Gyula Marton

1999. szeptember 16-án huszonhat magyar tengerész várta az alexi kikötőben az arab személyzetet, amelynek át kellett adnia az M/S "Bem" óceánjárót. A motoros "tulajdonosa", Bánffy Lehel, a Hungaro-Liner Tengerhajózási Vállalat vezérigazgatója az utolsók között adta el az egykor szebb napokat látott áruszállító hajót. A hajó parancsnoka Müller Kornél volt. Az elegáns, ősz férfi erre az alkalomra a tiszti díszegyenruháját öltötte magára. A személyzet többi tagja is egyenruhába öltözött. A tengerészek hangulata gyászos volt. Akkor már látni lehetett, hogy vége van a magyar tengerhajózásnak. Az elek videokamerájával még egyszer végigjárta a hajót. Felvételt készített a fontosabb helyekről, megörökítette a hajó utolsó magyar személyzetét, és "riportot" készített a barbával. Emlék az utókornak! Müller a tiszti szalonba hívatta a teljes személyzetet. Rövidke beszédben megköszönte a helytállásukat és mindenkivel kezet rázott. Aztán együtt elénekelték a magyar Himnuszt. Többen elsírták magukat. Megérkezett az arab személyzet. Meglehetősen szedett-vedett banda volt. A parancsnok, egy sötétbőrű kopasz kis emberke, mocskos fehér egyenruhában, mezítlábán gumipapuccsal. Nem érdekelte a leltár. Mindent aláírt, amit Müller eléje tett. Így az átadás-átvétel egy bő félóra alatt lezajlott. A bérelt busz, egy magyar gyártmányú, leharcolt Ikarus, ott állt a rakparton. Az vitte a magyarokat a kairói repülőtérre. Korán érkeztek. A reményvesztett csapatnak bőven volt ideje, hogy a tranzitban leigya magát.

A regény egy valós személy, Jeskó János hadnagy életének utolsó időszakát dolgozza fel az eredeti frontlevelezésének felhasználásával. A Magyar Királyi Honvédség hadnagyát 1942. szeptember 17-én vezényelték a Don-kanyarba, ahol pontosan négy hónappal később, a doni áttörés idején vesztette életét. Jeskó hadnagy egy árkászszakasz parancsnokaként a legjobb tudása szerint irányította az arcvonal megerősítését, majd a téli felkészülést. A harctér mostoha körülményei között a leleményes műszaki szakember számos ötlettel, újítással igyekezett a saját és katonái mindennapjait élhetőbbé tenni. A regény a doni áttörés 75. évfordulójára készült el, és a Don-kanyarban, idegen érdekekért feláldozott 2. magyar hadsereg hőseinek állít emléket. A történet joggal számíthat a történelmi múltunk megismerésére vágyó olvasótábor érdeklődésére.