Sértődöttek. A hang
A harmonikus életű és pályájú író, a konzervatív, töretlen életszemléletű író elsősorban a publicisztikában és a tanulmányokban mutatkozik meg, s az olyan nagy önvallomásokban, mint a Sértődöttek, a Kassai őrjárat és A Garrenek műve. Ezekből a művekből valóban manni teljesség árad, a polgár kétségbeesett és kríziseket legyező erkölcsi és esztétikai fölénye, a "polgárfeletti polgár" méltósága és megszenvedett nyugalma. Nagy Sz. Péter, Élet és Irodalom, 1993/2. "Most arról van szó, hogy mindazt, ami az emberek együttélésének feltétele, valaki le akarja hazudni a földről és az égről." "tudtuk, hogy semmi nincsen rendben, de nagyjából mégis hittünk valamiben. Például én, a rue T. ötödik emeletén, hittem abban, hogy a műveltség, az értelem végül is megmenti a világot nagyobb szerencsétlenségek rendszeres megismétlődésétől, amilyenek a járványok, a forradalmak és a háborúk."
Na stiahnutie
9,29 €
Az idegenek - A Garrenek műve 3
"Míg a Féltékenyeknek az apa úgy vált főszereplőjévé, hogy a regény alig vállalkozott megjelenítésére, Az idegenek szövegében már olyan főhősnek mutatkozik, aki a megjelenítés elsődleges tárgya, akit immár nem csupán a szereplői kapcsolatrendszerben betöltött pozíciója, illetve a többi szereplő rá vonatkozó kijelentései és gondolatai tesznek központi alakká.
Az idegenek másik főszereplőjének a várost tekinthetjük, nemcsak a város megszállását elbeszélő nyitó fejezetek miatt, hanem azért is, mert az elbeszélés folyamatosan napirenden tartja az apa és a város kapcsolatának kérdéskörét. A várost a regény bizonyos értelemben a család tágabb köreként értelmezi."
Gintli Tibor, Irodalomtörténet, 2016/3.
Az idegenek
„Míg a Féltékenyeknek az apa úgy vált főszereplőjévé, hogy a regény alig vállalkozott megjelenítésére, Az idegenek szövegében már olyan főhősnek mutatkozik, aki a megjelenítés elsődleges tárgya, akit immár nem csupán a szereplői kapcsolatrendszerben betöltött pozíciója, illetve a többi szereplő rá vonatkozó kijelentései és gondolatai tesznek központi alakká. Az idegenek másik főszereplőjének a várost tekinthetjük, nemcsak a város megszállását elbeszélő nyitó fejezetek miatt, hanem azért is, mert az elbeszélés folyamatosan napirenden tartja az apa és a város kapcsolatának kérdéskörét. A várost a regény bizonyos értelemben a család tágabb köreként értelmezi.” - Gintli Tibor, Irodalomtörténet, 2016/3. „Észrevették, hogy hódítani csak ott lehet, ahol ellenállás van. Semmi nem nehezebb, mint meghódítani valakit, aki nem védekezik. Szerették volna meggyőzni a várost; de a város nem vitatkozott.”
Na stiahnutie
7,88 €
Verses könyv
Különleges kiadvány a Verses Könyv, amely 70 év homályából lép elő önálló kötetként. Az 1944-ben lejegyzett 72 számozott verskötet 1945-ben jelent meg, hogy aztán be is zúzza a formálódó hatalom. Az emberek elmúltak, mint az álom, / A házak elrepültek könnyű szárnyon. / A földre néztem. Jeleket kerestem. / Így éltem a bombázott Budapesten. A háborús sokk, a megszállt ország fölötti aggodalom, a csüggedés és melankólia egyszerre szól e sorokból, miközben finom, lírai kritika is kór- és korkultúráról. Hová lett a Rend, az Értelem, a Haladás? A Halotti beszéd előhangja ez: Sirasson jól, aki mindent sirat, / Amit ma toll ír, mind: sírfelirat. „A világban eloltották a villanyt. A játék téboly volt, a láng valóság, S hanyag kezed leejtett még egy rózsát."
