A szegények iskolája - Helikon Zsebkönyvek 150.
Márai Sándor az ember létállapota felől közelíti meg a szegénység fogalmát, tartalmát, s önmagát is a szegények közé sorolja. A mű sztoikus gondolatokon alapuló próbálkozás az élet titkával szemben, ugyanakkor az egész írást átszövi az irónia: Márai nem tudományos értekezést írt, hanem "szatirikus esszét", ahogyan Bálint György fogalmazott.
"Itt az író nem egészen azt mondja, amit gondol, sőt sokszor vigyázni kell, nem az ellenkezőjét mondja-e annak, amit gondol. Az író gondolata valahol a szavakon túl, mögöttük, felettük vagy alattuk van. Ezért nem is elsősorban az a fontos, amit mond, hanem ahogyan mondja. Fontos az attitűd, amelyben témájával szemben áll és még inkább a hang, ahogy beszél róla. Ez a tiszta irónia. S ez az irónia a kis könyv valóságos tartalma. Ritkán olvasni könyvet, melynek tartalmát ilyen mértékben a hangja teszi. Az író íráskészsége, kétségtelen stílusművészete abban áll, ahogy ezt a hangot egyetlen kisiklás nélkül végigviszi."
(Schöpflin Aladár, Nyugat folyóirat, 1933)
"sürgős szükségét látom egy kézikönyvnek, mely a meglepett, orvul megtámadott s a szegénység kazamatáiba hurcolt új szegényeket, akik változott helyzetükben, első elképedésükben éppen oly kevéssé tudnak értelmesen és ízlésesen viselkedni, mint például az újgazdagok, kitanítsa állapotuk igazi mivoltára s az életöröm lehetőségeire, melyek, mondjuk, egy kazamatán belül rendelkezésükre állanak"
Az igazi – Judit és az utóhang
„A magas irodalom viszonylag későn szánta rá magát, hogy belefoglalja világába a szegénység ábrázolását. Talán Gustave Flaubert volt az első, aki méltó módon foglalkozott vele az Egy jámbor lélekben, őt igyekezett utánozni Gorkij a Gyermekkoromban, aztán a huszadik században Louis-Ferdinand Céline volt az, aki műve centrumába helyezte a szegénység kérdését. Márai egyik mintája és ihletője, Kosztolányi Dezső a maga kíméletlen cselédtörténetével, az Édes Annával.
Márai hőse, Áldozó Judit azonban egészen más utat követ, mint Édes Anna.”
Szávai János
Kassai őrjárat
Márai Sándor számára Kassa nem csupán egy város, a szülővárosa, de jelkép is: az európai, polgári műveltségé. A Kassai őrjárat nem a szó hagyományos értelmében vett útirajz. Írójának az utazás ad alkalmat, hogy e nagyobb lélegzetű esszében a kor kérdéseiről elmélkedjék. Márai a szellem védelmében lép fel, egy kultúra védelmezőjeként, s egyben kritikusaként. [...] Mint oly sokan a korban, az írástudók felelősségét vizsgálja.
Mekis D. János
"A malom zúg, hajnalodik, az ifjúság elmúlt. Holnap még egyszer végigmegyek a Városon, ahol az élet kezdődött; meg akarok keresni valamit. Az élet elvesztett értelmét akarom megkeresni. Még egyszer a forrás fölé akarok hajolni, megismerni egy arcot, amelyre már csak halványan emlékszem, megízlelni egy tiszta és hűvös emléket, amely kristályos áradással ömlik a lélekben, mint a hegyi patakok. Az arcvonal, amelynek minden európai szellemi ember közkatonája volt, összeomlott; indulj még egyszer őrjáratra, a romok és beomlott állások között, mielőtt megöregszel és elhullasz valahol. Talán megtalálsz így valamit, ami értelmet ad az életnek, talán ki tudod mondani az elhazudott igazság egy részletét, talán nyugodtabban halsz meg aztán, földön, vízben vagy levegőben, ha már nyugodtan élned nem lehetett."
Márai Sándor (Kassa, 1900 - San Diego, 1989): író, költő, újságíró.
Na sklade 1Ks
9,86 €
Eszter hagyatéka és három kisregény
„…egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben… két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra… Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között. Nem hiszek véletlen találkozásokban.”
Az Eszter hagyatéka, ez a kitűnő regény egy beteljesületlen szerelem története. A mindig fellegekben élő, jellemgyenge, de szeretni valóan kedves Lajos és Eszter húsz esztendővel korábban bontakozott szerelmét rombolta szét, amikor a férfi Eszter nővérét, Vilmát vette feleségül.
