Áron Máthé
autor
Több mint 150 tény az ukrán–magyar kapcsolatról
Máthé Áron (Budapest, 1977. szeptember 3. –) magyar történész, szociológus, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese.
Egy 2023 tavaszán végzett felmérés szerint az ukrán válaszadók 42 százaléka „ellenséges országnak” tekinti Magyarországot. Hasonló véleményt fejezett ki a kijevi kormány számos nyilatkozata is, s a nemzetközi média számos vezető terméke ezt a vélekedést látszik táplálni. Ehhez járulnak az ukrán törvények az oktatásról és az államnyelv használatáról, amelyek kimondva-kimondatlanul az orosz kisebbséget célozták meg. Vajon a Kárpátalján több mint egy évezrede élő magyarok ezeknek a törvényeknek csak járulékos veszteségei? Pedig Magyarország a hidegháború vége és a kommunizmus bukása óta eltelt három évtizedben komoly erőfeszítéseket tett keleti szomszédunk érdekében. Ez a könyv a történelmi háttér bemutatása mellett elsősorban tények gyűjteménye. Megmutatja, hogy a rosszhiszemű vélekedés ellenére Magyarország következetesen a jóakarat és a jószomszédság politikáját folytatta Ukrajnával szemben annak létrejötte óta.
Na stiahnutie
7,01 €
Vörös karszalag
1944 végétől 1948-ig gyökeres – ha úgy tetszik: „forradalmi” – változások zajlottak az országban, miközben hagyományos értelemben vett forradalom nem történt. A szovjet megszállás önmagában hordozta a bekövetkező eseményeket, amelyek már a kezdetektől a kommunista diktatúra kiépítése felé mutattak. Ezek a fejlemények azonban nem következhettek volna be a kommunista irányítás alatt álló fegyveres csoportok kényszerítő ereje nélkül. Az új, „demokratikusnak” nevezett rendőrségi állomány részben ezeknek a fegyveres egységeknek a tagjaiból tevődött össze. Máthé Áron könyve azt vizsgálja, hogy a kommunista párt hogyan alapozta meg a saját értelmezésükben „proletárforradalomnak” – enyhébb megfogalmazásban „népi demokratikus fordulatnak” – nevezett átmenetet.
A kötet célja, hogy bemutassa az uralomváltás zavaros időszakában létrejött fegyveres csoportokat, azok összetételét és működését, különös tekintettel a „málenkij robot” jelenségére. A könyvből megismerhetjük az új, 1945-öt követő időszak rendőrségének előfutárait is, illetve a kommunista párt harcát a fegyveres erők feletti ellenőrzés megszerzéséért.
Lenvirágok a véres mezőkön - Ukránok, lengyelek és magyarok: népírtás, menekülés, segítségnyújtás
A második világháborúban járunk. A honvédség bekapcsolódott a Szovjetunió elleni hadműveletekbe és a magyar csapatok olyan területeken állomásoznak, ahol ukránok alkotják a többséget és lengyelek vannak kisebbségben. A gyűlölet hullámai kicsapnak medrükből, és a tengelyhatalmi megszálló erők - köztük a magyarok - orra előtt az ukrán nacionalista mozgalom tagjai és a helybeli lakosok egyaránt a lengyel kisebbség (idősek, nők, gyerekek) lemészárlásába kezdenek. A magyar honvédek igyekeznek megvédeni az ártatlanokat, miközben a magyar hadvezetés az ukrán mozgalommal is tárgyalni próbál. A kötet a nagy világégés és a magyar-lengyel kapcsolatok egy elfelejtett és idehaza szinte teljesen ismeretlen fejezetét tárja fel, mellyel a szerzők a volhíniai magyar embermentők emléke előtt szeretnének tisztelegni.
A második világháború előtt a széles körben termesztett, finom, kék szirmú lenvirágok a volhíniai mezők díszei voltak. Az 1940-es években ezeket a mezőket vér borította: az ukrán nacionalisták és az őket megsegítő ukrán parasztok által a Második Lengyel Köztársaság1 délkeleti végvidékének lengyel, többnyire falusi lakossága elleni népirtás áldozatainak vére. Ennek a kivételes kegyetlenséggel elkövetett genocídiumnak a csúcspontja 1943 júliusában következett be Volhíniában, éppen a lenvirágzás időszakában. A len rendkívül rövid ideig, általában fél napig virágzik, ezért is vált több tízezer ember, főként nők, gyermekek és idősek barbár módon megszakított életének jelképévé.
