Kovács Jakabosné

autor

Kerekítő - állatos játéktár (CD melléklettel)


"A kötetben huszonkét állat népi hangutánzója szerepel, melyekkel évek óta rendszeresen találkozhatnak a szülők az országszerte látogatható Kerekítő Közösség baba-mama foglalkozásain. Segítségükkel kicsik és nagyok együtt csodálkozhatnak rá az állatvilág sokszínűségére. A kötet hangutánzói a babák és az óvodások számára egyaránt érdekesek. A hangutánzókhoz kapcsolódó reptetőket, cirókázókat, tapsolókat, hintáztatókat, felelgetőket, kérdezőket, csapat és családi játékokat, helyzetjátékokat, népi gyermekjátékokat, körjátékokat és népdalokat jelöléssel láttuk el korcsoport szerint, ezzel is segítve a szülőket és pedagógusokat." (a Kiadó) - CD melléklet: 22 népi állatos hangutánzóval és 20 dallal, Fábián Éva és az Óbudai Népzenei Iskola közreműködésével - kapcsolódó ölbeli játékok 0-3 évig - játékötletek 3-7 évig - kották. "Nagyanyóink, nagyapóink ezredéveken keresztül dédelgették csemetéiket az elődeiktől öröklött mondókákkal, hangutánzókkal, dalokkal, játékokkal. Nemzedékről nemzedékre szálltak - változtak, és csodálatos módon ugyanazok maradtak -, mosolyt csaltak a babák arcára, ahonnan az átköltözött mindjárt a szüleik szeme sarkába. A nevetésnek ősidők óta kitaposott útvonala ez, egyetlen mosoly sem tévedt még el rajta soha." (Fábián Éva népzene-pedagógus)
U dodávateľa
10,93 € 11,50 €

Kerekítő Manó - A part alatt


Lapozgatás közben énekelhetjük a klasszikus dalt. A part alatt, a part alatt // Három varjú kaszál, három varjú kaszál. // Róka gyűjti, róka gyűjti, // Szúnyog kévét köti, szúnyog kévét köti [...] Kerekítő manó barátjával, Kacska macskával ezúttal népi mondókákat feldolgozó lapozósorozatba bújt. J. Kovács Judit válogatása.
U dodávateľa
4,07 € 4,28 €

Kerekítő 2.


"Örülök, hogy a Kerekítő első kötetében együtt indulhattunk el a cirógatók, dögönyözők, lógázók, hintáztatók és lovagoltatók világába vezető úton. A szövegeket most is játékleírások kísérik, a honlapunkra látogatók pedig bőséges hanganyagot találnak, amelyet segítségül szántunk a szövegek eljátszásához. Mindez iránytű, az igazi játékélmény pedig rajtunk keresztül születik meg. A hangunk, pillanatnyi ötleteink és a gyermek rezdülései, kezdeményezései által." (J. Kovács Judit)
Vypredané
7,27 € 7,65 €

Kerekítő 1.


Amikor pici gyerekünket ölbe vesszük, hogy együtt mondókázzunk, tapsoljunk, zötyögjünk, akkor igazán kerek a világ. Most végre itt egy könyv, amely nem pusztán a legjobb mondókák gyűjteménye, hanem azt is megtudhatjuk belőle, pontosan milyen játék, mozgás kapcsolódik az egyes versikékhez, hogy aztán kedvünkre próbálgassuk, variáljuk őket. Kisgyerekes családok, kezdő szülők, nagyszülők alapműve!
Vypredané
7,27 € 7,65 €

Százérintő


"Mesélj "fejmesét" a gyerekednek! Olyat, amit te találsz ki! Éppen akkor és éppen ott... Meglátod: élvezni fogja. Hát még ha "fejből" mondókázol, "kerekítesz" vele! Lackfi János és J. Kovács Judit ezt csinálták. És milyen jól! Még te is használhatod... És mintául is szolgál: így kell - így is kell - a mai szülőnek a mai gyerekkel "kerekíteni"." (Vekerdy Tamás)
Vypredané
7,27 € 7,65 €

Kacagtató 3.