San Gennaro vére
"Idegen vagy. Tegyél csodát."
"Mikor a San Gennaro vérét olvasom, mindig megtörténik a csoda. Itt minden megvan, itt Márai mindent tud, amit csak író tudhat. Egyik kezével tájat fest, a másikkal lelket ábrázol. Aki sosem volt Nápolyban, az is érzi a tenger sós illatát, a reggel fogott hal délutáni szagát, a szegénység bűzét. Néha kriminek álcázza a metafizikát, néha bédekkernek a végzetet. Tud feszültséget teremteni és tud lágyan ringatni érzelmekkel. Tud átlépni a transzcendensbe és tud visszalépni a hótreálba. Érti a szerelmet, a szentséget, a halált. Egyszerre stiliszta, moralista és költő - vagyis igazi prózaíró. Tablóban látja az egész európai sztorit, rá is pingálja a málló vászonra. Néha olyan imádnivalóan veszik el a részletekben, mint egy részeg panteista tájképfestő. Kegyetlen és könnyed. Romantikus és tragikus. Humora elegáns és fekete, akár egy világon végighurcolt, de azért megkímélt cilinder. Sosem szájbarágós, és sosem ködösít fölöslegesen. Parádés szerkezet, vibráló hang.
Ez a regény: világirodalom." - Cserna-Szabó András
"Már maguk sem tudják, miben, de reménykednek. Már tudják, hogy nincs hazájuk - egy hazát csak feltétlenül és véglegesen lehet elveszteni, s történelmi fordulatok legtöbbször csak ötletszerű, elsietett hazatérésekre adnak módot, de hazát újra nem adnak -, és mégis várják a postát. Tudják, hogy a haza nemcsak egy térképen meghatározható földrajzi tünemény volt, hanem egy élménykör, mint a szerelem. Aki ebből az élménykörből egyszer kilépett, hasztalan tér vissza ahhoz, amit vagy akit szeretett: nem egy hazát talál, nem is szerelmesét, hanem egy országot vagy egy nőt, aki időközben kissé meghízott, vagy máshoz ment feleségül."
Az utószót írta: Cserna-Szabó András
Egymás tükörképei vagyunk
Márai Sándor:
1953. január 13.
Reggel, ébredés után, élesen és különösen láttam Lolát, amint jön és megy, beszél – végtelen ismerősen, s mégis idegenül. Néha így látom magam is, amint benyitok egy régi szobába, mozgok, egy asztal felé hajlok, tíz vagy húsz évvel fiatalabban.
Márai Ilona (Lola):
1953. január 28.
Fantasztikus közös ritmusa az életünknek, a mindig egyszerre arra gondolás, amit a másik gondol. Az Ő naplójában olvasom: „látom magam mozogni tíz-húsz évvel fiatalabban”. Napokkal ezelőtt, talán mikor ezt írta, folyton magam előtt láttam őt fiatalon mozogni, jönni felém. Csodálatos ez a gondolatátvitel, az antenna, ami mindent megérez a másikról.”
Nagy érzelmi amplitúdókat megélő emberek voltak mindketten. Naplóikat olvasva olyan élénken láttam már őket, mintha filmet néznék, és ezt, az én belső filmemet akartam megmutatni az előadás-sorozatban a közönségnek is. Szeretném, hogy a nézők – és most az olvasók is – láthassák Lolát és Sándort együtt… Számomra nagy élmény, hogy ezen a „tükörnapló” - párbeszéden keresztül megmutathatom a közös életüket…
Takáts Andrea
Féltékenyek
„Ha egy ember akar valamit egy másik embertől, a szavak nem tudnak elrejteni semmit.”
