Melissa Moretti

autor

Szeretni szabad


Emma Stark fiatal gyógynövényügynök, aki éppen kilábal egy rossz kapcsolatból, de rövid időn belül találkozik egy másik férfival... Így már sok történet kezdődött, volt közöttük szerencsésen végződő, és volt olyan is, ami nem hozott semmi jót. Most még Emma sem tudja, mi lesz ebből. Ám a lány életével együtt megismerjük a gyógynövénytermesztők és -felhasználók, üzletemberek és kertészek, alapanyaggyártók és kereskedelmi ügynökök különös életét, szokásait, tevékenységét. Kissé szokatlan módon, ebben a regényben két szerelmes kapcsolatán túl más történet is zajlik. Két nemzedék, az ifjabbak és az "öregek" életének fordulatai peregnek az olvasó szeme előtt. Váratlan fordulatok, nagy meglepetések, megható jelenetek és emberi sorsok alakulnak. A történet kisebb-nagyobb zökkenőkkel halad a maga ritmusában, hogy aztán a végén megerősödjön az, aminek élnie kell, és vesszen, ami pusztulásra ítéltetett.
U dodávateľa
11,24 €

Szeretni szabad


Emma Stark fiatal gyógynövényügynök, aki éppen kilábal egy rossz kapcsolatból, de rövid időn belül találkozik egy másik férfival… Így már sok történet kezdődött, volt közöttük szerencsésen végződő, és volt olyan is, ami nem hozott semmi jót. Most még Emma sem tudja, mi lesz ebből. Ám a lány életével együtt megismerjük a gyógynövénytermesztők és -felhasználók, üzletemberek és kertészek, alapanyaggyártók és kereskedelmi ügynökök különös életét, szokásait, tevékenységét. Kissé szokatlan módon, ebben a regényben két szerelmes kapcsolatán túl más történet is zajlik.Két nemzedék, az ifjabbak és az „öregek“ életének fordulatai peregnek az olvasó szeme előtt. Váratlan fordulatok, nagy meglepetések, megható jelenetek és emberi sorsok alakulnak. A történet kisebb-nagyobb zökkenőkkel halad a maga ritmusában, hogy aztán a végén megerősödjön az, aminek élnie kell, és vesszen, ami pusztulásra ítéltetett.
Na stiahnutie
7,04 €

Doktornő a szigeten


Doktor Hanna Ingren évekkel korábban költözött a Szigetre. Kórházi orvosból lassan természetgyógyásszá képezte át magát és most különleges módszerekkel gyógyítja mindazokat, akik hozzá fordulnak. Az elvált asszony megtalálta életútját - de jó-e neki így? Valaki még hiányzik az életéből. Hamarosan felbukkan egy férfi is, de a rejtélyes idegen azonnal eltűnik. Aztán egy külvárosi villába hívják őt, egy különleges pácienshez. Onnantól kezdve a doktornő élete szinte teljes fordulatot vesz. Úgy hozza a sors, hogy váratlanul dolga akad koronavírusos betegekkel, és egy szerencsétlenséggel, ami nem csupán őt, de a szigetlakók egy részét is más útra tereli... Hanna doktornővel sok minden történik. Megismeri a szerelmet és az őslakosok életét, ámde az olvasók is megismernek olyan gyógyítási technikákat, amiket a világ egyes sarkaiban évezredek óta művelnek, nálunk meg a legtöbben még nem is hallottak róluk. A sziget életének különleges kapcsolódásai, hangulatai minduntalan előbukkannak, így a regény végére már mintha mi magunk is szigetlakóvá váltunk volna...
Na sklade 1Ks
5,61 €

Szenvedélyes ?szerelem


Melissa Moretti álnéven ez a szerző 30. könyve. A regény főhőse rendőrnő, aki az ifjúságvédelmi osztályon dolgozik. Egyszerre ismerkedik meg egy rokonszenves rendőrkollégával és egy csavargó utcagyerekkel is. Még egyikük sem sejti, hogy hamarosan egy családot alkotnak majd, de előtte meg kell ütközniök a maffiával is…
Na stiahnutie
4,23 €

Az ?élet hajnalán


Mira 34 éves, amikor az orvosa közli vele, hogy csak hetek kérdése – és soha többet nem vállalhat gyermeket, nem eshet teherbe. Kész a képlet. De ki legyen a gyerek apja? Egy akárki? Vagy forduljon spermabankba? Csak reménykedik, hogy a szerelem mégis utoléri és segít megoldani a képletet…
Na stiahnutie
4,51 €

