Gábor Mező

"Sötét társaságokban forgott velem együtt" - írta Kodolányi János író József Attiláról. E könyv vállalása, hogy bemutassa e "sötét társaság" politikai és családi hátterét, azt a gyökértelenséget, amely meghatározta a kommunista mozgalmat, és a József Attila környezetében tevékenykedő mozgalmárokat is. Társadalmi és családi tragédiák, elhagyott gyermekek, eldobott nevek, öngyilkossági kísérletek és egy zseni, aki végül szembeszállt az emberellenes mozgalommal. Mező Gábor (1980) újságíró, a Századvég 3T Múltkutató Intézetének igazgatója. Szakterülete a posztkommunista hatalomátmentés, illetve Magyarország 1945 utáni története. Eddig megjelent művei: A média lenyúlásának titkos története (2021), Ellopni a lelket, megtörni a testet (2021), A kultúra megszállása (2023), A népirtás csöndje (2023), A tévé megszállása (2023), Az Ördög van odakint (2024), A sajtó megszállása - Besúgók (2024), Aranycsapat a terror idején (2025), A sajtó megszállása II.- Leszámolás Vadkeleten (2025).

Milyen volt a valóságban a kilencvenes évek, amikor a nyílt utcán agyonlőtték az ország egyik legbefolyásosabb emberét? Fenyő Jánost, a Vico-birodalom urát. Egyáltalán miért ölték meg? Hogyan emelkedett fel, és lett kommunista kádergyerekből a korszak médiacézárja? Mi volt ebben Bodnár György, illetve a Los Angeles-i magyar maffia szerepe? Mi lehetett az oka annak, hogy Gyárfás Tamás megharagudott Fenyőre, és miért kellett közel harminc évet várnunk a gyilkosság ügyében született jogerős ítéletre? A sajtó megszállásának második kötete bemutatja a médiaátmentés véres, sötét következményeit, annak történetét, hogyan vették át a médiacár Siklósi Norbert szerepét az új idők "játékosai". És persze arra is választ kaphatunk, miként járatták le a médiaháború során az Antall-kormányt egy tökéletesen működő, de tökéletesen hazug sajtógépezet segítségével. Mindezt a szerzőtől megszokott olvasmányos stílusban, felvállaltan nem objektív, nem függetlennek tódított, s éppen ezért hiteles előadásmódban. A könyvben feltárt események utórezgései máig kísértenek bennünket - hatásuk ott lappang a mindennapokban.

Képzeljük el, hogy ma a magyar válogatott a világ messze legerősebb, legzseniálisabb csapata. És közben megtört, megfélemlített, látszólag aranyéletet élő, de bármikor letartóztatható, erőszakkal beszervezhető, megalázható játékosokból áll. Van olyan tagja, aki pár éve még a politikai rendőrség kényszerrel besorozott tisztje volt (Hidegkuti Nándor). Egyik csapattársát korábban internálták (Lóránt Gyula), a másikat letartóztatta, majd elengedte ugyanaz az "államvédelem" (Grosics Gyula). Másokat erőszakkal "raboltak el" szeretett klubjukból (Deák Ferenc, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán), egyikükből később besúgót "kreáltak" (Czibor). Volt társuk, akit már a nagy sikerek idejére kivégeztek (Szűcs Sándor), más, túlélve a szovjet kényszermunkatábort, nemigen tetszett a rendszerhű szövetségi kapitánynak (Sebes Gusztáv), így nem lehetett válogatott (Raduly József). Voltak, akik még időben elmenekültek az országból (Kubala László), mások pedig hiába voltak világklasszisok, nem volt esélyük bekerülni a nemzeti csapatba. Ez (is) volt az Aranycsapat. Mező Gábor új könyve visszavezet egy szörnyű korszakba, a Rákosi-diktatúrába, korábban már ismert és teljesen ismeretlen történeteket, tragédiákat felidézve. De a végkicsengés mégsem keserű: bár az Aranycsapat klasszisai csak a pályán lehettek szabadok, varázslatos játékukkal hitet, reményt, boldogságot adtak egy sötétségre és félelemre kárhoztatott nemzet számára.

