Knižné kamarátstva | DOPRAVA ZADARMO od 15€!

Michael Lewis

autor

Harcos pszichológusok


A Harcos pszichológusok két férfi lebilincselő együttműködéséről szól, akik nagy irodalmi alakokhoz mérhetők. Hősök voltak az egyetemen és a harctéren – mindketten fontos karriert futottak be az izraeli hadseregben –, és kutatásuk szorosan kapcsolódott rendkívüli élettapasztalatukhoz. Tversky ragyogó, magabiztos harcos és nyitott személyiség volt, akit mindenütt lelkes kíváncsiság kísért. Kahneman, aki gyerekkorában a nácik elől menekült, befelé forduló ember, akinek kutató kétkedéséből csíráztak ki a gondolatai. Ők lettek a tudomány történetében az egyik legnagyszerűbb páros, és olyan szoros volt az együttműködésük, hogy nem emlékeztek rá, melyikük fejéből pattant ki egy-egy ötlet, és nem volt fontos számukra, hogy azt kinek tulajdonítsák. Feldobtak egy érmét, hogy ki legyen a szerző az első helyen az első tanulmányukban, ezután pedig egyszerűen váltogatták egymást.
Ez a történet az emberi elme működéséről szól, két lenyűgöző ember személyiségén keresztül, akik annyira alapvetően különböztek egymástól, hogy valószínűtlennek tűnik, hogy barátok vagy kollégák lehettek. Közben végérvényesen megváltoztatták az emberi elmével kapcsolatos nézeteinket.
Na sklade
13,54 € 14,25 €

Liars Poker


Michael Lewis was fresh out of Princeton and the London School of Economics when he landed a job at Salomon Brothers, one of Wall Street's premier investment firms. During the next three years, Lewis rose from callow trainee to bond salesman, raking in millions for the firm and cashing in on a modern-day gold rush. Liar's Poker is the culmination of those heady, frenzied years-a behind-the-scenes look at a unique and turbulent time in American business. From the frat-boy camaraderie of the forty-first-floor trading room to the killer instinct that made ambitious young men gamble everything on a high-stakes game of bluffing and deception, here is Michael Lewis's knowing and hilarious insider's account of an unprecedented era of greed, gluttony, and outrageous fortune.
U dodávateľa
12,30 € 12,95 €

Összeomlás


A válsággócokat veszi sorra új könyvében a korábban brókerként dolgozó neves pénzügyi újságíró. Ironikus, gyakran meghökkentő történeteken keresztül mutatja be azt az - olykor csalással is párosul - kapzsiságot és meggondolatlanságot, ami részvény- és devizapiaci válsághoz és országok fizetésképtelenség felé sodródásához vezetett. Öt ország, öt különböző kultúra - sok hasonlósággal, még több különbséggel.
Michael Lewis évtizedek óta népszerű szerző, könyvei a sikerlisták élén állnak. Műve alapján forgatták többek között a Pénzcsináló című filmet. Az "Összeomlás" méltó folytatása a szerző korábbi, magyarul is megjelent könyveinek, a "Brókerpóker"-nek és "A nagy dobás"-nak.
Na sklade
12,61 € 13,27 €

Az ötödik kockázat


Michael Lewis segítségével bepillantást nyerünk az amerikai kormányzat kulisszái mögé, amely ellen saját vezetői indítottak támadást. A Mezőgazdasági Minisztériumban olyan létfontosságú programokat vágnak meg, mint az élelmiszerjegyek és az iskolaebédek. A Kereskedelmi Minisztériumnak nem lesz elég munkatársa, hogy megfelelően levezényelje a 2020-as népszámlálást. Az Energiaminisztériumban, ahol a nemzetközi nukleáris kockázattal foglalkoznak, nem világos, hogy lesz-e elég felügyelő, aki nyomon követi és lokalizálja a feketepiaci urániumot, megelőzve a terroristákat. A szándékos tudatlanság szerepet játszik ezekben a fenyegető katasztrófákban. Ha maximalizálni akarjuk a rövid távú nyereséget a hosszú távú költségekre való tekintet nélkül­, jobban járunk, ha nem ismerjük a költségeket. Ha meg akarjuk őrizni a személyes immunitásunkat a nehéz problémákkal szemben, jobb meg sem érteni a problémákat. Van a tudatlanságnak előnye, és a tudásnak hátránya. A tudás az életet zavarosabbá és bonyolultabbá teszi olyan ember számára, aki a világot világnézetté akarja zsugorítani. Ha ebben a könyvben vannak veszélyes bolondok, akkor vannak hősök is – persze dicsőség nélkül. Ők a köztisztviselők, akiknek a tudása, elhivatottsága és kezdeményezőkészsége tartja mozgásban a gépezetet. Michael Lewis megkérdezi tőlük, mi nem hagyja nyugodni őket éjszaka. MICHAEL LEWIS a Brókerpóker, a Moneyball (Pénzcsináló), a The Blind Side (A szív bajnokai), A nagy dobás és a Harcos pszichológusok sikerkönyvek szerzője. A kaliforniai Berkeley-benél feleségével és három gyermekével.
U dodávateľa
12,23 € 12,87 €

The Fifth Risk


The phenomenal new book from the international bestselling author of The Big Short'The election happened ... And then there was radio silence.'The morning after Trump was elected president, the people who ran the US Department of Energy - an agency that deals with some of the most powerful risks facing humanity - waited to welcome the incoming administration's transition team. Nobody appeared.