A Féltékenyek Márai leglíraibb műve. A szavak áradata, a torlasztott, hatalmasra növesztett alá- és mellérendelések egymásutánja szinte felbontja szerkezetét, "szárnyaira kap és visz a kimondhatatlan felé". Teljes érettségében mutatkoznak meg benne azok a stíluselemek, amelyeket rajongói csodáltak, s amelyek alapján még bírálói is benne látták ekkoriban a modern magyar regény megteremtőjét, Proust és Joyce hazai megfelelőjét. (Rónay László, Jelenkor, 1988/7–8.)
„Oldalról nézett reá, kerekre nyitott szemekkel, mint aki maga sem érti, miért nem kezdenek végre egyszer "arról" beszélni – "arról", amiről szó van közöttük, a születés pillanatától; közöttük, az összes Garrenek között. Úgy nézett, mint aki mindent odaadna érette, […] ha ez a párbeszéd végre egyszer elhangzana. S mint aki tudja, hogy mindenről lehet beszélni, az irtózatosról is, csak éppen arról nem, amit a Garrenek elhallgatnak egymás elől, s ő, Tamás, ő sem lesz elég erős, vagy felelőtlen, vagy kegyetlen, soha nem lesz olyan hatalmas, hogy beszélni merjen arról, aki a Garreneket egymáshoz köti, mert az összetartozáson belül valamennyien félnek egymástól...”
Zendülők
"Márai Sándor zendülői olyan gyermekek, akiket az idő keze már taszítana kifelé ártatlannak éppen nem nevezhető játékaik közül, de akik önként, konok daccal nem akarják elhagyni a gyermekszobát. Bizonyára nem véletlen, hogy Márai e témában a mienkénél nagyobb európai irodalmak képviselőivel találkozik: Cocteau Les enfants terribles-jére és Glaeser Jahrang 1902-jére gondolok. A jelenség európai s oly kevés írónk van, aki a magyar miliőbe európai problémákat tudna, vagy merne beállítani!" (Sárközi György, Nyugat, 1930/14.)
Egy héttel később együtt volt a banda. A laza anyagból egy pillanat alatt lesz kristály, nem lehet tudni, miféle folyamat előzi meg. Nem lehet tudni, mi az, ami bizonyos embereket, kik kevéssel elébb még mit sem sejtettek egymásról, összehajt, egyik pillanatról a másikra összekovácsol, bűntudatnál nyugtalanítóbban, jobban, mint szülőket gyermekekkel, mint a szerelmeseket, mint a gyilkosokat. A terem négy sarkából igyekeztek egymás felé, mohón, mintha évek óta vártak volna erre, s rengeteg mondanivalójuk lenne. Együtt voltak, akik egy hét előtt még alig beszéltek egymással."
Zendülők
A zendülők érettségiző fiatalemberek, akik sajátos módon lázadnak a város, a polgárok, a szüleik életformája ellen. Egyetlen nagy tivornyában akarnak létezni, addig, ameddig csak eltarthat az ilyesmi. Nem tudják, hogy most élik át a Garrenek művének szétesését. A város, a kultúra, de Európa is a halál szélén áll. Nekik, a minden élvezetet egyetlen nap alatt átélni akaró fiúknak csak valahol agyuk mélyén kísért a háború. Azt tudják, hogy sorkötelesek, az érettségi után irány a front, ahonnan egyikük bátyja már vissza is jött, nemcsak az egyik karja nélkül, hanem minden erkölcsi érzék iránti bizalomban megrendülten. Az apák a fronton harcolnak, vagy már kiszuperáltan hazajöttek onnan eszüket vesztve, anyáik a betegségekbe menekültek, vagy csendesen elhervadtak, a városban csak a durva erőszak meg az alattomos pénzsóvárgás mozgatja az életet. A négy fiatalember rövid idő alatt érik felnőtté, még akkor is, ha a valódi érettségi vizsgán elbuknak. Amadé, a színész és balettmester, Havas, az uzsorás kegyetlen nyereséggel segíti őket a férfivá válásban.