Képzeljük el, hogy ma a magyar válogatott a világ messze legerősebb, legzseniálisabb csapata. És közben megtört, megfélemlített, látszólag aranyéletet élő, de bármikor letartóztatható, erőszakkal beszervezhető, megalázható játékosokból áll. Van olyan tagja, aki pár éve még a politikai rendőrség kényszerrel besorozott tisztje volt (Hidegkuti Nándor). Egyik csapattársát korábban internálták (Lóránt Gyula), a másikat letartóztatta, majd elengedte ugyanaz az "államvédelem" (Grosics Gyula). Másokat erőszakkal "raboltak el" szeretett klubjukból (Deák Ferenc, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán), egyikükből később besúgót "kreáltak" (Czibor). Volt társuk, akit már a nagy sikerek idejére kivégeztek (Szűcs Sándor), más, túlélve a szovjet kényszermunkatábort, nemigen tetszett a rendszerhű szövetségi kapitánynak (Sebes Gusztáv), így nem lehetett válogatott (Raduly József). Voltak, akik még időben elmenekültek az országból (Kubala László), mások pedig hiába voltak világklasszisok, nem volt esélyük bekerülni a nemzeti csapatba. Ez (is) volt az Aranycsapat.Mező Gábor új könyve visszavezet egy szörnyű korszakba, a Rákosi-diktatúrába, korábban már ismert és teljesen ismeretlen történeteket, tragédiákat felidézve. De a végkicsengés mégsem keserű: bár az Aranycsapat klasszisai csak a pályán lehettek szabadok, varázslatos játékukkal hitet, reményt, boldogságot adtak egy sötétségre és félelemre kárhoztatott nemzet számára.

Besúgók - mit ígér és mit nyújt Mező Gábor legújabb kötete, a „megszállás” témája köré rendeződő sorozat harmadik része? Ez a könyv a sajtó „einstandolásáról” szól, de főként a Kádár-diktatúra időszakára, az író- és újságíró-társadalom megtörésére, megnyerésére, illetve az emigráció megfigyelésére, bomlasztására, lejáratására fókuszál. Szerepelnek benne olyan újságírók, akiket be sem kellett szervezni. Mint amilyen Rényi Péter, a Népszabadság nagy hatalmú főszerkesztő-helyettese, vagy a Néphadsereg egykori hadnagya, Vitray Tamás. Másokat csalétkekkel, apróbb-nagyobb jutalmakkal vettek rá a besúgásra (ilyen Peterdi Pál, Kutasi Kovács Lajos és Várkonyi Tibor), és persze voltak, akiket megzsaroltak, megtörtek. Erre példa Csurka István és Tar Sándor írók, vagy Esterházy Mátyás, Esterházy Péter édesapjának története. Egy dolog biztos: Kádár János és Aczél György vezetésével ördögi, de kétségtelenül ügyesen működtetett rendszert építettek fel, akit lehetett, beállítottak a sorba, illetve ha emigráns volt, megpróbálták hazacsábítani. Kevés igazi ellenálló vagy kívülálló maradt - ők világítótoronyként tűnnek fel e könyv lapjain.

Mező Gábor feltáró munkája ezúttal nem a levéltárakban kezdődik. Első publicisztikai kötetében a jelen tünetegyütteséből visszatekintve vizsgálja a 20. század átörökített traumáit és tabuit. Így lesznek a rendszer nem váltás történetéről szóló esszék és novellák mindnyájunk történetei. Bár a szerző olyan útra hívja az olvasót, amely a Pokolba vezet, mégis kínál feloldozást. Hiszen ha tanulunk a múltból, képesek lehetünk az Ördögöt "kívül" tartani.

