Lajos Ligeti

„Az ?akadályokon keresztül végre bemásztam erre a kényelmes helyre, ahol legfeljebb az egyik ormótlan nagy fék csiklandozza az utas oldalbordáját. Még ki sem fújtam magam, mellém állt az elegáns férfiú és ékes szavakkal emlékeztetett előnyös helyemre; előbb barátságosan, majd egyre hangosabb és méltatlankodóbb hangon kezdte követelni tőlem a pótdíjakat. Hasztalan hivatkoztam arra, hogy voltaképpen az egész kocsi viteldíját kifizettem, szerinte ez a Konstantinápolyból magammal hozott utalványon nem volt elég világosan feltüntetve. Hogy az eredménytelennek ígérkező hosszú vitát elkerüljem, előzékenye felajánlottam a helyet Ebráhimnak. Erre azonban maga az elegáns férfiú is meghökkent, hiszen csak nem ültethet hitetlen gyaurt igazhívő asszonyok és gyerekek közé. De még akkor sem hagyta magát. Rendben van, maradjak csak ott, ahol vagyok, de majd még egy másik utast ültet mellém. Szerencsére ezt a fenyegetését nem tudta oly könnyen beváltani, ebben a holtszezonban még Ebráhimékat is nehéz dió volt neki megkaparintania.”

A mongol nyelvnek és irodalomnak ezt a ma ismert legrégibb emlékét aránylag nemrég fedezték fel a világirodalom és a tudomány számára. Szövege kalandos úton hagyományozódott ránk, és mindmáig teljes homály borítja a szerző személyét, életét és működését. Hallatlanul izgalmas olvasmány, mert – a szerző szándéka ellenére – leplezetlenül feltárja, mint indul el világhódító útjára a jelentéktelen kis mongol törzsfőnök fia, Temüdzsin, s mint lett Temündzsinből Dzsingisz kán, és milyen szerény kezdetekből sarjadt ki a hatalmas mongol világbirodalom.