Endre Marinovich

Ez a könyv annyiban különbözik a hasonló témájú írásoktól, hogy a családi események élményszerű elmesé­lésén túl korrajzot ad, és választ keres a címben megfogalmazott kérdésre is. Tagadó és igenlő érveket a szerző saját középosztálybéli, közhivatalnok családtagjainak élettörténeteiből merít. A könyv első generációs szereplői: a köztisztviselői pályafutásának jelentős részét a Monarchia idején telje­sítő nagyapa és családja. Testvére budapesti rendőrfőkapitányként már a húszas években veszi fel a küzdelmet mind a szélsőbal-, mind a szélsőjobboldali erőkkel. Sógora a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitká­raként ment nyugdíjba, ezután gazdálkodni kezdett saját földjén, 1951-ben kuláklistára került. Az apa és testvérei (a második generáció) a két háború közötti időszakban kezdték meg különböző intéz­ményekben a közügyek szolgálatát, de pályájukat derékba törte a történelem. Az állampárti-pártállami idő­szakban valamennyiüket érintette a politikai okokból történő állás- és vagyonvesztés, de nem volt ismeretlen számukra a hadifogság és a börtön sem. Ebben a környezetben érdekes színfolt a szerző édesanyja, az írónő, Török Sophie költő barátnője, szellemi és irodalmi hagyatékának gondozója. A harmadik generációs vonulat a szerző és tizenkét unokatestvére, akik a II. világháború idején születtek, felnőtt életüket részben Magyarországon, részben emigrációban töltötték. Közös gyermekkori fényképük 1947-ben készült, 40 év múlva 1987-ben ismét találkoztak. Ők is megpróbálták túlélni a 20. századot.

Ez a könyv annyiban különbözik a hasonló témájú írásoktól, hogy a családi események élményszerű elmesé­lésén túl korrajzot ad, és választ keres a címben megfogalmazott kérdésre is. Tagadó és igenlő érveket a szerző saját középosztálybéli, közhivatalnok családtagjainak élettörténeteiből merít. A könyv első generációs szereplői: a köztisztviselői pályafutásának jelentős részét a Monarchia idején telje­sítő nagyapa és családja. Testvére budapesti rendőrfőkapitányként már a húszas években veszi fel a küzdelmet mind a szélsőbal-, mind a szélsőjobboldali erőkkel. Sógora a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitká­raként ment nyugdíjba, ezután gazdálkodni kezdett saját földjén, 1951-ben kuláklistára került. Az apa és testvérei (a második generáció) a két háború közötti időszakban kezdték meg különböző intéz­ményekben a közügyek szolgálatát, de pályájukat derékba törte a történelem. Az állampárti-pártállami idő­szakban valamennyiüket érintette a politikai okokból történő állás- és vagyonvesztés, de nem volt ismeretlen számukra a hadifogság és a börtön sem. Ebben a környezetben érdekes színfolt a szerző édesanyja, az írónő, Török Sophie költő barátnője, szellemi és irodalmi hagyatékának gondozója. A harmadik generációs vonulat a szerző és tizenkét unokatestvére, akik a II. világháború idején születtek, felnőtt életüket részben Magyarországon, részben emigrációban töltötték. Közös gyermekkori fényképük 1947-ben készült, 40 év múlva 1987-ben ismét találkoztak. Ők is megpróbálták túlélni a 20. századot.