Meg Lowman

An hourly guide that spotlights twenty-four trees as they root, flower, and host diverse forest life. In this short book, treetop explorer Meg Lowman guides us through a global forest. Each chapter of Tree Day introduces a single tree during a single hour, highlighting twenty-four species from around the world. In the dark of Yemen’s night, it is too early to see the red sap from which the dragon’s blood tree gets its name. But if we watch closely, we will see nocturnal geckos carry the trees’ pollen in their snouts. Later, in the Pacific Northwest, we climb the world’s tallest species, the coastal redwood. The morning fog is a reminder that redwoods absorb water through their roots and canopies, helping them survive such heights. The sun is already low in the sky on an autumn afternoon. Given the darkness of this New England forest, the sugar maple’s leaves have stopped producing chlorophyll that converts light into energy—and green gives way to vivid crimson foliage. After many hours of boiling, the maple sap makes delicious maple syrup. As the sun sets in Mexico, we observe the origin of another treat, chocolate. The cocoa tree’s flowers sprout along its trunk and branches, allowing easy access for tiny insects like midges that pollinate the tree and start the process of making delicious food for humans, monkeys, bats, and squirrels. By the end of our tree day, we will understand that trees are the silent caretakers of our planet, providing us with medicines, foods, machinery for making fresh water and oxygen, and more. For each hour, celebrated artist Thibaud Hérem has depicted these trees with gorgeous pen and ink illustrations. Working together to narrate and illustrate these unique moments in time, Lowman and Hérem have created an engaging read that is a perfect way to spend an hour or two—and a true gift for anyone who has ever looked up at a tree in wonder.

Ha igaz a mondás, hogy jobban ismerjük a Hold felszínét, mint az óceánok mélyét, akkor még inkább igaz, hogy alig-alig tudunk valamit a mérsékelt övi és trópusi erdők lombkoronájáról, arról a biológiai határról, amely szó szerint pajzsként védi az életünket. Az ausztráliai esőerdőket kutató egyetemistaként Meg Lowman rájött, hogy e hiányosságunk legfőbb oka az, hogy a szokásos módszerekkel nem is lehet megfelelő közelségből tanulmányozni a lombkoronát. Lowman nem hagyta annyiban: összeállított egy mászókészletet, amellyel felkapaszkodhatott a levelek közelébe. Ez negyven éve történt, és Lowman azóta sem "jött le a fáról". A világ legjelentősebb lombkorona-kutatójaként, akit "a lombkorona Einsteinjének" is neveznek, ma is folytatja megkezdett munkáját, nevéhez fűződik a világ első lombkoronasétánya. Az 1980-as évek előtt az erdészek - meglehetősen képzeletszegény módon - tudomást sem vettek a gondjaikra bízott élőlények kilencvenöt százalékáról. Szinte senki sem fordított figyelmet a fák lombozatára. Aztán 1978-ban egy fiatal botanikus, aki azóta rajongott a zöld óriásokért meg a levelekért, amióta csak az eszét tudta, Ausztráliába érkezett, miután ösztöndíjat nyert a trópusi erdők tanulmányozására. Minthogy ez a bizonyos újonc a mérsékelt égövből jött, szinte semmit sem tudott a trópusi erdőkről. Amikor először látogatott el az ausztrál esőerdőkbe, felnézett a szédítően magas fákra, amelyeknél hatalmasabbakat még soha életében nem látott, és így kiáltott fel magában: "Uramatyám, de hát ennek nem is látom a tetejét!" Ez az álmélkodó botanikus én voltam.

"A legjobb könyv, amit mostanában olvastam? Meg Lowman Nyolcadik kontinense. A szerző kiváló biológus és környezetvédő, aki a magas lombkoronák eddig ismeretlen, lenyűgöző világát mutatja be." Jane Goodall a HVG-nek Ha igaz a mondás, hogy jobban ismerjük a Hold felszínét, mint az óceánok mélyét, akkor még inkább igaz, hogy alig-alig tudunk valamit a mérsékelt övi és trópusi erdők lombkoronájáról, arról a biológiai határról, amely szó szerint pajzsként védi az életünket. Az ausztráliai esőerdőket kutató egyetemistaként Meg Lowman rájött, hogy e hiányosságunk legfőbb oka az, hogy a szokásos módszerekkel nem is lehet megfelelő közelségből tanulmányozni a lombkoronát. Lowman nem hagyta annyiban: összeállított egy mászókészletet, amellyel felkapaszkodhatott a levelek közelébe. Ez negyven éve történt, és Lowman azóta sem "jött le a fáról". A világ legjelentősebb lombkorona-kutatójaként, akit "a lombkorona Einsteinjének" is neveznek, ma is folytatja megkezdett munkáját, nevéhez fűződik a világ első lombkoronasétánya. Az 1980-as évek előtt az erdészek - meglehetősen képzeletszegény módon - tudomást sem vettek a gondjaikra bízott élőlények kilencvenöt százalékáról. Szinte senki sem fordított figyelmet a fák lombozatára. Aztán 1978-ban egy fiatal botanikus, aki azóta rajongott a zöld óriásokért meg a levelekért, amióta csak az eszét tudta, Ausztráliába érkezett, miután ösztöndíjat nyert a trópusi erdők tanulmányozására. Minthogy ez a bizonyos újonc a mérsékelt égövből jött, szinte semmit sem tudott a trópusi erdőkről. Amikor először látogatott el az ausztrál esőerdőkbe, felnézett a szédítően magas fákra, amelyeknél hatalmasabbakat még soha életében nem látott, és így kiáltott fel magában: "Uramatyám, de hát ennek nem is látom a tetejét!" Ez az álmélkodó botanikus én voltam. "Egy félénk kislány története, aki szeretett a szabadban játszani, majd később, tudósként, elénk tárta a lombkoronákban nyüzsgő csodálatos életet." - Temple Grandin