Ez a könyv egy sorozat második része, a sikerlistás A kultúra megszállása folytatása. A szerző ebben a művében bemutatja, hogyan használta a Kádár-diktatúra propagandaeszközként a Magyar Televíziót, gondosan kiválogatva a munkatársakat, különös tekintettel a tévé jövendő „arcaira”. A „nagy pillanat” 1957. május elsején érkezett el, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverése után Kádár János a tévé által élőben közvetített felvonulással üzent: a Magyar Népköztársaság leszámolt az „ellenforradalommal”. Ekkor még a megtorlás időszakát szenvedte meg az ország, később következett a konszolidáció, de a diktatúra ebben is kulcsszerepet szánt e vezető médiumnak. Ötvenhat után csak a legmegbízhatóbb, nagyon gyakran kommunista családból érkező vagy ideológiailag elkötelezett emberek kerülhettek a tévéhez, voltak, akiket a hírhedt ÁVH-tól helyeztek át, mások a Néphadseregtől jöttek, megint mások bizonyítottan a kádári titkosszolgálatnak dolgoztak Olyan tévés legendák hátterét ismerhetjük meg, mint Ipper Pál, Vitray Tamás, Juszt László, Kepes András vagy éppen Frei Tamás.

Máig tabu, máig hallgatnak arról, hogy '44-45 telén lemészároltak, kiirtottak több tízezer magyart a Délvidéken. A borzasztó, hogy még a pontos számot sem ismerjük, ismerhetjük. Az elkövetők jugoszláv partizánok voltak. Nevezik ezt bosszúnak, vérbosszúnak, de több jel arra mutat, hogy tudatos népirtás volt. A partizánok és a hozzájuk csatlakozó jugoszláv csőcselék Tito utasításait követve megpróbálta kiirtani, eltüntetni a jugoszláviai magyar férfi lakosságot, különös tekintettel polgári, értelmiségi elitre. Sajnos ez jórészt sikerült. Ez a népirtás, a kollektív bűnösség bélyege és a kötelező hallgatás nemcsak az áldozatok generációját, de a következő nemzedékeket is megtörte, megsebezte. Mező Gábor új könyve felkavaró, megrázó olvasmány, a szerző elmondása szerint kutatni, megírni is nagyon nehéz volt. Többször feladta, abbahagyta, de végső soron arra a következtetésre jutott, hogy hallgatni nem lehet. A múltat nem lehet elfeledni, nem lehet szőnyeg alá söpörni, a szembenézés elmaradása, a múlt ki nem beszélése és az igazság be nem mutatása valójában a jelen eltorzítása is egyben, nem beszélve arról, hogy a jövő, a jövőkép megint hamis lesz, ha megspóroljuk a tényfeltárást és az ezzel járó küzdelmet. Nem feledhetjük el a Délvidéket sem, azokat a magyarokat, akiknek többségét teljesen ártatlanul gyilkolták meg.

Ez a könyv egy sorozat második része, a sikerlistás A kultúra megszállása folytatása. A szerző ebben a művében bemutatja, hogyan használta a Kádár-diktatúra propagandaeszközként a Magyar Televíziót, gondosan kiválogatva a munkatársakat, különös tekintettel a tévé jövendő "arcaira". A "nagy pillanat" 1957. május elsején érkezett el, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverése után Kádár János a tévé által élőben közvetített felvonulással üzent: a Magyar Népköztársaság leszámolt az "ellenforradalommal". Ekkor még a megtorlás időszakát szenvedte meg az ország, később következett a konszolidáció, de a diktatúra ebben is kulcsszerepet szánt e vezető médiumnak. Ötvenhat után csak a legmegbízhatóbb, nagyon gyakran kommunista családból érkező vagy ideológiailag elkötelezett emberek kerülhettek a tévéhez, voltak, akiket a hírhedt ÁVH-tól helyeztek át, mások a Néphadseregtől jöttek, megint mások bizonyítottan a kádári titkosszolgálatnak dolgoztak Olyan tévés legendák hátterét ismerhetjük meg, mint Ipper Pál, Vitray Tamás, Juszt László, Kepes András vagy éppen Frei Tamás. Mező Gábor (1980) újságíró, a Századvég vezető kutatója. Fő kutatási területe a posztkommunista hatalomátmentés, illetve Magyarország 1945 utáni története. Eddig megjelent művei: A média lenyúlásának titkos története (2021), Ellopni a lelket, megtörni a testet (2021), A kultúra megszállása (2023), A népirtás csöndje (2023).