Holnap ?érted jövök


Magda mindig divattervező akart lenni. De mekkora esélye volt erre egy árvaházban felnőtt lánynak, akit senki sem támogat, a szakmában ismeretlen, bár tehetséges? Sok csalódás éri, míg végre megkapaszkodhat. Történetünk kezdetén ígéretes karrier elé néz. Ezt azonban saját makacssága és mások ostobasága megbuktatja. Alaposan megalázzák, vesztes helyzetbe hozzák, nem lát kiutat – bár az mindig létezik. Hát Magda a semmiből kezdi. Csak a tehetségére, a kitartására, az ügyességére, a bátorságára számíthat. Nincs könnyű dolga, míg üzletileg is talpon marad, sőt szárnyalni kezd, és több nagy csalódás után a szerelem is rátalál.
Na stiahnutie
5,07 €

A ?máltai szerető


Ez egy jubileumi könyv. Melissa Moretti 1998 és 2011 között megjelent műveinek sorában ez az ötvenedik. „Miután Paul átjött a Teverén, már egyenes és akadálytalan útja volt a palotáig. Messziről látta, hogy a második emeleten meg a földszinten is égnek a lámpák, pedig ott ilyenkor általában sötétség honolt. Pietro kint állt a járdán, és amikor a közeledő Paul jelzett neki a fényszóróval, rohant kinyitni a kaput. Az udvaron már állt egy idegen kocsi, nyilván az orvosé. És ott volt Anna is. Ugyan sápadt volt és kialvatlan, mégis tetszett most Paulnak. Olyan nőies volt. A meleg levegő körülölelte mindkettejüket, amikor a férfi kiszállt. Lassan ment a hátsó ajtóhoz, megkerülve a járművet, közben nem vette le a szemét Annáról. Aki szintén őt nézte, és ő is hallgatott. Mégis úgy érezhették mindketten, hogy mondtak valamit egymásnak.
Na stiahnutie
4,51 €

Fehér ?holló


Ebben a történetben az olvasó megismerkedhet az üdítőital-gyártás rejtelmeivel, hiszen főhősei ebből élnek. De az eseményeket személyes tragédiák és örömök is átszövik. Leona, az italgyári menedzser tartja el mozgássérült húgát, amikor hamis vádak alapján elbocsátják. Miképpen lesz képes ismét talpra állni, sőt megtalálni azt a fajta boldogságot, amely nagyon ritkán köszönt be egyszerre négy ember életébe? A „ritka, mint a fehér holló” példázata itt többszörösen igazolódik, míg két nő és két férfi sok nehézség után együtt találja meg nemcsak a szerelmet, de a boldogulás útját is.
Na stiahnutie
5,07 €

Hullámverés


Kira ?Condort nő létére egy komphajó kapitánya a majdnem tengernyi Öbölben. Az asszony nagyon szereti ezt a félig-meddig tengeri életmódot, nap mint nap viszi hajóját, gyomrában autókkal, buszokkal, kamionokkal kikötőből kikötőbe. Egy nap hatalmas vihar tör ki, és teszi mozgásképtelenné a hajóját. A következő órákban drámai helyzet alakul ki az Öböl kellős közepén. Viharos szél sodorja a hajót a partok, a pusztító zátonyok felé… Nem csak a hajót, a legénységét, de elsősorban több száz utasát kell kimenteni. A feladatot megoldja, mégis bűnbaknak kiáltják ki és elbocsátják. A negyvenéves elvált nőt azonban nem olyan fából faragták, hogy hátat fordítson a hajózásnak, és másik szakmát keressen magának. Kira nem adja fel, hiszen nem tud másképpen, nem a vízen élni. Vesszőfutása során sokféle emberrel találkozik, körülötte üzleti, szakmai és személyes ügyek keverednek és ütköznek, míg ő a bíróságon próbálja kiharcolni az igazát. Ahogyan megtalálja végül is a kései, de szép szerelmet, úgy megtalálja az utat egy hajóra is.
Na stiahnutie
5,07 €

Ragyogó ?hold


A közmondásos „csúnya nő”, a már majdnem-vénlány Vanda, akit eddig senki sem szeretett, váratlanul találkozik egy jóképű és gazdag vállalkozóval. A férfi udvarolni kezd, szerelmet vall, magához édesgeti a lányt. Már-már úgy tűnik, minden sínen van és Vanda megtalálta az annyira várt boldogságát, amikor valami rettenetes szörnyűség, egy aljas összeesküvés kezd kibontakozni, és a lány megérti, miféle gonosz erők játékszere lett. Egyedül mit sem tehet, de szerencsére akadnak segítői…
Na stiahnutie
5,07 €