Lajos felesége halála után, gyermekeivel látogatóba érkezik az asszonyhoz, aki még mindig szereti. A találkozás oka igencsak prózai: Lajos, aki már mindenétől megfosztotta Esztert, most végső menedékét készül "elrabolni", a családi otthon eladására kéri. Eszter ekkor tudja meg, hogy a férfi nősülése előtt végső elkeseredésében levelekben könyörgött neki, hogy szökjenek meg együtt, mert szüksége van rá. Ő azonban sohasem kapta meg a leveleket…
Az Eszter hagyatéka most három kisregény, A mészáros, a Déli szél és a Szívszerelem társaságában lát napvilágot a Helikon Kiadónál.
„Márai a szenvedélyes foglyok költője, s a család a szó mitikus értelmében a legizgatóbb fogság s a legzsarnokabb kötelék. A legtöbb ember ma se szabadult meg ettől az érzelmi és idegemléktől; nem boldogító, hanem a boldogságnál is igézőbb önkínzó kötelékben él, az érzelmi fogság részegültje, a bilincseibe szerelmes, nem a sorstársába. A házasságok az égben köttetnek? Lehet. A bilincsek mindenesetre ott. És ez a nagyobb törvény.” (Cs. Szabó László, Nyugat, 1937/7.)
Márai Sándor (Kassa, 1900 – San Diego, 1989): író, költő, újságíró.
A gyertyák csonkig égnek
„Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? Nem kötelességünk-e, hogy éppen úgy vállaljuk a hűtlen barátot, mint az önfeláldozót és hűségeset? Nem ez igazi tartalma minden emberi kapcsolatnak, ez az önzetlenség, mely semmit, de semmit nem akar és nem vár a másiktól? S mentől többet ad, annál kevésbé vár viszonzást? S ha odaadja egy ifjúkor minden bizalmát, egy férfikor minden áldozatkészségét, s végül megajándékozza a másikat a legtöbbel, amit ember adhat embernek, a vak, a föltétlen, a szenvedélyes bizalommal, s aztán látnia kell, hogy a másik hűtlen és aljas, van-e joga megsértődni, bosszút követelni? S ha megsértődik, ha bosszúért kiált, barát volt-e ő, a megcsalt és elhagyott?”
Lehet egyáltalán válaszokat kapni alapvető kérdésekre, vagy a hallgatás a megfelelő válasz, mert a lényeg kimondhatatlan? A tábornok irányította diktatórikus beszélgetés (vagy inkább magánbeszéd) kizárólag a saját logikája szerint igaznak tartott gondolatokat fogadja el, Konrád részéről is azt tolerálja, amit hallani szeretne – amint a monológ dialóggá válna, Henrik barátjába fojtja a szót. Önfeltáró, a mélyben őrzött érzelmek, gondolatok kimondásán alapuló, öngyógyító monológ ez, mely ugyanakkor életképtelen a másik jelenléte nélkül, mivel két, egymást mélyen értő ember között zajlik.
Mészáros Tibor
„Túlélni valakit, akit olyan nagyon szerettünk, hogy ölni is tudtunk volna érette, túlélni valakit, akihez olyan közünk volt, hogy majdnem belehaltunk, ez egyike az élet titokzatos és minősíthetetlen bűntényeinek.”
Utószót írta: Mészáros Tibor
Márai Sándor (Kassa, 1900 – San Diego, 1989): író, költő, újságíró.
Egy polgár vallomásai
"Nem tartozom senkihez. Nincs egyetlen emberem, barát, nő, rokon, akinek társaságát hosszabb ideig bírnám, nincs olyan emberi közösség, céh, osztály, amelyben el tudok helyezkedni, szemléletemben, életmódomban, lelki magatartásomban polgár vagyok, s mindenütt hamarább érzem otthon magam, mint polgárok között; anarchiában élek, melyet erkölcstelennek érzek, s nehezen bírom ezt az állapotot."
Kakuszi Péter
"A regény nemcsak Márai életének egy periódusát tárja elénk bizonyítottan, igazoltan életrajzi hitelességgel, de végigvezet bennünket azon a folyamaton, amelynek utolsó stádiumaiban az anarchista-expresszionista szerzőből a konzervatív-liberális értékek elkötelezett támogatója lesz. Megőrzi nyitottságát, tisztánlátását, kritikai érzékét, de az általa vallott értékekből sohasem enged. A polgári értékvilág szétesését ábrázoló – Thomas Mann nevéhez köthető – regények polgáreszmény-válsága hosszú időn át fő témája lesz saját regényeinek. Ez teszi regényeit – többek között az Egy polgár vallomásait – ma is aktuálissá."
