Böszörményi Márton

Nehéz elfogadni, hogy a gonosznak emberarca van. És még nehezebb belátni, hogy az ember a Föld legveszedelmesebb állata. Böszörményi Márton fenevadja is ember, bármennyire szeretnénk szörnyet csinálni belőle. Egy fantazmagóriákra szűkült elme, egy perverzió rabja, egy névtelen férfi az általános iskola menzájáról. És éppen ettől lesz ez a történet mellbevágó és felejthetetlen: mert arra emlékeztet, hogy az emberiség legkegyetlenebb ragadozója sosem egy ellenséges faj, hanem mindig önmaga volt. Ma sincs ez másképp. Modern fenevadakat mind ismerünk - ha nem is közvetlenül, de a hírekből, a hallgatásokból, a félrenézésekből. A világban továbbra is tombol a ragadozók és prédák harca, és a legnagyobb veszélyben ma is az ártatlanok, a kiszolgáltatottak vannak: az ember falja fel saját gyermekeit. Böszörményi Márton megrázó regénye az emberiség egyik legnagyobb tabujának, a pedofíliának a mélyére ás. Betekintést enged egy torzult psziché működésébe, és könyörtelen pontossággal rajzolja fel a gonosz anatómiáját. Tizenhárom hosszú mondatban meséli el, hogyan lesz az áldozatból elkövető, a kiszolgáltatottból szadista zsarnok. De miért is olvassunk szörnyűségekről? Mert a szembenézés bátorság. A leleplezés erő. És mert a gonosz ellen csak úgy küzdhetünk, ha merjük megismerni.

Van egy vírus, amely telefonon terjed, de a felhasználóra hat. Van egy város, ahol a saját gyerekedben sem bízhatsz. Ha jót akarsz, talán magadban sem. Érdekel? Az Infected Monstrumtól megkapod. Menő lehet egy rejtélyes járvány kitörésekor utolsó vérig kaszabolni a zombikat, közben heroikusan küzdeni a lelkiismerettel és a kilátástalansággal. Mindezt túlélni pedig kétségtelenül epikus. Na de terápiás csoportban feldolgozni a történteket? Ez nem túl menő, még csak nem is hősi. Ez maradt. Kipróbálod? Böszörményi Márton regénye a túlélőkkel kezdi freakshow-szerű tárlatvezetését, de hogy ki kit figyel valójában, az legalább annyira kérdés, mint az, hogy szabadulhat-e, akit egyszer már megfertőzött ez a megfoghatatlan, mégis mindenhonnan szivárgó monstruozitás, amely szinte ártalmatlanul sűrűsödik, csak néha türemkedik elő az események felszínén.

Kevés esztétikai kategória illik jobban Böszörményi Márton első kötetére, mint a szellemi-érzéki felforgatás kulcsszava: a mindfuck. Már rég vártam olyan magyar prózára, ami megerőszakolja az idegrendszeremet. A Meixner Józsefné apoteózisa pedig kegyetlen szerető, hiszen hihetetlen következetességgel, de végig kiszámíthatatlan fogásokkal kényszeríti ki az olvasóból a kínörömöt. Lehet dobálózni a legkülönbözőbb fogalmakkal, new weird, neogótikus kísértetsztori, spekulatív testhorror – de ezeknél talán fontosabb, hogy Böszörményi hogyan képes ismerős-ismeretlen elemekből egy csak rá jellemző, privát szövegbörtönt építeni. Az apoteózis lehetősége is ebben a szorongató poétikai és léttapasztalatban körvonalazódik, hiszen a kötet központját alkotó pszichózis-történeten keresztül végül is ahhoz a felismeréshez érkezünk el, hogy nem tudjuk rendszerezni összeomló világunkat. Az egyedüli megoldás, hogy „mi” válunk saját apokalipszisünkké. Meixner Józsefné istenülése Meixner Józsefné szövegben való feloldódása, miáltal Meixner Józsefné: minden és semmi. De ez fertőző folyamat. Ha olvastál már Meixner Józsefnéről, akkor előbb-utóbb te is Meixner Józsefné leszel. És jön a mindfuck. A végtelenített összeomlás élvezete. Tükör előtt háromszor:Meixner Józsefné,Meixner ózsefné,Meixner Józsefné.Nemes Z. Márió