy mélyebb összefüggésrendszeren való gondolkodás és kutatás lehetőségével ajándékozott meg, nevezetesen, hogy a folyóiratok elbeszélésében még feltáratlan mélységélességekkel ábrázolhatjuk történelmünket - különösen annak modern korszakát. Ugyanis ez a médium a feltáratlan társadalmi összefüggések és hajszálcsöves finomságú szerkezetek - sajnos éppen manapság kiapadó - "mélységes mély kútja". Ebben az Atlantisz-világba ereszkedem le, hogy elbeszélésem tárgyát: a magyar-zsidó viszonyt mint kivirágzás és kiszántás történetét két folyóirat - tézis és antitézis - regényében mesélhessem el. Ezen a terepen és ezzel a módszerrel a magyarrá váló zsidók kulturális részvételét, a szétszálazás és újraszövés summáját írom, amely hitem és tudásom szerint halhatatlanul beleszövődött a modern magyar hagyományba." (a Szerző)