Zsuzsanna Kulcsár

Könyvének előszavában a szerző Cholnoky Jenőt idézi, melyben az író azt vallja, az otthon nem csak egy hely; az otthont az emberek teszik azzá, méghozzá olyan emberek, akik törődnek egymással. Olyan emberek – s ezt már Kulcsár Sz. Zsuzsanna mondja –, akik „majd ezer éven át életben tartottak egy települést, szerették egymást (és nem szerették). De megmaradtak. S nekünk ma csak ez lehet fontos. A megmaradás". S még hozzáteszi, hogy Nemesócsát olyan – a közért munkálkodó – közbirtokosok, földművesek és iparosok lakták, akik a nemzetük mellett minden körülmények között bizonyosságot tettek. Az Adalékok Nemesócsa történetéhez második kötete ezekről az emberekről, az Emberekről nyújt átfogó s egyben nagyszerű képet – mindenekelőtt a 20. század virágzásáról és pokláról, emberségéről és embertelenségéről, nemzeti türelmetlenségről, ölelésekről és taszításokról, békéről és háborúról, életről és halálról. Az előző kötet okleveleivel, templomaival, mezőivel, madaraival, állataival és sírköveivel szemben az „ennek a kötetnek alapjául szolgáló adatok már megtelnek élettel, mozgással (...) Mintha megfoghatóbbá válnának az események, a történetek (...) már a nagyapáink, apáink világát idézik, azokét, akik nemrég még velünk ültek az asztalnál, s mesélték végeláthatatlan történeteiket, az átélt háborús borzalmaikat, vadászélményeiket, a számukra dicsőséges sporteseményeiket". Aki kezébe veszi, átlapozza, olvasgatja, szemléli e nagyméretű, 400 oldalas, hihetetlenül gazdag képanyaggal kiegészített könyvet, egyszerre lesz boldog és boldogtalan; boldog, hogy van egy ilyen kincsünk, mely egy csallóközi falu 20. századán keresztül voltaképpen Európa, s azon belül Közép-Európa történelmét ismeri meg a maga mindennapjaiban, lehetőségeiben, nyitottságában; s ugyanakkor boldogtalan is lesz, mert látja a népek és nemzetek sorsáról hozott rossz döntéseket, valamiféle ördögi erő meglétét, mely nyomorba, pusztulásba taszít falvakat, városokat és nemzeteket, gyerekeket, felnőtteket és öregeket, erőseket és gyengéket egyaránt. Valóban így van: mindannyiunknak okolnunk illik az elmúlt idők történéseiből, abból a múltból, amely nem csupán úgy „volt", hanem „benne van ma is a gesztusainkban, a mozdulatainkban (...) mindenben, ami körülvesz bennünket, ott él, és olykor előretolakszik gondolatainkban akkor is, ha nem akarjuk". Igen, „a tárgyainknak is megbecsülendő történetük van, miért ne lenne nekünk embereknek is"!!! A 20. századot tekintve: története és üzenete van számunkra egy falu közigazgatásának, a nemesócsai főszolgabírói hivatalnak, Dávidházy János főszolgabíró magyarságát és józanságát megvalló búcsúlevelének; az első világháború kitüntetett vitézeinek és hősi-halottainak, a számukra emelt, gyönyörűen megformált oroszlánnal díszített emlékműnek; a trianoni békediktátumnak s az utána következő, mérhetetlen összefogást követelő éveknek; az 1938-as visszacsatolás szerezte örömnek; a második világháború frontjainak, a Don-kanyar katasztrofális napjainak és hónapjainak, a hadifogolytáboroknak, Nemesócsa hatvannyolc hősi halottjának; a jogfosztottság 1945–48-as éveinek, a kassai kormányprogram embertelen cikkelyeinek, melyek nyomán „elbocsátják a magyar nemzetiségű közalkalmazottakat, majd lefoglalják a kisiparosok üzleteit, műhelyeit, a közintézmények homlokzatáról eltűnnek a magyar nyelvű feliratok, bezárják a