Cirókázók, lovagoltatók, lógázók teremtenek önfeledt perceket, és már születéstől körbeveszi gyermekünket az érintés, az ölelés és a mosoly. Tanuljuk meg a kötetben szereplő kapcsolatépítő játékokat, és ismételjük őket sokszor egymásra nézve.
Vypredané
4,71 € 4,96 €

Kerekítő - Ölbeli játékok, mondókák


A könyv olyan mondókákat gyűjt csokorba, melyek nem csak mondogathatók, de el is játszhatók. Ezt a mondókák sorai közé csúsztatott játékleírások segítik és az énekelhető mondókák zenés verziója interneten meg is hallgatható. Kállai Nagy Krisztina kedves, színes a kicsiknek is izgalmas rajzai könnyedén fölismerhetőek, nagyon szerethetőek. A könyvben egy manócska kísér minket végig, akinek a felfedezése az újabb lapokon önmagában is jó játék. A mondókákat már az egész pici újszülöttek is szívesen hallgatják, közös eljátszásuk pedig 6-8 hónapos kortól egész nagyóvodás korig szórakoztatja a gyerekeket.
Vypredané
6,78 € 7,14 €

Kerekítő Manó altatói


Ezek a dünnyögők és dalok az esti szertartás részévé válhatnak. Kerekítő manó barátjával, Kacska macskával ezúttal népi mondókákat feldolgozó lapozósorozatba bújt. J. Kovács Judit válogatása.
Vypredané
4,07 € 4,28 €

Kerekítő - Ölbeli játékok, mondókák


A könyv olyan mondókákat gyűjt csokorba, melyek nem csak mondogathatók, de el is játszhatók. Ezt a mondókai sorai közé csúsztatott játékleírások segítik és az énekelhető mondókák zenés verziója interneten meg is hallgatható. Kállai Nagy Krisztina kedves, színes a kicsiknek is izgalmas rajzai könnyedén fölismerhetőek, nagyon szerethetőek. A könyvben egy manócska kísér minket végig, akinek a felfedezése az újabb lapokon önmagában is jó játék. A mondókákat már az egész pici újszülöttek is szívesen hallgatják, közös eljátszásuk pedig 6-8 hónapos kortól egész nagyóvodás korig szórakoztatja a gyerekeket. Berg Judit ajánlója::
Vypredané
6,78 € 7,14 €

Kerekítő 2.


"Örülök, hogy a Kerekítő első kötetében együtt indulhattunk el a cirógatók, dögönyözők, lógázók, hintáztatók és lovagoltatók világába vezető úton. A szövegeket most is játékleírások kísérik, az igazi játékélmény pedig rajtunk keresztül születik meg. A hangunk pillanatnyi ötleteink és a gyermek rezdülései, kezdeményezései által. Pár hónapos kortól kezdhető és nagyóvodás korig élvezhető. A könyv olvasói és játszótársai észrevétlenül továbbörökíthetik közös kincsünket nagymamáik játékhagyományát, élvezhetik az általa nyújtott önfeledt hangulatot, érzelmi biztonságot. Olyan útravaló ez, amely egy életen át kíséri majd gyermekeinket. (...)" (J. Kovács Judit)
Vypredané
6,78 € 7,14 €

Kacagtató 2.


Játsszunk a picikkel Tamkó Sirató Károly, Szepesi Attila, Móra Ferenc, Pető Sándor, Nemes Nagy Ágnes és Pákolitz István soraira! Érintsük meg a piciket, mosolyogjunk rájuk, mozogjunk velük kántálás közben! Bal oldalon vers/versrészlet, míg a jobb oldalon a hozzá kapcsolódó játék leírása szerepel.
Vypredané
4,41 € 4,64 €