Across the US government, the same thing happened: nothing. People don't notice when stuff goes right. That is the stuff government does.

It manages everything that underpins our lives from funding free school meals, to policing rogue nuclear activity, to predicting extreme weather events. It steps in where private investment fears to tread, innovates and creates knowledge, assesses extreme long-term risk. And now, government is under attack.

By its own leaders. In The Fifth Risk, Michael Lewis reveals the combustible cocktail of wilful ignorance and venality that is fuelling the destruction of a country's fabric. All of this, Lewis shows, exposes America and the world to the biggest risk of all.

It is what you never learned that might have saved you.
Na sklade
18,00 € 18,95 €

Big Short


We fed the monster until it blew up ...' While Wall Street was busy creating the biggest credit bubble of all time, a few renegade investors saw it was about to burst, bet against the banking system - and made a fortune. From the jungles of the tradi
ng floor to the casinos of Las Vegas, this is the outrageous story of the misfits, mavericks and geniuses who, against all odds, made the greatest financial killing in history. 'We fed the monster until it blew up ...' While Wall Street was busy crea
ting the biggest credit bubble of all time, a few renegade investors saw it was about to burst, bet against the banking system - and made a fortune. From the jungles of the trading floor to the casinos of Las Vegas, this is the outrageous story of th
e misfits, mavericks and geniuses who, against all odds, made the greatest financial killing in history.
Vypredané
10,44 € 10,99 €

Big Short V útrobách stroje zkázy


Kniha Big Short hladce a poutavě proniká do nitra amerického trhu s hypotékami v době před vypuknutím krize v roce 2008, která záhy přerostla v celosvětovou krizi finanční.Autor využívá své kontakty ze světa velkých financí a prostřednictvím svědectví bezprostředně zainteresovaných lidí a vlastní suverénní orientace v prostředí nám předkládá vyprávění, jaké jsme o této „nejčistší finanční ekonomické pohromě v dějinách“ ještě nečetli. S pobavením i mrazením v zádech můžeme sledovat osudy a aktivity několika jednotlivců, kteří si jako první plně uvědomili, že rozrůstající se trh s hypotékami se v důsledku pochybné součinnosti wallstreetských investičních bank a ratingových agentur nafukuje v ekonomickou bublinu obřích rozměrů. Udělali to, co uměli nejlépe: pokusili se investovat mazaněji než ostatní. V době sofistikovaných finančních nástrojů trh s rizikovými hypotékami prostě „shortovali“. Ve velkém. A když hypoteční bublina praskla, spadlo jim do klína omračující množství peněz.
Vypredané
15,64 € 16,46 €

Flash Boys


The story of Michael Lewis' new book is so hot that we can't talk about it yet...All we can say is that it involves Wall Street and features a cast of misfits and oddballs doing things with stupefying amounts of money and data that will have you by turns shocked, outraged, laughing, tearing your hair out, cheering - but throughout sitting on the very edge of your seat. The story is so big, so vitally important to us all, that only one person could tell it - Michael Lewis, the master of the Big Story.
Vypredané
13,78 € 14,50 €

Boomerang


The tsunami of cheap credit that rolled across the planet between 2002 and 2008 was more than a simple financial phenomenon: it was temptation, offering entire societies the chance to reveal aspects of their characters they could not normally afford to indulge. Icelanders wanted to stop fishing and become investment bankers. The Greeks wanted to turn their country into a pinata stuffed with cash and allow as many citizens as possible to take a whack at it. The Germans wanted to be even more German; the Irish wanted to stop being Irish. Michael Lewis's investigation of bubbles beyond our shores is so brilliantly, sadly hilarious that it leads the American reader to a comfortable complacency: oh, those foolish foreigners. But when he turns a merciless eye on California and Washington, DC, we see that the narrative is a trap baited with humor, and we understand the reckoning that awaits the greatest and greediest of debtor nations.
Vypredané
11,39 € 11,99 €

Money Culture


Not afraid of interviewing the world's most notorious financiers or of revealing the treachery and deception behind some of the biggest financial deals ever made, in this book, Lewis provides a contemporary record of the ups and downs of the world's money markets and the rise and fall of some of the larger-than-life personalities.
Vypredané
10,40 € 10,95 €

The Undoing Project


THE NEW INTERNATIONAL BESTSELLER FROM THE AUTHOR OF THE BIG SHORT AND FLASH BOYS

'A gripping account of how two psychologists reshaped the way we think ... What a story it is' Sunday Times
'You'll love it ... full of surprises and no small degree of tragedy' Tim Harford

In 1969 two men met on a university campus. Their names were Daniel Kahneman and Amos Tversky. They were different in every way. But they were both obsessed with the human mind - and both happened to be geniuses. Together, they would change the way we see the world.