Na stiahnutie
8,45 €
Féltékenyek
A Féltékenyek Márai leglíraibb műve. A szavak áradata, a torlasztott, hatalmasra növesztett alá- és mellérendelések egymásutánja szinte felbontja szerkezetét, "szárnyaira kap és visz a kimondhatatlan felé". Teljes érettségében mutatkoznak meg benne azok a stíluselemek, amelyeket rajongói csodáltak, s amelyek alapján még bírálói is benne látták ekkoriban a modern magyar regény megteremtőjét, Proust és Joyce hazai megfelelőjét. (Rónay László, Jelenkor, 1988/7-8.)„Oldalról nézett reá, kerekre nyitott szemekkel, mint aki maga sem érti, miért nem kezdenek végre egyszer "arról" beszélni - "arról", amiről szó van közöttük, a születés pillanatától; közöttük, az összes Garrenek között. Úgy nézett, mint aki mindent odaadna érette, [...] ha ez a párbeszéd végre egyszer elhangzana. S mint aki tudja, hogy mindenről lehet beszélni, az irtózatosról is, csak éppen arról nem, amit a Garrenek elhallgatnak egymás elől, s ő, Tamás, ő sem lesz elég erős, vagy felelőtlen, vagy kegyetlen, soha nem lesz olyan hatalmas, hogy beszélni merjen arról, aki a Garreneket egymáshoz köti, mert az összetartozáson belül valamennyien félnek egymástól...”
Na stiahnutie
8,45 €
Egymás tükörképei vagyunk
Nagy érzelmi amplitúdókat megélő emberek voltak mindketten. Naplóikat olvasva olyan élénken láttam már őket, mintha filmet néznék, és ezt, az én belső filmemet akartam megmutatni az előadás-sorozatban a közönségnek is. Szeretném, hogy a nézők - és most az olvasók is - láthassák Lolát és Sándort együtt... Számomra nagy élmény, hogy ezen a "tükörnapló" - párbeszéden keresztül megmutathatom a közös életüket...Takáts AndreaMárai Sándor:1953. január 13.Reggel, ébredés után, élesen és különösen láttam Lolát, amint jön és megy, beszél - végtelen ismerősen, s mégis idegenül. Néha így látom magam is, amint benyitok egy régi szobába, mozgok, egy asztal felé hajlok, tíz vagy húsz évvel fiatalabban.Márai Ilona (Lola):1953. január 28.Fantasztikus közös ritmusa az életünknek, a mindig egyszerre arra gondolás, amit a másik gondol. Az Ő naplójában olvasom: "látom magam mozogni tíz-húsz évvel fiatalabban". Napokkal ezelőtt, talán mikor ezt írta, folyton magam előtt láttam őt fiatalon mozogni, jönni felém. Csodálatos ez a gondolatátvitel, az antenna, ami mindent megérez a másikról."Előszót írta: Takáts Andrea, Hegedűs D. GézaAz itt olvasható szövegkönyvből készült Lola naplója című felolvasószínházi-sorozat Takáts Andrea és Hegedűs D. Géza előadásában 2023 februárja óta látható a KuglerArt Szalonban.
