István Nemere strana 12 z 21

"Ismerjük-e a katolikus egyház szentjeinek életét? Akik eddig csak rövid életrajzokat olvashattak róluk, bizony nem sokat tudhatnak. A szerző ebben a könyvében nagyon részletesen írta meg a tizenhárom magyar szent, és boldog Apor Vilmos történetét. Megvilágítja a történelmi hátteret és olykor meglepő párhuzamokra lel a régi és mai világ között. Királyok és királylányok, szerzetesek és papok nagyon színes életútja elevenedik meg előttünk. Olyan emberek voltak, akik az önfeláldozást minden másnál fontosabbnak tartották, akik a nélkülözőkön, a számkivetetteken segítettek, életüket adták a meggyőződésükért, akik számára az „én” mindig és minden körülmények között háttérbe szorult a „mi” mögött. Ha kell, nevezzük őket „szenteknek” – így a szerző – a lényeg az, hogy sok szempontból másoknak is példaképül szolgálnak. Talán még ma is."

Még a magyar történelem kedvelői közül sem sokan tudják, hogy milyen furcsa helyeken és célokért háborúztak egykor őseink. Ki tudja, hogyan küzdött a magyar királyság az Adriáért Velencével és Bizánccal? Miféle magyar háborúk zajlottak orosz földön csaknem ezer évvel ezelőtt? Hol mérkőztek meg egymással a görögök és a magyarok, hányszor jártak csapataink osztrák földön? Mennyi csatát vívtunk a csehek meg a lengyelek ellen, és ki hallott már a litvánok ellen viselt három háborúnkról? Bizony őseink háborút indítottak Bulgária ellen, de hódítottak Sziléziában és voltak kéretlen hódítók más idegen földeken is. Vívtak magánháborút Magyarországon, huszáraink rohammal vették be Berlint, és őseink hadakoztak még a Szentföldön is… Régi hadjáratok elevenednek meg a szerző élvezetes előadásmódjában. Olyan háborúk, amelyeket mára nagyobbrészt elfelejtettünk, pedig sok tanulsággal szolgálhatnak a ma emberének is.

Igaz történetek szellemi fogyatékos uralkodókról, takarítónőből lett cárnéról, főrangú kamaszok kényszerházasságáról, szexmániás királyokról… Felséges szerelmek és botrányos frigyek, ezerszer megátkozott házasságok - a fenséges hölgyek és urak kapcsolatainak az eddigitől eltérő bemutatását vállalta most a szerző. 12 igaz történet az előttünk élőkről, akik az uralkodás mellett olykor megjárták a házasélet poklait.

A zseniális „Agy” ötszázmillió eurót raboltat el embereivel, akik sohasem látták őt. Kézről kézre adják a drága szállítmányt de akinek köze volt a zsákmányhoz, annak élete hajszálon függ. Nem maradhat élő tanú, és nem maradhat nyom, amely a rendőrséget elvezetné az „Agyhoz”… Hát a legtöbbjük odaveszik. Szembeszállhatnak-e a láthatatlan, ismeretlen ellenséggel az EURPOL nyomozói, vagy egy asszony, meg a lánya? A regény filmszerűen pergő eseményei miatt a könyv letehetetlen. Tömény izgalom, amihez foghatót ritkán olvashatunk. És még az utolsó lapokon is többször "megfordul” a sztori…

A ?könyv eredeti kéziratának elején volt egy mondat, amit a magyar kiadó bizonyos okból mégsem nyomtatott ki. Ez így hangzott: Bár a szerző sokat tud, ennek nagyobb részét nem közölheti. Köti őt egy réges-régi eskü, amit egy bizonyos intézménynek tett. Ehhez képest, még ha ez igaz is, a szerző sokat, nagyon sokat közöl velünk. A kronovizorról, azaz az időlátó gépről nagyon sokan írtak már -nézzék csak meg az interneten, hány tízezer említés, cikk, könyv, interjú, filmbejátszás, stb. van róla! Ám a regényben -amely talán nem is csak regény (!)- a hősök az emberiség egyik legnagyobb titkát fedezik fel. Ez rettenetes változásokat okozhat 21. századi világunkban. Mindnyájunk életét befolyásolhatja már csak a puszta tudat is: valakik, valahol, akár ebben a pillanatban is, nézik, figyelik, ellenőrzik, mit teszünk legbensőbb magányunkban, kinek mit mondunk, mit tervezünk? És évezredekre vagy még távolabb az időben vissza lehet menni és megtudni, hogy a dolgok valójában hogyan is történtek…? Félelmetes perspektíva. Mert mint a szerző mondja: nemcsak figyelő, de megfigyelt is lehetsz. Másokat lesel, és közben téged lesnek. Semmivé teszik titkaidat, azaz az életedet. És ha lehetőséged lesz rá, hogy ugyanazzal fizess vissza, vajon meddig fogsz habozni…?

