! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Julie Meighan

autor

Drámázzunk!


A "Drámázzunk!" című kötet drámajátékok gyűjteménye: szerepjátékokat, színdarabokat, játékos ötleteket, dalokat, verseket, monológokat foglal magában. Számos kreatív ötletet kínál a nevelők, tanárok, csoportvezetők és más, kisgyerekekkel foglalkozó szakemberek számára, így hasznos segédanyag lehet óvodások iskolai felkészítésében, illetve az általános iskola alsó tagozatában, a hivatalos tanórákon éppúgy, mint kisebb közösségekben, szakköri foglalkozásokon vagy terápiás csoportokban. A játékok és szövegek korcsoport, illetve nyelvismeret szerinti felosztását mellőzték, hiszen ez nagyban függ attól, hogy az adott közösség mikor kezdett el ismerkedni az angol nyelvvel. A jól áttekinthető könyv három nagy részből áll: Drámajátékok, Színdarabok, Monológok. Az első részben felvonultatott, 8 tematikus alfejezetbe (például Bemelegítő játékok, Kooperációs játékok, Figyelemfejlesztő játékok stb.) sorolt 74 drámajáték szövegét az angol mellett magyar nyelven is megadták, így nem csak az angol nyelvű oktatásban alkalmazhatók, és minden óvodás és kisiskolás korú gyermek számára érthetők és élvezhetők. A második és harmadik rész dramatizált szövegei ellenben már feltételeznek némi nyelvtudást és olvasási készséget. Az Írországban élő szerző, Julie Meighan, korosztályra való tekintet nélkül tart drámafoglalkozásokat, illetve egyetemi szinten oktatja a drámapedagógia módszertanát.
Vypredané
8,04 € 8,46 €