Pierre Loti

Výpovědi o životě žen v islamských zemích. Její děj je zasazen do počátku 20. století, do upadajícího Istanbulu.

Tipikus hajóssors a témája: egy halászról van benne szó, aki némi huza-vona után eljegyez egy lányt, aki szereti; mielőtt azonban megülhetnék a lakodalmat, a halász odavész a tengeren, s a mátkája hasztalan várja vissza. Loti érzékeny, álmodozó lírikus: nem annyira az embereket, mint inkább a tengert látja – a tengert, mely minden alakjában borzalmas természeti erő, titokzatos sors, amely komoran és kíméletlenül megszabja a hajósok életét, örömét és fájdalmát.

Első ?írói megjelenése Pierre Lotinak (valódi neve: Julien Viaud) az 1879-es Aziyadé. A haditengerészet tisztjeként 26 éves korában került először kapcsolatba Törökországgal, s ez az élmény oly meghatározó volt, hogy szinte második hazájának tekintette. Az ifjú tengerész Szalonikiben találkozik Aziyadéval, a cserkesz lánnyal, aki egy török háremben él negyedmagával. Kapcsolatuk Isztambulban teljesedik ki, s a románc fél évnél is hosszabb ideje alatt Loti félig-meddig maga is törökké válik, a helybeliek viseletét hordja, Arif néven él a muzulmánok között, várva a titkos órákat, melyeket szerelmével tölthet. A kényszerű elválást sem érzi véglegesnek, de a valóságban csak 10 év múltán jut vissza az áhított vidékre, amikor kedvese már halott.Lotit Törökország iránti vonzalma egész életén át végigkísérte, hatszor járt földjén, magas körökben is ismeretséget szerzett; s minthogy az itteni viszonyokról később több művében is őszinte, pozitív képet festett, a törökök hálából az Aranyszarv-öböl fölötti parkot, ahol villája egykor állt, róla nevezték el.

A ?tengerésznek minden kikötőben van menyasszonya – tartja a mondás. Node felesége?… Márpedig Pierre Lotinak, ahogy Japán partjainál horgonyt vet hadihajójuk, első dolga házasságot kötni egy helybeli leányzóval. A különös esküvő után lakást bérel, s addig a néhány hónapig, amíg a nemzetközi kikötőből tovább nem vezénylik, Krizantém asszony lesz a társa. A szigetország csak nemrég, a 19. század közepe táján lépett ki a teljes elzártságból, épp ezért egzotikuma mágnesként vonzza az európai, amerikai utazókat, s ezt az őslakosok alaposan ki is használják. Nagaszaki igyekszik mindenben kiszolgálni az idelátogatókat: emléktárgyárusok, riksakulik, teaházak tömkelege csábítja pénzköltésre az idegent. Az író mindvégig távolságtartással figyeli porcelánbaba kinézetű, sárga asszonyát és ferde szemű, folyton mosolygó és hajbókoló új „családját”. Mélyebb nyomokat hagy benne a táj, a növényzet varázslatos szépsége, a színpompás ünnepségek hangulata, a belső kertek bája. Mint bármely útjáról, innen sem tér haza üres kézzel. Buddhák, szörnyek, vázák töltik meg poggyászát, mikor elhajózik. S ezek a kincsek máig a rochefortbeli házában berendezett múzeum japán szobáját díszítik.

„Alig egy órai alvás után Jean elsőnek ébredt föl. Amint kinyitotta a szemét, látta, hogy a napvilág fehérsége egy nagy deszkaépületben derül rá és egy csapat félmeztelen fiatalemberre, aki a földön heverve alszik és fejüket vörös mellényükre billentve nyugtatják: csupa északi, breton, elzászi, meg pikárdiai szőke fej. És Jeannak e pillanatban – végignézve ezen a szomorú és titokzatos együttesen – mintegy megvillant az eszében e száműzöttek, ostobán föláldozottak sorsa, akikre minden lépésüknél a halál leselkedik. És mellette egy formás női test nyújtózkodik, melynek két ezüstkarikás karja felé hajol, őt akarja hatalmába ejteni…”

Yves valójában nem igazi testvére az elsõ személyben megnyilatkozó szerzõnek. Inkább lelki társa, aki fölött atyai jóindulattal õrködik. Bár alig néhány év köztük a korkülönbség, a fiatal, fékezhetetlen breton matróz igencsak rá van utalva felettese jóindulatára. A regény a tengerészélet világába vezet, s ha semmit sem tudnánk írója, Pierre Loti életrajzáról, akkor is, az elsõ oldalak olvasásába belemerülve világossá válna elõttünk, hogy mélyen, belülrõl ismeri a hajósok mindennapjait, otthon van a világ óceánjainak különös, viszontagságos életében. Julien Viaud ? ez az alkotó eredeti neve ? Rochefort-ban született, 1850-ben, évtizedekig a haditengerészet kötelékében járta a tengereket, s legtöbb mûve ehhez az élményhez kapcsolódik. Bár a mai olvasó kevésbé találkozhat írásaival, a 20. sz. elsõ évtizedeiben elsõsorban az egzotikus tájak és erotikus szerelmi kalandok leírása alapozta meg népszerûségét. (Jellemzõ módon Isztambulban, ahová elsõ ilyen élményei fûzõdnek, park és szálloda is viseli a nevét.) Érdeklõdésének másik csomópontja a kegyetlen természettel mindennapos harcot vívó, tengeren járó emberek sorsa. Akárcsak másik híres regényét, Az izlandi halászok-at, a végtelen, zord szépségû természet képeinek leírása teszi Yves testvérem sorait is feledhetetlen élménnyé. &nbsp#