Kakuszi Péter
„Igazában nincs más "élmény", csak a család; s nincs más "tragédia", csak a pillanat, mikor döntened kell, megmaradsz-e a családban…”
Márai Sándor (Kassa, 1900 – San Diego, 1989): író, költő, újságíró.
Jelvény és jelentés - Utóhang - Sereghajtók
"Jelmezek és jelvények változtak, de a cselekmény ugyanaz maradt: a diktatúra, amely fojtogatja a szabad vélemény nyilvánítását, a szabad vállalkozást, és időnként háborúkat kezd, mert így remél menekülni belső és külső problémái elől. A jelmez néha barna, fekete, vagy vörös, de az ember, akit jelmezbe bújtatnak, ugyanaz, mert ugyanazt csinálja. A jelvény néha statisztika, vagy sarló és kalapács, de mindig parancsuralom, amely a jelvényt a kortárs mellére tűzi és fojtogatja a szabad emberi együttélést."
Márai Sándor
"Tudtuk, hogy amit ilyen alaposan kell kijelenteni, az már igazi értelmében nincsen. A béke, ha beszélni kell róla - mint az ifjúság vagy az egészség -, már nem igazi béke többé. Aki úgy érzi, hogy fiatal, már nem fiatal, s aki nagyon örül egyfajta, hirtelen kerekedett egészségöntudatnak, helyesen cselekszik, ha csendesen elmegy az orvoshoz és megvizsgáltatja magát. Mert ami igazán, szervi valóságában él, öntudatlan. Nem, ez már nem volt béke, mert tudtunk róla, volt egyfajta félelmes, igen, vérfagyasztó csengés az államférfiak, politikusok, híres katonák hangjában, mikor odaálltak a villanyos hangszóró elé, és világgá ordították, hogy béke lesz, csakis béke, semmi más, csak béke - mindenáron, akkor is, ha egy-két világpusztulásba kerül is a béke, s ha mindenki belepusztul, aki él, s mindent le kell bombázni: akkor is béke lesz, majd ők megmutatják!"
Sértődöttek. A hang
A harmonikus életű és pályájú író, a konzervatív, töretlen életszemléletű író elsősorban a publicisztikában és a tanulmányokban mutatkozik meg, s az olyan nagy önvallomásokban, mint a Sértődöttek, a Kassai őrjárat és A Garrenek műve. Ezekből a művekből valóban manni teljesség árad, a polgár kétségbeesett és kríziseket legyező erkölcsi és esztétikai fölénye, a "polgárfeletti polgár" méltósága és megszenvedett nyugalma. Nagy Sz. Péter, Élet és Irodalom, 1993/2. "Most arról van szó, hogy mindazt, ami az emberek együttélésének feltétele, valaki le akarja hazudni a földről és az égről." "tudtuk, hogy semmi nincsen rendben, de nagyjából mégis hittünk valamiben. Például én, a rue T. ötödik emeletén, hittem abban, hogy a műveltség, az értelem végül is megmenti a világot nagyobb szerencsétlenségek rendszeres megismétlődésétől, amilyenek a járványok, a forradalmak és a háborúk."
Na stiahnutie
9,29 €
Az idegenek - A Garrenek műve 3
"Míg a Féltékenyeknek az apa úgy vált főszereplőjévé, hogy a regény alig vállalkozott megjelenítésére, Az idegenek szövegében már olyan főhősnek mutatkozik, aki a megjelenítés elsődleges tárgya, akit immár nem csupán a szereplői kapcsolatrendszerben betöltött pozíciója, illetve a többi szereplő rá vonatkozó kijelentései és gondolatai tesznek központi alakká.
Az idegenek másik főszereplőjének a várost tekinthetjük, nemcsak a város megszállását elbeszélő nyitó fejezetek miatt, hanem azért is, mert az elbeszélés folyamatosan napirenden tartja az apa és a város kapcsolatának kérdéskörét. A várost a regény bizonyos értelemben a család tágabb köreként értelmezi."
Gintli Tibor, Irodalomtörténet, 2016/3.