Mező Gábor (1980) történész kutató, újságíró. Fő kutatási területe a posztkommunista hatalomátmentés, a rendszerváltás, illetve Magyarország 1945 utáni története. Eddig megjelent művei: A média lenyúlásának titkos története (2021) és Ellopni a lelket, megtörni a testet (2021). Ez a könyv egy hosszabb kutatás első terméke, amely részben a tömegkultúra kommunista megszállását célozza bemutatni, részben e rezsim végrehajtóinak tovább élését a tömegkultúra területén. A politikai és gazdasági rendszerváltást Magyarországon nem kísérte a kulturális. A kötet három területről mutat meg szereplőket; a könyvkiadás, a politikai humor és a popzene világából. E szereplők egy részét kevésbé ismeri a közönség, mert a háttérben maradtak, de voltak közöttük jól ismertek is, mint Hofi, Komlós, Bródy, Koncz Zsuzsa. A szerző a tőle megszokott olvasmányos stílusban, részletgazdagon mutat be arcokat, mesél el történeteket. Gyakran megrázó, máskor meghökkentő történeteket. Azt látjuk, hogy az „emberarcú kádárizmus” vagy a „legvidámabb barakk” képének kialakítói sok esetben kötődtek valamiképpen az erőszakszervezetekhez. Ezt a könyvet a közeljövőben újabb kötetek követik majd a Századvég gondozásában, amelyek a tömegkultúra egy-egy területét mutatják be részletesebben.

Mező Gábor (1980) történész kutató, újságíró. Fő kutatási területe a posztkommunista hatalomátmentés, a rendszerváltás, illetve Magyarország 1945 utáni története. Eddig megjelent művei: A média lenyúlásának titkos története (2021) és Ellopni a lelket, megtörni a testet (2021). Ez a könyv egy hosszabb kutatás első terméke, amely részben a tömegkultúra kommunista megszállását célozza bemutatni, részben e rezsim végrehajtóinak tovább élését a tömegkultúra területén. A politikai és gazdasági rendszerváltást Magyarországon nem kísérte a kulturális.A kötet három területről mutat meg szereplőket; a könyvkiadás, a politikai humor és a popzene világából. E szereplők egy részét kevésbé ismeri a közönség, mert a háttérben maradtak, de voltak közöttük jól ismertek is, mint Hofi, Komlós, Bródy, Koncz Zsuzsa.A szerző a tőle megszokott olvasmányos stílusban, részletgazdagon mutat be arcokat, mesél el történeteket. Gyakran megrázó, máskor meghökkentő történeteket. Azt látjuk, hogy az "emberarcú kádárizmus" vagy a "legvidámabb barakk" képének kialakítói sok esetben kötődtek valamiképpen az erőszakszervezetekhez.Ezt a könyvet a közeljövőben újabb kötetek követik majd a Századvég gondozásában, amelyek a tömegkultúra egy-egy területét mutatják be részletesebben. 