'An enchanted collaboration ... During the final pages, I was blinking back tears' The New York Times

'My favourite writer full stop. Engages both heart and brain like no other' Daily Telegraph

'Brilliant, a wonderful book, a masterclass' Spectator

'Psychology's Lennon and McCartney ... Lewis is exactly the storyteller they deserve' Observer
Vypredané
11,88 € 12,50 €

American Art and Architecture


An accessible, concise, and beautifully written survey of American art and architecture from 1600 to the present.This new survey provides a complete history of American art and architecture from its seventeenth-century colonial beginnings to the latest installation and video work. Structured chronologically, the book defines the characteristics of the different periods and highlights the consistent forms, techniques, and styles that mark the art and architecture as distinctively American. Michael J. Lewis charts the ways in which American artists and architects both adopted and diverged from earlier European models to create an original visual language of their own. He also shows how that language in turn came to influence and eventually dominate art and architecture around the world.Professor Lewis integrates discussions of both buildings and works of visual art, revealing the shared social and aesthetic concerns that underlie the two. Vernacular, religious, secular, and corporate architecture appears alongside paintings, sculpture, photography, and new-media art. All the major American artists and works from the seventeenth century to today are included, such as epic history paintings by Benjamin West and John Singleton Copley, sublime landscapes by Thomas Cole, Albert Bierstadt, and Frederick Church, society portraits by John Singer Sargent, groundbreaking abstract expressionist and pop art by Jackson Pollock, Barnett Newman, and Andy Warhol, and challenging sculptural, installation, and video works from more recent years by Robert Gober, Fred Wilson, and Matthew Barney.In architecture, dozens of different building types are illustrated and discussed, from the earliest colonial houses and churches to the most spectacular modernist and postmodernist houses, stations, museums, and iconic skyscrapers. 275 illustrations, 175 in color
Vypredané
18,95 € 19,95 €

Boomerang


In Boomerang Michael Lewis, the international bestselling author of The Big Short, Liars' Poker, The Blind Side and Moneyball, turns his trademark wit to the subject of how the financial meltdown hit us all in the face. Right now, Europe is in serious financial chaos. In Greece, infrastructure costs mean it would be cheaper to transport all Greek rail passengers by taxi, and hairdressing is classified as arduous for tax avoidance purposes. In Iceland, Range Rovers frequently explode as owners collect the insurance to pay for them. Ireland saw the entire country put up for sale - to itself, while the Germans expected the whole world to behave like them. But the whole world didn't.In this hilarious, fascinating, timely must-read, Michael Lewis reveals the true natures of the countries caught up in - and exacerbating - our boomerang economies.
Vypredané
10,44 € 10,99 €

Big Short


The real story of the crash began in bizarre feeder markets where the sun doesn't shine and the SEC doesn't dare, or bother, to tread: the bond and real estate derivative markets where geeks invent impenetrable securities to profit from the misery of lower- and middle-class Americans who can't pay their debts. The smart people who understood what was or might be happening were paralyzed by hope and fear; in any case, they weren't talking. Michael Lewis creates a fresh, character-driven narrative brimming with indignation and dark humor, a fitting sequel to his #1 bestseller Liar's Poker. Out of a handful of unlikely-really unlikely-heroes, Lewis fashions a story as compelling and unusual as any of his earlier bestsellers, proving yet again that he is the finest and funniest chronicler of our time.
Vypredané
11,39 € 11,99 €

Flash Boys


Flash Boys
Vypredané
10,40 € 10,95 €

Jako blesk


Čtyři roky po svém bestselleru Big Short se Michael Lewis vrací na Wall Street, aby mohl podat zprávu o nových technologických predátorech, kteří vyrazili na lov v džungli akciových burz. Představte si, že si jdete koupit rohlík a jakmile ho vezmete
do ruky, jeho cena poskočí nahoru. Chcete si koupit máslo a hned je dražší i máslo. A tak to je se vším a v každém obchodě. Jak byste se v takovém světě cítili? Technicky to přitom není nic složitého: jakmile kamera zjistí váš zájem, speciální algo
ritmus přihodí, co nejvíc může, protože o vás ví všechno. Máte velký hlad zaplatíte pětkrát víc. V potravinářském průmyslu to tak díkybohu nefunguje zatím zde panuje konkurence. Kniha Jako blesk ale vypráví o situaci, kdy je zdravá soutěž potlače
na v obchodě, v němž se točí mnohem víc peněz než v potravinách: na finančních trzích. Takzvaní vysokofrekvenční obchodníci si dovedou v elektronických obchodních systémech zajistit náskok v řádu miliontin sekundy, což jim poskytuje příležitost k zar
učenému zisku na úkor všech ostatních. Kniha pojednává o skupince lidí z Wall Street, kteří si tuto manipulaci uvědomili, začali zdánlivě nepochopitelné anomálie analyzovat a posléze se spojili a začali proti parazitním praktikám bojovat.
Vypredané
13,31 € 14,01 €