Na sklade 1Ks
12,11 €
Az igazi – Judit... és az utóhang
,,A magas irodalom viszonylag későn szánta rá magát, hogy belefoglalja világába a szegénység ábrázolását. Talán Gustave Flaubert volt az első, aki méltó módon foglalkozott vele az Egy jámbor lélekben, őt igyekezett utánozni Gorkij a Gyermekkoromban, aztán a huszadik században Louis-Ferdinand Céline volt az, aki műve centrumába helyezte a szegénység kérdését. Márai egyik mintája és ihletője, Kosztolányi Dezső a maga kíméletlen cselédtörténetével, az Édes Annával.Márai hőse, Áldozó Judit azonban egészen más utat követ, mint Édes Anna." - Szávai János ,,Nincs olyan bölcs, aki meg tudná mondani, miért áll össze férfi meg nő, aztán miért mennek szét." Márai Sándor (Kassa, 1900 - San Diego, 1989): író, költő, újságíró.
Na stiahnutie
10,98 €
Az idegenek
„Míg a Féltékenyeknek az apa úgy vált főszereplőjévé, hogy a regény alig vállalkozott megjelenítésére, Az idegenek szövegében már olyan főhősnek mutatkozik, aki a megjelenítés elsődleges tárgya, akit immár nem csupán a szereplői kapcsolatrendszerben betöltött pozíciója, illetve a többi szereplő rá vonatkozó kijelentései és gondolatai tesznek központi alakká. Az idegenek másik főszereplőjének a várost tekinthetjük, nemcsak a város megszállását elbeszélő nyitó fejezetek miatt, hanem azért is, mert az elbeszélés folyamatosan napirenden tartja az apa és a város kapcsolatának kérdéskörét. A várost a regény bizonyos értelemben a család tágabb köreként értelmezi.” - Gintli Tibor, Irodalomtörténet, 2016/3. „Észrevették, hogy hódítani csak ott lehet, ahol ellenállás van. Semmi nem nehezebb, mint meghódítani valakit, aki nem védekezik. Szerették volna meggyőzni a várost; de a város nem vitatkozott.”
Na stiahnutie
7,88 €
Verses könyv
Különleges kiadvány a Verses Könyv, amely 70 év homályából lép elő önálló kötetként. Az 1944-ben lejegyzett 72 számozott verskötet 1945-ben jelent meg, hogy aztán be is zúzza a formálódó hatalom. Az emberek elmúltak, mint az álom, / A házak elrepültek könnyű szárnyon. / A földre néztem. Jeleket kerestem. / Így éltem a bombázott Budapesten. A háborús sokk, a megszállt ország fölötti aggodalom, a csüggedés és melankólia egyszerre szól e sorokból, miközben finom, lírai kritika is kór- és korkultúráról. Hová lett a Rend, az Értelem, a Haladás? A Halotti beszéd előhangja ez: Sirasson jól, aki mindent sirat, / Amit ma toll ír, mind: sírfelirat. „A világban eloltották a villanyt. A játék téboly volt, a láng valóság, S hanyag kezed leejtett még egy rózsát."
San Gennaro vére
"Idegen vagy. Tegyél csodát."
"Mikor a San Gennaro vérét olvasom, mindig megtörténik a csoda. Itt minden megvan, itt Márai mindent tud, amit csak író tudhat. Egyik kezével tájat fest, a másikkal lelket ábrázol. Aki sosem volt Nápolyban, az is érzi a tenger sós illatát, a reggel fogott hal délutáni szagát, a szegénység bűzét. Néha kriminek álcázza a metafizikát, néha bédekkernek a végzetet. Tud feszültséget teremteni és tud lágyan ringatni érzelmekkel. Tud átlépni a transzcendensbe és tud visszalépni a hótreálba. Érti a szerelmet, a szentséget, a halált. Egyszerre stiliszta, moralista és költő - vagyis igazi prózaíró. Tablóban látja az egész európai sztorit, rá is pingálja a málló vászonra. Néha olyan imádnivalóan veszik el a részletekben, mint egy részeg panteista tájképfestő. Kegyetlen és könnyed. Romantikus és tragikus. Humora elegáns és fekete, akár egy világon végighurcolt, de azért megkímélt cilinder. Sosem szájbarágós, és sosem ködösít fölöslegesen. Parádés szerkezet, vibráló hang.
Ez a regény: világirodalom." - Cserna-Szabó András
"Már maguk sem tudják, miben, de reménykednek. Már tudják, hogy nincs hazájuk - egy hazát csak feltétlenül és véglegesen lehet elveszteni, s történelmi fordulatok legtöbbször csak ötletszerű, elsietett hazatérésekre adnak módot, de hazát újra nem adnak -, és mégis várják a postát. Tudják, hogy a haza nemcsak egy térképen meghatározható földrajzi tünemény volt, hanem egy élménykör, mint a szerelem. Aki ebből az élménykörből egyszer kilépett, hasztalan tér vissza ahhoz, amit vagy akit szeretett: nem egy hazát talál, nem is szerelmesét, hanem egy országot vagy egy nőt, aki időközben kissé meghízott, vagy máshoz ment feleségül."
