Selina Mae
autor
Lessons in Falling - Vonzalomból jeles - Hall Beck University 3.
Tudtam, hogy rossz ötlet. A szívem mégis hamarabb döntött, mint én.
Valentina Rhodes az egész eddigi életét azzal töltötte, hogy a saját szükségleteit háttérbe szorítva mindenki más kedvére tegyen. Amikor rájön, hogy a ragyogó egyetemi diplomája még mindig nem elég a családjának, érzi, hogy valamin változtatnia kell. A nyarat Oakport szigetén tölti a legjobb barátaival, és azt tervezi, hogy felforgatja az életét. Egy tiltott kívánságokból álló bakancslistával felvértezve végre készen áll felfedezni, hogy ki is ő valójában.
Aztán Caden Callahan keresztülhúzza a terveit.
A karizmatikus focikapitánynak nem lett volna szabad itt lennie, és végképp nem költözhetett volna be a lány szobájába. Valentina bebeszéli magának, hogy a korábban együtt töltött éjszaka csak egyszeri hiba volt. Egészen addig, amíg rá nem jön, hogy a srác egész nyáron a baráti társaságukkal lóg majd. Így minden lopott pillantás és véletlen érintés azt az egyetlen szabályt fenyegeti, ami tiltja a barátok közti randizást. Valentina tudja, hogy az lenne a bölcs dolog, ha elkerülné Cadent. A biztonságos választás. De ahogy végre először saját magát helyezi az előtérbe, szembesül a lehetetlen felvetéssel: talán az önmagáért való kiállás igazából nem is azt jelenti, hogy egyedül marad. A Hall Beck University-trilógia felejthetetlen fináléja!
"A két főszereplő dinamikája a történet magja: hol perzselőn szenvedélyes, hol áramló érzelmekkel teli." - Quyn, goodreads.com
"A könyv igazi ereje abban rejlik, hogy megmutatja: mielőtt egészséges kapcsolatot tudnánk kialakítani, először önmagunkat kell szeretnünk és elfogadnunk." - AC's bunte Bücherwelt, goodreads.com
Hallgass a szívedre!
Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!
Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül!
Lekce předstírání
Athalia Pressleyová po ničem netouží víc než po náklonnosti svého dvojčete. Od smrti jejich rodičů jí totiž Henry moc pozornosti nevěnuje – až do chvíle, kdy jí ve škole začne hrozit propadnutí a ona potřebuje doučování. To ji přivede do náruče Henryho nepřítele, univerzitního premianta Dylana. Athalia se náhle začne těšit Henryho plné pozornosti – a pokud si ji chce udržet, bude potřebovat pomoc Dylana McCarthyho Williamse.Dylana, bratrova rivala z fotbalového týmu, Athalia zrovna dvakrát nemusí – vadí jí jeho uhlazené poznámky, sebevědomý tón i vševědoucí chování. Nepomáhá ani jeho perfektní účes, zasněné hluboké oči nebo vysportované tělo univerzitního fotbalisty. Athalia touží jen získat zpátky Henryho, a tak s Dylanem uzavřou dohodu o fejkovém randění, aby ho provokovali.To se jim však naprosto vymkne z ruky. Účelová dohoda se postupně mění v osudovou přitažlivost plnou vtipných a dojemných situací. Z předstírané lásky se postupně zrodí láska opravdová a Athalia s Dylanem a Henrym odpočítávají vteřiny do Nového roku na velkém silvestrovském večírku…
Na stiahnutie
17,73 €
dostupné aj ako:
Lekce předstírání
Athalia Pressleyová po ničem netouží víc než po náklonnosti svého dvojčete. Od smrti jejich rodičů jí totiž Henry moc pozornosti nevěnuje – až do chvíle, kdy jí ve škole začne hrozit propadnutí a ona potřebuje doučování. To ji přivede do náruče Henryho nepřítele, univerzitního premianta Dylana. Athalia se náhle začne těšit Henryho plné pozornosti – a pokud si ji chce udržet, bude potřebovat pomoc Dylana McCarthyho Williamse.
Dylana, bratrova rivala z fotbalového týmu, Athalia zrovna dvakrát nemusí – vadí jí jeho uhlazené poznámky, sebevědomý tón i vševědoucí chování. Nepomáhá ani jeho perfektní účes, zasněné hluboké oči nebo vysportované tělo univerzitního fotbalisty. Athalia touží jen získat zpátky Henryho, a tak s Dylanem uzavřou dohodu o fejkovém randění, aby ho provokovali.
To se jim však naprosto vymkne z ruky. Účelová dohoda se postupně mění v osudovou přitažlivost plnou vtipných a dojemných situací. Z předstírané lásky se postupně zrodí láska opravdová a Athalia s Dylanem a Henrym odpočítávají vteřiny do Nového roku na velkém silvestrovském večírku…
dostupné aj ako:
Lessons In Faking - Színlelésből jeles - Hall Beck University
Minden pillanatban valódinak kellett tűnnie.
Nemcsak a bátyámnak kellett elhinnie,hanem mindenki másnak is.
Athalia Pressley mindennél jobban vágyik a bátyja szeretetére,amit a szüleik halála óta Henry nem igazán mutatott felé. Egészen addig,amíg egy majdnem elbukott tantárgy és a korrepetálás kényszere miatt Athalia egyszer csak a fiú ősellenségének az ölében találja magát.
Ekkor hirtelen ráirányul Henry osztatlan figyelme, és ha szeretné, hogy ez így is maradjon, szüksége lesz Dylan McCarthy Williams segítségére. Egyáltalán nincs odáig a bátyja riválisáért, a sikamlós megjegyzéseiért és az okoskodó stílusáért. Ezen még a puha haja, a szép szeme és a focistához méltón kisportolt teste sem segít. De az erőltetett nevetések és a kamurandik közben kiderül, hogy talán képesek maguk mögött hagyni az acsarkodást a cél érdekében: hogy megszerezzék egy Pressley figyelmét...