Na stiahnutie
9,29 €
San Gennaro vére
“Idegen vagy. Tegyél csodát.”"Mikor a San Gennaro vérét olvasom, mindig megtörténik a csoda. Itt minden megvan, itt Márai mindent tud, amit csak író tudhat. Egyik kezével tájat fest, a másikkal lelket ábrázol. Aki sosem volt Nápolyban, az is érzi a tenger sós illatát, a reggel fogott hal délutáni szagát, a szegénység bűzét. Néha kriminek álcázza a metafizikát, néha bédekkernek a végzetet. Tud feszültséget teremteni és tud lágyan ringatni érzelmekkel. Tud átlépni a transzcendensbe és tud visszalépni a hótreálba. Érti a szerelmet, a szentséget, a halált. Egyszerre stiliszta, moralista és költő - vagyis igazi prózaíró. Tablóban látja az egész európai sztorit, rá is pingálja a málló vászonra. Néha olyan imádnivalóan veszik el a részletekben, mint egy részeg panteista tájképfestő. Kegyetlen és könnyed. Romantikus és tragikus. Humora elegáns és fekete, akár egy világon végighurcolt, de azért megkímélt cilinder. Sosem szájbarágós, és sosem ködösít fölöslegesen. Parádés szerkezet, vibráló hang.Ez a regény: világirodalom." - Cserna-Szabó András“Már maguk sem tudják, miben, de reménykednek. Már tudják, hogy nincs hazájuk - egy hazát csak feltétlenül és véglegesen lehet elveszteni, s történelmi fordulatok legtöbbször csak ötletszerű, elsietett hazatérésekre adnak módot, de hazát újra nem adnak -, és mégis várják a postát. Tudják, hogy a haza nemcsak egy térképen meghatározható földrajzi tünemény volt, hanem egy élménykör, mint a szerelem. Aki ebből az élménykörből egyszer kilépett, hasztalan tér vissza ahhoz, amit vagy akit szeretett: nem egy hazát talál, nem is szerelmesét, hanem egy országot vagy egy nőt, aki időközben kissé meghízott, vagy máshoz ment feleségül.”Az utószót írta: Cserna-Szabó András
Na stiahnutie
8,45 €
Bébi vagy az első szerelem - A nővér
"Legerősebben erre emlékszem vissza: erre a mámorra, ami elfogott lassan. Hogy beszélhetek. Senki nem látja az arcomat. Mindent elmondhatok. Ismeretlen, félig elfeledett szavak, fogalmak, nevek jutottak az eszembe. Mint aki börtönből jön, ahol egy életen át hallgatott. S berúg attól, hogy beszélhet. S valaki hallgatja. Soha nem tudtam, hogy ilyen csodálatos dolog a beszéd." (Bébi vagy az első szerelem)
"A tudós az idegbaj egyik megnyilvánulásának véli a szerelmet, egyfajta heveny idegrohamnak, amely lezajlik; az irodalom minden korban más és más értelmet ad ez indulatnak, megnemesíti, az ember legfelsőbb vagy legalacsonyabb rangú érzelmi megnyilvánulásának minősíti. De mi a valóság?" (A nővér)
"Eltévelyedett hősökkel, eltévelyedett párokkal találkozhatunk. De hát amúgy is a középszertől való rettegés uralja a két regényvilág hangulatát. Valaki legyél, valami legyél - sugallja az író -, különben mi a csudát keresnél ebben a nagy kavalkádban, amit életnek hívnak. Ez persze nem sikerülhet mindenkinek - jól is néznénk ki, ha csupa-csupa szabályszegő egyéniség dúlná szét a nyugalomra áhítozó, abban még élvezkedő polgárok rutinját. A különbözni vágyás aztán különleges sorsokat teremt. Vagy isten, vagy a szerelem? A megmenekülésnek ez a két lehetséges útja kínálkozik a Márai-hősök számára." - Kelecsényi László
A teljes napló 1945
Mára közmegegyezés mutatkozik abban, hogy a naplók képezik a Márai-életmű centrumát. Ezek közül is kiemelkednek a világháborús naplók, mint nélkülözhetetlen kordokumentumok, melyek afféle műhelytanulmányokként és önvallomásokként is értelmezhetők. Márai az 1945-ös naplóban a háború fojtogatta és pusztította főváros egyedülálló rajzát adja. A humanizmus, az európai értékek, a lelkiismeret nevében igyekszik számot vetni a veszteségekkel, egy világ pusztulásával, az eltévelyedett ország sorsával. Közben saját magánemberi-írói lelkiállapotát is elemzi: végtelenül bensőséges hangon, megkapó őszinteséggel, vívódásait, kétségeit, kétségbeesését, szégyenérzetét sem titkolva. Legfőképpen pedig keresi, miként lehet morálisan elfogadható feleletet találni a zavaros új világ kihívásaira.