magyar iskolákat", majd „a csehszlovák kormány reszlovakizációs rendelettel lehetőséget ad Dél-Szlovákia magyarjainak, azaz az »elmagyarosított szlovákok«-nak, hogy visszatérjenek eredeti nemzetükhöz"; s aki nem „reszlovakizál", Csehországba és Magyarországra, sőt Szibériába telepíttetik – ahol „majd csak kikötnek valahol". Szó esik Kulcsár Sz. Zsuzsanna könyvében ezer más dologról is persze. Tűzoltókról, zenészekről, gazdálkodásról, iparról, kereskedelemről, vásárokról, egészségügyről, bábaasszonyokról, orvosokról, vöröskeresztről, postáról, vasútról, a nemesócsai futballról és más sportokról. Na és persze a nemesócsaiak arcképcsarnokáról, a Nemesócsán született vagy hosszabb ideig ott élt neves személyekről: Dr. Horváth György alkotmánybíróról, Dr. Velsz Aladár főügyészről, Teleky Tihamér, Vavrikné Szarka Erzsébet, Csallóközi (Holczer) Ferenc, Janiga József festőművészről, Dr. Korbely György és Dr. Fegyveresné Kalmár Margit orvosról, Végh Adorján régészről. És végül a régi nemesócsai családokról – több mint száz oldalon, mintegy 170 fotóval. Már a nevük felsorolása is tetemes lenne, s még így is csupán a régi, tősgyökeres családból villant fel néhányat a zárórész, megjegyezve, milyen áldásos lenne egy falu családkönyvét elkészíteni: „Egy történelemkönyv hozadéka a falu ősi-régi történetét illetően szinte felbecsülhetetlen" volna. Reméljük, ez is elkészül egyszer Nemesócsáról.

A Vámbéry Polgári Társulás gondozásában a közelmúltban jelent meg Kulcsár Sz. Zsuzsanna Adalékok Nemesócsa történetéhez című helytörténeti munkájának első része. A kétkötetes könyv nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy 15 fejezetben felvázolja Nemesócsa múltjának egy darabkáját. Az első kötet, amelyet most fellapozunk, hat fejezetnyi részt tartalmaz mintegy 340 oldalon. „Epizódokat kínál csupán, mert a település több mint ezeréves történetéből nyilván csak részleteket tud felvillantani. Az összeállított történet a település gazdag, eseményekkel teli életét idézi, olyan emlékeket, eseményeket, amelyeket talán már el is felejtettünk, esetleg elhomályosulva, elkopva időznek emlékezetünkben, vagy nem is tudtunk róluk" – írja a szerző a kötet előszavában, amely Magyarics Gusztáv polgármester ajánlója után következik. Az ezt követő Kutatástörténet című fejezetben a falutörténet megszületésének körülményeit is felvázolja, hiszen helytörténeti érdeklődését évekig tartó családtörténeti gyűjtőmunka előzte meg és ihlette: „Nemesócsával kapcsolatos kutatásaimnak személyes indítékai vannak. Anyai őseim követhetően legalább 350 éve ennek a településnek a lakói. Családom a többi ősi családdal együtt itt élt jóban-rosszban – átélve háborúkat, társadalmi változásokat, áttelepítéseket, kitelepítéseket –, küszködtek, harcoltak, és tettek valamit több generáción keresztül a település előrehaladása ügyében." Az első fejezet Nemesócsa topográfiai leírásával foglalkozik, külön figyelmet és egyben alfejezetet szentelve a község vízszintes és függőleges tagoltságának, a vízrajznak, a növény- és állatvilágnak, a geológiai adottságoknak (a térség szeizmikusan Európa aktív területei közé tartozik, kisebb földrengések 20 évnyi gyakorisággal észlelhetők a község területén), az ásványoknak, az éghajlatnak és a településszerkezetnek. Mindezt természetesen bőven kiegészítve képanyaggal: régi és mai fotókon, képeslapokon, térképrészleteken, tervrajzokon követhetjük lépésről-lépésre Nemesócsa arculatának változásait, fejlődését. Külön érdekesség, hogy a topográfiai leírásokhoz a Forrásmunkákban felsorolt szakirodalmon kívül a szerzőnek segítségül szolgáltak a nemesócsai emberekkel való beszélgetések, határjárások, valamint egy ismeretlen szerző kézirata is. A lakosság című alfejezetből többek között megtudhatjuk, hogy a község lakosainak száma és nemzetiségi összetétele az idők során sokszor radikálisan változott és ez minek volt köszönhető, ugyanitt olvashatunk a lakosság nyelvhasználatáról, a jellegzetes tájszavakról, és a falura jellemző építkezési módokról is, a falu skanzenját számos fotó is bemutatja. A második fejezet az Oucha – Ócsa név (valószínűsíthető) eredetét kutatja, majd a község jelképeit: a címert, a pecsétet, a zászlót és a lobogót mutatja be, de lebilincselően pontos és részletes a Történelem, birtokviszonyok című fejezet is. A Nemesócsán és határában fellelt római kori és népvándorlás kori leletekkel indít, majd a török időkön, a kuruc csatározásokon keresztül át egészen az 1948/49-es szabadságharcig repülünk az időben, hiszen nem volt olyan helység – falu, város – a hazában, amelyet ne érintettek volna az 1848/49-es események. A birtokviszonyokról, birtokosokról, birtokperekről is van mit jócskán elmondani, hiszen a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzött oklevelek tanúbizonysága szerint már a 13. századtól nemesi birtokperek folytak Nemesócsán. A negyedik fejezet a falu vallási felekezeteit mutatja be. Volt forrásanyag bőven, hiszen a község felekezeti tagozódását statisztikák, összeírások, egyházi jegyzőkönyvek, oklevelek dokumentálják. Részletesen olvashatunk a Nemesócsai Református Egyházközség történetéről (amelynek keletkezési idejét az egyháztörténészek 1682-től számítják), belepillanthatunk különféle iratanyagaiba, az itt szolgálatot teljesítő prédikátorok és lelkészek életrajzi adatait is átböngészhetjük, majd eltöprenghetünk a református templom keletkezése, külső és belső leírása, berendezése, harangjainak története fölött. Az ötödik, Iskola – egyház – etnikum című fejezet egyrészt a Nemesócsai Református Elemi Népiskola történetét mutatja be 1682-től 1945-ig, kitér a Katolikus Elemi Népiskola, valamint a Nemesócsai-Lipovéi Evangélikus Egyházközösség bemutatására, majd a zsidó hitközség és a falu zsidóságának történetét dolgozza fel kimerítő részletességgel. A hatodik fejezet Nemesócsa temetőivel foglalkozik, fényképek segítségével bemutatja a sztéléket az Ótemetőből és a református temető különböző részeiből, valamint az ezeknél jóval kisebb katolikus temetőt. A hetedik fejezet a forrásmunkák gyűjteménye, valamint a felhasznált irodalom jegyzéke, a nyolcadik pedig egyfajta Függelék, azaz az egyes fejezetekből kimaradt fényképemlékek és kéziratok fotói kerültek ide. A tartalomjegyzék utáni rövid szövegből azt is megtudhatjuk, hogy a II. kötet előreláthatólag a 2015-ös év folyamán jelenik meg, s felöleli majd a századforduló éveitől a II. világháborút követő néhány évig terjedő eseményeket, de egyéb – a faluban meghatározó szerepet betöltő – intézmény és szervezet rövid ismertetésére is kiterjed. Ezt a rendkívül érdekes, minden bizonnyal rengeteg gyűjtő- és rendszerező munkával, valamint hatalmas szakmai alázattal összeállított és megszerkesztett kiadványt bátran ajánlom mindenki figyelmébe.