Mező Gábor előző könyve, A média lenyúlásának titkos története nagy sikert aratott, de újságírókról, médiacárokról és Gyárfás Tamásokról írni azért mindig hálás téma. Most egy egészen más könyvvel jelentkezett, amellyel ismét tabut sért, megkapirgálja a hallgatás falát. "Kedden este átjött Pollner személyesen, hogy gumicsővel megtömjön. Aztán még két napig próbáltak csővel tömni. Szerdán rám tették az infúziót. Délelőtt tíztől éjfélig adták, vagy hét palackkal töltöttek belém, mindegyikbe haloperidolt adagoltak. Az infúzió kezdetén a mellettem lévő orvos észlelte, hogy delíriumba estem. Erre csökkentették az infúzió sebességét, de abba nem hagyták. Órákon át deliráltam." (Pákh Tibor) "Ott vannak a spiclik. Az értelmesebb betegek közül szervezik őket. Részben helyzetük és megfélemlített voltuk miatt vállalkoztak, meg azért, mert úgy gondolták, hogy ebből előnyük származik. És nem ok nélkül gondolták. (Jobb koszt, állandó kimenő, soron kívüli kimenő stb.) Ezek a kiszolgáltatott emberek nevetségesen apró előnyökért megdöbbentő jellemtelenségekre képesek. Aztán az ápolók. A spion ápolók kapták a prémiumot; ki mennyi terhelő adatot szolgáltatott arról, akit valamilyen okból ki akartak készíteni." (Hajnóczy Péter) Ma sem tudjuk pontosan, hány embert bélyegzett bolondnak a Rákosi- és Kádár-diktatúra. Hogy hány embert kínoztak, gyógyszereztek, majd süllyesztettek el különböző intézetekben és bolondokházában csak azért, mert magyarok, keresztények, antikommunisták voltak. Vagy éppen olyan kommunisták, akik éppen alulra kerültek. Költők, bátor, gerinces átlagemberek, pszichopata vagy éppen jólelkű, embermentő pszichiáterek szerepelnek ebben a könyvben. Ezt az őrült karnevált csak a legerősebbek élték túl. A megtörhetetlenek, a hívők, a fáklyák. Sötét, mégis felemelő utazásra hívjuk Önöket, aminek mégis az áldozatok a győztesei. A mindent túlélő ember.

A Pesti Srácok oknyomozó újságírójának, a Pesti TV műsorvezetőjének leleplező könyve! Havas Henrik perelte a szerzőt, de elbukott. Más nem is próbálkozott. Felesleges, a tényekkel, a cikkekkel, a titkosszolgálati dokumentumokkal nehéz vitatkozni. Inkább lapítanak, a szocialisták egykori bábmestere, Gyárfás Tamás pedig már az ítéletére vár. Megöregedtek, látszólag elszállt az erejük. Egykor a média és az ország urai voltak, ma már nagyjából senkik. De hogyan építették fel magukat, hogyan építették fel őket, hogyan érték el, hogy a sajtó szinte teljes része az MSZP-nek és az SZDSZ-nek engedelmeskedjen, és megtámadjon mindent, ami magyar, nemzeti, antikommunista vagy egyszerűen csak más? A könyv szerzője népszerű sorozatot írt az átmentett médiáról, ezt tárja most olvasmányos, szórakoztató stílusban az olvasók elé. Átszerkesztve, újragondolva, kiegészítve. Csak az olvassa el, akit érdekel, hogyan mentette át magát az egykori politikai, gazdasági, és médiaelit, hogyan fonódtak össze a szálak, hogyan működött a hálózat, avagy a Vörös polip, ahogyan mások nevezik. Csak az olvasson bele, akit érdekel, miért nem értük utol soha Ausztriát, és valójában, miért nem volt erre esélyünk soha. Feltűnik a könyvben az igazi Virág elvtárs, Grósz Károly, Havas, Gyárfás, Mester Ákos, az ÁVH-s Vajda Péter, a titkosszolgálat különböző tisztjei, megannyi befolyásos és kártékony figura. Játszmáznak, szervezkednek, amelyeknek az ország issza meg a levét. Ez a múlt, de csak most kezdjük megismerni.