Tamás Krausz

"1968" nemcsak kifejezte egy generáció meghatározó élményét, hanem olyan hagyományt teremtett, amely, noha ellentmondásosan, de ma is megjelenik az olyan meghatározó centrumországok kulturális és politikai életében, mint az Egyesült Államok, Németország vagy Franciaország. A forrongó társadalmi mozgalmak politikai orientációja meglehetősen vegyes volt, ámde egyvalami mégiscsak összekötötte őket: alapvetően elutasították azt a fogyasztói kapitalizmust, ami a háború után újjáépülő Európában is az "amerikai álom" mítoszával igazolta magát. Kelet-Európában a 60-as évek reformjai éppen egy "fogyasztói szocializmus" ("piacszocializmus") kiépítését célozták; akkor volt az ideje annak, hogy a sztálini iparosítás egyoldalúságait a "fogyasztói iparágak" elmaradottságának tükrében fogalmazzák meg. A fogyasztói társadalom kritikája ekkor nehezen tudta volna (az állampártok beavatkozása nélkül is) megszólítani a tömegeket, de ez nem is állt a hatalmi elitek, a kommunista pártok vezető rétegeinek érdekében. Ez utóbbi kritikát Lukács és követői, a jugoszláviai Praxis-kör, Marcuse és mások fogalmazták meg. Kétségtelen, Kelet-Európa története is válaszúthoz érkezett: Prága és Budapest, Varsó és Belgrád – noha mind eltérően reagált az eseményekre – a változás tudatában cselekedett.

A tudomány posztmodern világában a történetírás fő árama Lenin elméleti és politikai teljesítményét a terrorizmus és a diktatúra narratívájába helyezte. Lenin ismét ellentmondások nélkül áll előttünk, csak most ellenkező az előjel: a Lenin-kultusz helyét egy differenciálatlan ellenkultusz foglalta el Oroszországtól Amerikáig, Angliától Magyarországig. A könyv kísérletet tesz arra, hogy Lenin világlátását, gondolkodásának fő irányait, társadalomelméleti nézeteit a történetírás módszereivel rekonstruálja, újraértelmezze. Vlagyimir Iljics Lenin volt az, aki elsőként emelte a gyakorlati cél és program rangjára a tőke és a bürokrácia nélküli társadalom megvalósítását. Lenin vezetésével az orosz forradalom az „államnélküli” társadalom („kommunizmus”) megvalósításának első történelmi kísérletének indult. E folyamatban Lenin maradandó történelmi teljesítménye sok évtized távlatából rekonstruálható. Ugyanakkor a történelmi okok következtében elvetélt társadalmi forradalom „államellenes” és antikapitalista kísérletéből kisarjadt Szovjetunió hét évtizedes története szintén elválaszthatatlan Lenin nevétől, hisz ő volt a szovjet állam alapítója. A történész e folyamatban azt igyekezett megmutatni, hogy a gondolkodó politikus, az egyén miképpen alakította a történelmet és a történelem miképpen alakította őt, miképpen formálta át Lenin alapvető céljait és törekvéseit. Lenin gondolkodásának belső összefüggéseit megismerni és megítélni csak a konkrét történeti kontextusban lehet, amelynek helyreállításával mutathatja meg a szerző az életmű alapvetően új elemeit, ellentmondásait, maradandóságát és mulandóságát. A szerző célja az volt, hogy módszeresen összerakja a valóban összetartozó életrajzi és elmélettörténeti mozaikokat. Ennek következtében a marxista forradalmár, a politikus és a gondolkodó leegyszerűsítő ábrázolásaival szemben bonyolultabb, összetettebb kép kerekedik ki, amelynek megformálásában az is szerepet játszik, hogy a szerző nem tér ki sem a vitás kérdések tisztázása, sem pedig a történetírásban zajló viták elől. A könyv igyekszik lehántani Leninről a sok évtizedes rárakódásokat, és olyan képet állítani elénk, amely lehetőleg mentes mind a régi korszak apologetikus elfogultságaitól, mind az új korszak ellenkező előjelű manipulációitól.