Marcello D Orta

"Kisiskolásokat kérdezgetni jó. Dolgozatot íratni velük az emberiség nagy kérdéseiről: ezt találta ki a Nápoly környéki gyerekek tanítója. A tanítást már abbahagyta, sikeres író lett, de még mindig faggatózik. Ezúttal az állatokról. Mit tegyünk a kocsikból kidobott kutyákkal? Mit szóljunk a bikaviadalhoz, az állatkínzáshoz, az élveboncoláshoz? És hogy szaporodnak az állatok? És hogy lett, honnan jött az ember? Teremtett lény, vagy majmok leszármazottja? És ha az embernek van, van-e lelke az állatoknak? És ha az oroszlánnak esetleg van, van-e a svábbogárnak? Szabad-e kínozni őket, hergelni, leszúrni a bikát? Bundát csinálni az ártatlan állatok bőréből? Megenni a kisbárányt, vagy inkább csak az angolnát? Akármit érdemes kérdezni. Okosat és ostobát, meghökkentőt és közhelyeset. Mert a gyerekek mindenre tudnak válaszolni. Többnyire valami mulatságosat. A kölykök fejében még vannak feltöretlen mezők. Olyasmit teremnek, amire nem számítunk. Nem azt mondják, amit illik. Ügyetlen mondataikból kifeslik valami igazság. De ezért azt is kezdik megtanulni, mit vár tőlük a felnőtt világ. Szerencsére el-el felejtik. Mert gyerekek is meg felnőttek is, az a legszebb, mikor egyszerre két hang szól belőlük. Egy hamis meg egy hibátlan: gyönyörű diszharmónia!"