László Lengyel

Politikai elemzőként és a jelen történészeként megpróbáltam megérteni és megértetni, mi irányítja világunkat, mitől lesz olyan, amilyen. De eközben kisebb-nagyobb írásokban, 1988-tól 2016-ig, napilapokban és hetilapokban, saját rovatokban azon is tépelődtem, mi vezeti az embert, aki a kertünket ássa, a bankárt, aki átlépi a gazemberség küszöbét, a titkárnőt, aki sír éjszakánként az angol nyelvlecke felett, a minisztert, aki elveszti állását, vagy az elfoglalt vezérigazgatót, aki titkárnője feljegyzéséből tudja meg, hogy jövő kedden pontban tízkor a Halállal lesz találkozója. S a gyerekekről, akik nem tudják, higgyenek-e vagy sem, értsék-e a felnőtt világot, vagy hagyják a fenébe az egészet. A láthatatlanokról és némákról, akiket csak akkor veszünk észre, ha képbe, szóba, hangba foglaljuk őket. A Tépelődés, a Hyde park, a Kentaurbeszéd címekkel megjelent rovatokban - amelyeket egyedül vagy barátaimmal közösen írtam, írok - emberekről, embereknek, emberekért születnek az írások. Üzenetek. Hangok. Mindig odafordított tekintet.

Lengyel László: A Kétszöget Hankiss találta ki. - Nem hagy nyugodni ez a te Settembrini magatartásod. Hogyan lehet hinni és bízni az értelem hatalmában a 21. században? Hogyan lehet valaki egyszerre szabad és otthonos egy ilyen világban? Ez engem akaratlanul is Naphta ördögi kérdéseihez vezet: szabadok ebben az idegen világban csak az irracionalitás elfogadásával lehetünk. Tíz évvel később már úgy gondolta, hogy mindegyikünk színeit angyal és ördög együtt keverte ki, egyszerre van bennünk az apollóiból és a dionüsziosziból, Settembriniből és Naphtából, a jóságos Dr. Jekyllből és a gonosz Mr. Hyde-ból. A Kétszögben megjelent két párhuzamos és egymástól elfutó élettel mintegy azt is akarta mondani: lehetett és lehet így is élni, a világgal szembesülni 1928 és 2002 között magyar értelmiségiként. Párhuzamos életrajzot szeretett volna csinálni, ha nem is Plutarkhosz vagy Shakespeare szintjén, de abban a modorban. Ebben a könyvben szembesült először a nyilvánosság előtt mélységesen mély történeti beágyazottságával: a család, a magyar polgárság messze ágazó örökségével. És ezzel a több százados örökséggel szembesített engem is.

Mi történt egykor a monori ellenzéki találkozón? Hogyan íródott a Fordulat és reform? Mi történt Lakiteleken? És mi zajlott a Pártszékházban a Kádár-kor alkonyán, a pártkizárás idején? A politikai publicisztika kivételes hatású alakja, Lengyel László a rendszerváltást megelőző évtized történéseit tekinti át új kötetében. A szabadság melankóliája a reformellenzék kibontakozásának, a hatalomhoz és a szamizdat-ellenzékhez való viszonyának krónikája, egyben a szerző, a hajdani közvetítő mai, személyes számvetése. Az olvasó mindeközben plasztikus portrékat kap a korabeli politikai főszereplők - Pozsgay Imre, Grósz Károly, Nyers Rezső, Kis János, Antall József - és persze a reformer elvbarátok - Antal László, Bihari Mihály, Bokros Lajos, Gombár Csaba - egész soráról. A számvetés pedig újabb kérdéshez vezet: milyen mélyen határozta meg a '80-as évtized a rendszerváltás utáni idők esélyeit, fordulatait és csalódásait? Honnan jöttünk és hová jutottunk? Kik voltunk, kivé váltunk? Könyvünk Lengyel László tervezett önéletírásának középső kötete, s egyben szellemi kalandregény: egy erdélyi kötődésű, Benedek Elek-leszármazott szerző kalandjai a nyolcvanas évek Magyarországában.

A Surányi György és Lengyel László között folyó beszélgetéseket tartalmazza e beszélgetőkönyv. Szó esik benne a hazai és nemzetközi körben egyik legismertebb közgazdász, jegybankár és kereskedelmi bankár gyermek- és ifjúkoráról, egyetemi éveiről. Felidézik közös emlékeiket a Pénzügykutatási Intézetben eltöltött éveikről, megemlékeznek a szellemi, politikai és emberi közegről, Surányi szellemi kiformálódásának szakaszairól, majd a Fordulat és reformról. Surányi elbeszéli A Világbanknál töltött washingtoni éveit, Amerika felfedezését. A beszélgetések egyik csúcspontja a rendszerváltás személyes megélésének elbeszélése. A beszélgetők közelről láthatták a 89-es rendszerváltás szereplőit, sőt, tevőlegesen is beavatkozhattak a gazdaságpolitikai és politikai fordulatokba. Surányi György válhatott a rendszerváltás utáni első MNB elnökké, részese lehetett az önálló monetáris politika és autonóm intézmény kialakításának. A párbeszédekből az olvasó pontos képet kaphat nemcsak az egyes válságokról, hanem a válságok kezelésének módozatairól is. A beszélgetések második csúcspontja a jelenlegi válság nemzetközi horizontú elemzése. A kötetet a beszélgetőtársak jó barátjával, Várszegi Asztrik pannonhalmi főapáttal folytatott beszélgetés vezeti be.

Mi történik egy országban, ahol a hatalom az autoriter politika és az oligarchikus „demokrácia” közötti állandó súrlódás tárgya? A kötet a magyar demokrácia, bürokrácia és piacgazdaság válságának története.