Erika László

autor

Kis magyar szépségipar

Az idegenforgalom, a műkereskedelem és egy sokat megélt transzvesztita életének bemutatása után László Erika bevezet bennünket a női öregedés titkaiba, a munkájukért felelősséget nem vállaló plasztikai sebészek, a hamis szakvéleményt író igazságügyi szakértők, az alkalmatlan ügyvédek és a pereket a végtelenségig húzó bíróságok szövevényes világába. Különleges utazásokon is részt vehetünk: betekinthetünk a Beverly Hills-i orvoslás kulisszái mögé, és körülnézhetünk Norvégia legészakibb pontján. A történet főhőse az ötvenes évei elején járó Bella. Hiúságból plasztikai beavatkozásra szánja el magát. Műtét súlyos szövődménnyel jár, eltorzítja az arcát, ráadásul megvakulással fenyegeti. A saját magát istennek tartó sebész nemcsak hogy nem ismeri el szakmai hibáját, hanem az előzőleg busás összeggel lehúzott, elcsúfított páciensét jóvátétel nélkül kidobja a praxisából. Bella hiába fordul segítségért az állami egészségügyhöz, a szakmai kamarákhoz és fórumokhoz - nincs törvény, és a szándék is hiányzik a magánszektorban működő, etikátlan kontárok megregulázására. Mivel helyzetére a várhatóan nyolc-tíz évig elhúzódó, költséges műhibaper sem jelent megoldást, döntő lépésre szánja el magát. Ádáz, sőt véres, büntetőjogi következménnyel is járó háború veszi kezdetét, amelyben orvos és páciense is átlépi a társadalom által kijelölt határokat, és bedöntik az addig többé-kevésbé jól felépített, konvencionális életüket.
Na sklade 1Ks
12,25 € 12,50 €

Transziregény

László Erikát nem kell bemutatni az olvasóknak, neve az idegenvezetők és úgy általában az idegenforgalom sötét titkait feltáró, külföldön is megjelent I Love Lóvé című regényével vált ismertté, majd további könyveiben is rendkívül érdekes, az átlagember számára ismeretlen világokat mutat be. Ezúttal is egy brutálisan rendhagyó életúttal ismertet meg minket.Az igaz történeten alapuló Transziregény főhőse egy vándorcirkuszba született, a nyugat-európai szórakoztatóipart megjárt, sármos és tehetséges akrobatatáncos. Marlon Xtravaganza nagyjából negyvenéves koráig keresi nemi identitását, mert próbál megfelelni a családja és a társadalom elvárásainak. Imádják a nők, dől hozzá a pénz, gyönyörű és szerelmes barátnőjével világ körüli turnén vesz részt, miközben egyre boldogtalanabbnak és elveszettebbnek érzi magát. Hosszabb ideig New Yorkban él, ahol megtapasztalja a siker gyönyörét és a drogfüggés poklait, aztán hazatér, és itthon végre felvállalja, hogy férfi testben él ugyan, de nőként tekint magára, nőként akar élni. Egy szerencsés ismeretségnek köszönhetően már-már úgy tűnik, hogy álma valóra válik, ám lesújt rá a sors... László Erika magyar-angol szakon végzett az ELTE-n, később több mint húsz éven át idegenvezetőként dolgozott. Művei: Mindenütt jó, de... (1990); Léggömb és szerelem (1991); I love lóvé (1996); Így utazunk mi (1997); Szerelmem, Krisztina (1998); Egymillió először... I love lóvé 2. (2006), Félelmetes fenevadak - depresszió, pánikbetegség (2008).
Na stiahnutie
7,37 €

dostupné aj ako:

LélekZenE

Szerinted is zöldebb másnál a fű? Hogyan lehetnél te is boldogabb, úgy ahogy másokat annak látsz? Ha eddig álmodozással, vagy akár a pozitív gondolatok mondogatásával nem jutottál egyről a kettőre, akkor itt az idő, - és a KÖNYV -, ami segít abban, hogy tégy érte, hogy végre tényleg jobb legyen! A LélekZenE egy kedves olvasó szavaival élve “az új évezred modern bibliája”, könnyen olvasható és rövid, gyakorlati tanácsokat tartalmazó útmutató az életedhez és zene a lelkednek. Úgy forgathatod, hogy sosem kell befejezned a könyvet, és bármikor, bárhol újra felütheted. Azonnal kilendít a holtpontról, jobb kedvre derít, bármilyen helyzetben is legyél. Pontosan olyan, amire akkor van szükséged, amikor megnyugvásra és harmóniára vágysz! A LélekZenE írások és a gyakorlatok segítségével megszabadulhatsz a gátló berögzült gondolataidtól, növelheted az önismereted és az önbizalmad, hogy mindezzel olyan életet teremts magadnak, amit mindig is kerestél. Megismerheted Erika egyedülállóan egyszerű és fantasztikusan hatásos hiedelem- és harag-átalakító módszerét, a De Módszert™ is. Több ezer ember életét változtatta már meg a DE Módszer™ használata a világ 24 országában és 4 kontinensén, így ha másoknak már sikerült, akkor neked is fog! Hisz az élet csodás, csak rajtad áll, hogy észrevedd!
Na stiahnutie
5,34 €

Félelmetes fenevadak

Egy több éve futó internetes fórum csak az olvasás érdekében meghúzott, megszerkesztett, tömörített szövege ez a kötet. Ebben a fórumban az emberek pánikbetegségként felcímkézett életérzéseikről írnak. Azt sem tudják egymásról, ki milyen nemű, és mégis kialakulnak mindazok a vonzások és taszítások, amelyek a "lakcímmel és névvel" megjelölt világban.
Vypredané
13,46 €

Transziregény

László Erikát nem kell bemutatni az olvasóknak, neve az idegenvezetők és úgy általában az idegenforgalom sötét titkait feltáró, külföldön is megjelent I Love Lóvé című regényével vált ismertté, majd további könyveiben is rendkívül érdekes, az átlagember számára ismeretlen világokat mutat be. Ezúttal is egy brutálisan rendhagyó életúttal ismertet meg minket. Az igaz történeten alapuló Transziregény főhőse egy vándorcirkuszba született, a nyugat-európai szórakoztatóipart megjárt, sármos és tehetséges akrobatatáncos. Marlon Xtravaganza nagyjából negyvenéves koráig keresi nemi identitását, mert próbál megfelelni a családja és a társadalom elvárásainak. Imádják a nők, dől hozzá a pénz, gyönyörű és szerelmes barátnőjével világ körüli turnén vesz részt, miközben egyre boldogtalanabbnak és elveszettebbnek érzi magát. Hosszabb ideig New Yorkban él, ahol megtapasztalja a siker gyönyörét és a drogfüggés poklait, aztán hazatér, és itthon végre felvállalja, hogy férfi testben él ugyan, de nőként tekint magára, nőként akar élni. Egy szerencsés ismeretségnek köszönhetően már-már úgy tűnik, hogy álma valóra válik, ám lesújt rá a sors...
Vypredané
12,46 €

dostupné aj ako:

Lacná kniha Kis magyar szépségipar (-90%)

1,25 € 12,50 €

dostupné aj ako: