Elizabeth Lesser

Nyilvánvaló, mégis meghökkentő tény, hogy világunkban semmi sem marad sokáig ugyanaz; minden mulandó és illékony körülöttünk. Egész életünket a változás lehelete hatja át, ez élteti. Egyikünk sem úgy születik, hogy pontosan tudja, hogyan juthat A pontból B-be oly módon, hogy kikerülje a zavarodottság, katasztrófák és tévutak erdejét. Noha ez az erdő sötét és veszélyekkel teli, egyszersmind erőnket is ennek sűrűjében fedezhetjük fel. Hogyan leszünk bölcsebbek és jobbak a szenvedésektől és megpróbáltatásoktól? Mindannyiunknak vannak ismerősei, akik váltig állítják, hogy egy betegség, válás vagy anyagi csőd volt életük legnagyobb ajándéka: hogy amíg testük és szívük össze nem tört, vagy nyakig nem ültek az adósságban, nem tudták, kik is ők valójában, mit éreznek, és mit akarnak. Mielőtt alászálltak a sötétség mélyére, többet vettek el, mint amennyit adtak, vagy épp érzéketlenek voltak, netán félelem, vádaskodás vagy önsajnálat töltötte el őket. Akkor nyíltak meg, amikor a legjobban összetörtek, amikor a körülmények térdre kényszerítették őket. "Éljenek úgy, hogy minden új tapasztalat ajtót nyisson a szívükben, kiszélesítse látókörüket, és kivívja szabadságukat. Ha elfáradnak, merítsenek erőt célkitűzéseikből és lelkesedésükből. Ha vádaskodni kezdenének, vagy átadnák magukat a keserűségnek, édesítse meg kedvüket a humor és a remény. Ha félnek, támaszkodjanak egy nálunknál hatalmasabb erőre, amely nem ismeri a félelmet. Ha magányosak, találjanak rá a szeretetre."