Vendégjáték Bolzanóban
"Az élet, kedvesem, teljesség. Az élet, hogy egy férfi és egy nő találkoznak, mert összeillenek, mert olyan közük van egymáshoz, mint az esőnek a tengerhez, egyik mindig visszahull a másikba, alkotják egymást, egyik feltétele a másiknak. Ebből a teljességből lesz valami, ami összhang, s ez az élet. Ez nagyon ritka az emberek között. Te menekülsz ez emberek elől, mert azt hiszed, más dolgod van a világban. Én keresem ezt a teljességet, mert tudom, hogy semmiféle más dolgom nincs a világban."
"Nyilvánvalóan a legjobb dolog, ha az embert karja között tartja valaki."
A hős alakjában Giacomo Casanova, a hírhedt 18. századi csábító figurájának körvonalai sejlenek föl, a történetben pedig világosan kivehető a velencei kalandor életútjának néhány fordulata. A múlt azonban nemcsak Casanova történelmi személyisége révén van jelen a Vendégjáték Bolzanóban lapjain, hanem Giacomo emlékei révén is. Nemcsak az elbeszélő ereszkedik alá a történelem kútjába, hanem a főhős maga is szembesül múltjával, életének korábbi eseményeivel. Miközben a velencei ólomkamrák börtönéből szökve, szülőföldjéről elmenekülve rövid időre megpihen Bolzano kisvárosában, ismét találkozik hajdani vetélytársával, Párma urával, aki évekkel korábban egy párbajban súlyosan megsebesítette, majd feleségül vette Franciskát, akinek kegyeit mindketten elnyerni igyekeztek. Ahogy a történelem kísért a regény lapjain, úgy rémlik föl Giacomo előtt meghiúsult hódításának története. - Bengi László
Ihlet és nemzedék
1943 decemberében olvassa föl Márai Ihlet és nemzedék című akadémiai székfoglaló előadását. E válságos időben az európai kultúra alkotó korszakai: a reneszánsz, a humanizmus, a materializmus századai felé fordul. Termékeny korok rokon lelkű szellemeit idézi fel esszéiben, szembeállítva velük a jelen egységes szellemi világkép hiányában magányosan küzdő alkotóit. Hogyan születnek a művek az ihlet kivételes állapotában, és hogyan alakul titokzatos sorsuk? Hogyan tegyen eleget az író kettős feladatának, hogy idejét és erejét az időtlen és a pillanat között megossza? Ilyen kérdésekre keresi a választ legkedvesebb íróinak műveit vizsgálva, az alkotó, a mű kivételes, megkülönböztető jegyeit, titkát fedezve fel számunkra is. Tág perspektívájú könyvében ugyanúgy esszét szentel Krúdynak, Móricznak, Kosztolányinak, mint Marcus Aureliusnak, Cervantesnek vagy Dosztojevszkijnek.
"Az ember nem élhet, de nem is alkothat természete rejtelmes, valóságos törvényei ellen."
"Ha tudná az olvasó, milyen hideg és józan marad a költő, amíg papírra veti a sorokat, melyek az olvasó szemét könnybe borítják! A költő, aki együtt zokog alakjaival, végül nem tud megríkatni egy bakfist sem. Az ihlet nem más, mint fegyelem, hideg önkívület, stopperórával a kézben mért és ellenőrzött szenvedély. Minden más lelkes kontármunka csak, elragadó elmebaj, heveny idegroham. Remekművek, mint az Anyégin, nem varázslópálca által, hanem esztergapadon születnek."