Az utószót írta: Cserna-Szabó András
Egymás tükörképei vagyunk
Márai Sándor:
1953. január 13.
Reggel, ébredés után, élesen és különösen láttam Lolát, amint jön és megy, beszél – végtelen ismerősen, s mégis idegenül. Néha így látom magam is, amint benyitok egy régi szobába, mozgok, egy asztal felé hajlok, tíz vagy húsz évvel fiatalabban.
Márai Ilona (Lola):
1953. január 28.
Fantasztikus közös ritmusa az életünknek, a mindig egyszerre arra gondolás, amit a másik gondol. Az Ő naplójában olvasom: „látom magam mozogni tíz-húsz évvel fiatalabban”. Napokkal ezelőtt, talán mikor ezt írta, folyton magam előtt láttam őt fiatalon mozogni, jönni felém. Csodálatos ez a gondolatátvitel, az antenna, ami mindent megérez a másikról.”
Nagy érzelmi amplitúdókat megélő emberek voltak mindketten. Naplóikat olvasva olyan élénken láttam már őket, mintha filmet néznék, és ezt, az én belső filmemet akartam megmutatni az előadás-sorozatban a közönségnek is. Szeretném, hogy a nézők – és most az olvasók is – láthassák Lolát és Sándort együtt… Számomra nagy élmény, hogy ezen a „tükörnapló” - párbeszéden keresztül megmutathatom a közös életüket…
Takáts Andrea
Féltékenyek
„Ha egy ember akar valamit egy másik embertől, a szavak nem tudnak elrejteni semmit.”
A Féltékenyek Márai leglíraibb műve. A szavak áradata, a torlasztott, hatalmasra növesztett alá- és mellérendelések egymásutánja szinte felbontja szerkezetét, "szárnyaira kap és visz a kimondhatatlan felé". Teljes érettségében mutatkoznak meg benne azok a stíluselemek, amelyeket rajongói csodáltak, s amelyek alapján még bírálói is benne látták ekkoriban a modern magyar regény megteremtőjét, Proust és Joyce hazai megfelelőjét. (Rónay László, Jelenkor, 1988/7–8.)
„Oldalról nézett reá, kerekre nyitott szemekkel, mint aki maga sem érti, miért nem kezdenek végre egyszer "arról" beszélni – "arról", amiről szó van közöttük, a születés pillanatától; közöttük, az összes Garrenek között. Úgy nézett, mint aki mindent odaadna érette, […] ha ez a párbeszéd végre egyszer elhangzana. S mint aki tudja, hogy mindenről lehet beszélni, az irtózatosról is, csak éppen arról nem, amit a Garrenek elhallgatnak egymás elől, s ő, Tamás, ő sem lesz elég erős, vagy felelőtlen, vagy kegyetlen, soha nem lesz olyan hatalmas, hogy beszélni merjen arról, aki a Garreneket egymáshoz köti, mert az összetartozáson belül valamennyien félnek egymástól...”
Zendülők
"Márai Sándor zendülői olyan gyermekek, akiket az idő keze már taszítana kifelé ártatlannak éppen nem nevezhető játékaik közül, de akik önként, konok daccal nem akarják elhagyni a gyermekszobát. Bizonyára nem véletlen, hogy Márai e témában a mienkénél nagyobb európai irodalmak képviselőivel találkozik: Cocteau Les enfants terribles-jére és Glaeser Jahrang 1902-jére gondolok. A jelenség európai s oly kevés írónk van, aki a magyar miliőbe európai problémákat tudna, vagy merne beállítani!" (Sárközi György, Nyugat, 1930/14.)
Egy héttel később együtt volt a banda. A laza anyagból egy pillanat alatt lesz kristály, nem lehet tudni, miféle folyamat előzi meg. Nem lehet tudni, mi az, ami bizonyos embereket, kik kevéssel elébb még mit sem sejtettek egymásról, összehajt, egyik pillanatról a másikra összekovácsol, bűntudatnál nyugtalanítóbban, jobban, mint szülőket gyermekekkel, mint a szerelmeseket, mint a gyilkosokat. A terem négy sarkából igyekeztek egymás felé, mohón, mintha évek óta vártak volna erre, s rengeteg mondanivalójuk lenne. Együtt voltak, akik egy hét előtt még alig beszéltek egymással."
