Miklós Mester

Mester Miklós közéleti szereplése 1939-ben kezdődött, amikor a kormánypárt jelöltjeként képviselővé választották. 1944-ben a református egyház támogatásával kinevezték vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkárnak. E pozíciójában azon kevesek közé tartozott, akik önzetlenül, humanizmus által vezetve aktívan részt vettek az üldözött zsidók mentési akcióiban. Tevékenysége elsősorban a szellemi és kulturális élet terén dolgozó zsidók mentésére összpontosult. Közéleti szereplése 1944. október 15-én, a nyilasok hatalomra jutása napján véglegesen befejeződött. Menekülni kényszerült és hetekig álnéven a pilisi hegyekben rejtőzködött. A második világháború befejeződése után létrejött új kormány határozata alapján 1945-ben háborús bűnösnek nyilvánították, de később a bizonyított embermentő tevékenysége miatt levették a listáról. Mindezek nem óvták meg Mester Miklóst a szovjet és a magyar államvédelmi hatóságok többszöri letartóztatásától és a családjával együtt történt kitelepítéstől a Borsod megyei Felsővadászra 1951-1953 között. A kommunista rendszerben rendőri megfigyelés alatt állt és a körülmények lehetetlenné tették számára, hogy történészi szakmáját hivatalosan gyakorolja. Élete hátralevő részét szellemi emigrációban élte meg. Az osztályharcon alapuló marxista-leninista történelemszemlélet számára idegen volt és elutasította annak tanításait. Az asztalfióknak írt és ennek tanúbizonysága az 1971-re befejezett emlékirat, amelyet az olvasó a kezében tart. Az emlékirat személyes visszaemlékezés a történész szemén keresztül. Az írás középpontjában a 1944-es év eseményei állnak, rávilágítva ennek a tragikus évnek az előzményeire és következményeire. Az emlékiratban személyes élmények és kapcsolatok alapján számos korabeli politikus, értelmiségi, katona, falusi ember és munkás szerepel a társadalom és politikai élet különböző rétegeiből. Arcképek emberekről, akik a kor színpadán a legkülönbözőbb helyeken álltak: üldözők és üldözöttek, útkeresők és megalkuvók, árulók és embermentők.