Aludj ?csak, kedves


A huszonegyedik században is vannak, akik életüket adják a szerelemért… Lehet, hogy egy, a közelmúltban történt esemény ihlette meg és késztette a szerzőt a tragikus szerelmi történet megírására? A kisvárosi rendőrtiszt orvosnő felesége és jóképű főnöke, a főorvos között viszony szövődik, ám még sok mindennek kell történnie ahhoz, hogy a tragédia beteljesedjen. Ám a szerző nem lenne Melissa Moretti, ha kissé eltávolodva az eseményektől, ne vezetné a szerelmi történetet egy másik ösvényre, amelyben valamiképp mégis diadalmaskodhatnak a legyőzhetetlen érzelmek.
Na stiahnutie
4,51 €

Bella, ?drága Bella


Isabella Denizt gyermekkorában az anyja kitette egy templom elé – ennyit tudunk róla. Árvaházakban nőtt fel, de huszonkét évesen elhatározza: megkeresi a szüleit. Hónapokig tartó nyomozás és hajsza során találkozik álmai férfiával is, de valami elriasztja tőle… És miközben lassan üzletasszonnyá válik, egy régi és tragikus szerelem története bontakozik ki a szeme előtt. Amelynek egyik okozója, de résztvevője is pár napos korában – ő maga volt…
Na stiahnutie
5,07 €

Megérdemelt szerelem


Két leánytestvér az élet viharában. Nem szövetségesek, bár nagy baj esetén az egyik ott van a másik mellett. De nemegyszer ellenfelek is, különösen, ha ugyanaz a férfi kell nekik. A küzdelem olykor élet-halálra megy, és csakugyan akad olyan áldozat, aki búcsút vesz az élettől. Az egyik Alexa, a híres énekesnő, koncertkirálynő, tinik bálványa, fél Európa az ő dalait hallgatja – de milyen ember a magánéletben? Hogyan bánik a férfiakkal? És ott van a másik testvér, Ella, aki sokszor szembekerül híres húgával, de a végén megszerzi a szerelmet, az igazit, és semmi kincsért nem engedi kicsúszni a kezéből.
Na stiahnutie
4,23 €

A ?szerelem koldusa


Zita egy baleset után kórházban tér magához, és megtudja, hogy egész addigi világa összeomlott. Nincs már férje, otthona, munkája – magára maradt, nincstelen nő lett harmincöt évesen. Hogy életben maradjon, alkalmi munkákat vállal, de ha nem talál, kénytelen koldulni is. Megalázó helyzetekbe is kerül, de mindig győz élni akarása, alkalmazkodó képessége. Sőt, nagy bajában még másoknak is segít. Amikor már azt hiszi, nincs kiút, egy rejtélyes férfi üldözni kezdi, ő pedig városról városra menekül és bujkál. De a regény végére megszerzi mindazt, amit máskor, máshol, mások hibájából elveszített.
Na stiahnutie
5,07 €

Forró déli szél


Menekülttábor valahol egy Földközi-tengeri szigeten. A parti őrség tengerészei süllyedő bárkákról mentik a tengeren érkező menekülőket. Így kerül a gyűjtőtáborba Amba, az afrikai nő, aki rettenetes dolgokon ment keresztül, mielőtt idáig eljutott. A táborban szolgál Manuel, a mentős. Elég meglátnia a fekete asszonyt, hogy attól kezdve megváltozzon az ő élete is. Korunk nagy társadalmi problémáját boncolgatja a szerző a rá jellemző módon. Itt arról ír, hogyan teljesedik ki egy szerelem két annyira különböző ember között, és hogyan fogadja ezt a környezetük? Az olvasó mindemellett sok érdekeset megtudhat a menekültekről, migránsokról és azokról, akik a segítségnyújtásnak szentelik életüket.
Na stiahnutie
5,07 €

Jó ?éjszakát, kapitány


Hogyan változtatja meg három légi teherszállító vállalkozás életét egy huszonegy éves lány? Mit tud, amitől az üzlet fellendülhet? A népszerű szerző újabb regénye repülősök között játszódik. Ám valóságos krimi is kibontakozik Hanna körül. A lány egy maffiacsoport érdekeit keresztezi, rendőrségi védelem alá kerül, majd elrabolják. Ám közben egy nagyon is békés célért dolgozik, amiben aztán hamarosan egy férfi is a segítségére siet. Még történik néhány izgalmas esemény, sőt Hanna életveszélybe is kerül. De most már nincs egyedül. A földön és a levegőben játszódó történet olvasói még az üzleti világ egy kicsi szeletébe is betekintést nyerhetnek.
Na stiahnutie
5,07 €