A Zsigmond-trilógiát folytató Zádor-trilógia befejező kötetét tartja kezében az olvasó. A főhős sorsát hat kötetben követhették, így megismerkedhettek az 1380-as évek közepétől az 1401-ig tartó időszakkal. Zádorffy Zádor gróf, ki parasztlegényből küzdötte fel magát a nemesek sorába és Luxemburgi Zsigmond magyar királynak tett szolgálatai fejében nyert grófi rangot, címert és birtokot – ezúttal is uralkodója oldalán áll. Ám ennél szélesebb körképet kapunk arról a zavaros korszakról, amikor a nagyurak folyamatosan lázadtak Sigismundus Rex, az idegen király ellen. Kinek maroknyi híve volt csak az országban, viszont mindent megtettek, hogy segítsék Zsigmondot. Volt olyan időszak is – erről szól ez a kötet –, amikor a lázadó urak fogságba vetették saját királyukat. Miközben Zsigmond az életéért és szabadságáért küzd, Zádor gróf és barátai, katonái egy különös, távoli városban, Zára tengeri kikötőjében torpedózzák meg sorra a Déli Liga törekvéseit. Ezek az urak Nápolyi Lászlóban bíznak, az itt született, ám a magyarsággal semmi közösséget nem vállaló „talján” királyt ültetnék a magyar trónra. Zádornak hála, ravasz ötleteivel és személyes bátorságával sikerül ezt megakadályozni.

Nemere István Horthy Miklós életét feldolgozó regénytrilógiájának első kötetében születésétől az I. világháború kitöréséig követi nyomon Magyarország későbbi kormányzójának életútját. A Kenderesen, a XVII. században nemesi címet kapott család birtokán töltött gyermekévek, a családi háttér, a debreceni és soproni tanulmányok a gyermek Horthy jellemfejlődésének meghatározó évei voltak. Az ifjú Miklós tizenhat évesen, szülei akarata ellenére jelentkezett az Osztrák–Magyar Monarchia fiumei haditengerészeti akadémiájára, ahol kiváló sportemberré és fiatal tisztté vált. Szolgálata során szinte az egész világot bejárta, számos hatás érte. A császári udvar és hadvezetés felfigyelt a tehetségére, szokatlanul gyors karriert futott be. Ferenc József szárnysegédje is volt, és az I. világháború kitörésekor már sorhajókapitányi rangban szolgált. A szerző Horthy Miklós életpályájának rekonstruálása során különös gondot fordított az 1867-es kiegyezést követően Magyarországon és a monarchiában bekövetkezett társadalmi, politikai és gazdasági folyamatok és változások bemutatására. A kötet lapjain megelevenednek a soknemzetiségű, sok szempontból megosztott, mégis egységes monarchia hétköznapjai, a bécsi udvar konfliktusai és a közép-európai nagyhatalom szerepének megváltozása a világpolitika nagy színpadán.  Nemere István életrajzi regénye kiváló korkép a XIX. század második felének és a XX. század első másfél évtizedének Magyarországáról, Európájáról és világáról.

Nemere István Horthy Miklós életét feldolgozó regénytrilógiájának második kötetében az I. világháború befejezésétől a II. világháború kitöréséig követi nyomon Magyarország későbbi kormányzójának életútját. Az otrantói tengeri ütközet után a súlyos sebesüléséből felépülő Horthy Miklóst a Ferenc Józsefet az osztrák császári és magyar királyi trónon követő I. (IV.) Károly császár előbb ellentengernaggyá, majd altengernaggyá és az Osztrák–Magyar Monarchia flottájának parancsnokává lépteti elő. A flotta leszerelése után visszavonul kenderesi birtokára, ott éli meg az őszirózsás forradalmat és a Tanácsköztársaság véres napjait. Azonban jelleméből fakadóan képtelen a tétlen szemlélődésre, így 1919 májusában elvállalja Károlyi Gyula szegedi kormányának hadügyminiszteri posztját.  A román megszálló hadsereg kivonulását követően az antant támogatásával 1920-ban kormányzóvá választották, s ezzel kezdetét vette a magyar történelemnek az a közel negyedszázados korszaka, melynek történeti és emlékezetpolitikai megítélése mindmáig éles vitákat vált ki. Nemere István trilógiájában Horthy Miklós és közvetlen környezete sorsán túl nem mulasztja el bemutatni a korszak hétköznapi embereinek sorsát, gondolkodásmódját sem. Életrajzi regénye kiváló korkép a két világháború közötti Magyarországról és Európáról.

A világ nagy titkosszolgálatainak történetét írja a szerző – a sorozat első darabja éppen az amerikai szolgálat múltja, jelene, sőt várható jövője. Sok érdekes esettel és eddig magyar nyelven soha meg nem jelent információkkal, forrásokkal.

A titkosszolgálatok-sorozat második darabja. Csak 1954-től, az e néven megalakult szervezet alapításától tárgyalja a témát és nagyon sok, eddig titkos eseményről rántja le a leplet. Még magyar vonatkozású adatokat is talál benne az olvasó. Sok név, sok akció, sok háttér – íme, a “KGB-sztori”.

"Talán Tark volt az egyiptomi első ipari kém, amikor sok ezer évvel ezelőtt a fáraó Főníciába küldte őt egy különleges feladattal… Tark, ez a rokonszenves és találékony fiatalember keményen megfizetett érte, sokat szenvedett. Amikor pedig végre sikerült megszöknie az aranybányából, kalandok végtelennek tetsző sorozata vette kezdetét. Tark története a végsőkig kitartó, furfangos és bátor emberről szól. Aki nem adja meg magát sorsának és a legreménytelenebb helyzetekből is ki tud törni. Akit érdekel az ókor, az sok izgalmat talál ebben a könyvben."

A "Negyedik típusú találkozások" című ismeretterjesztő sorozat első számaként Nemere István az UFO-kérdést boncolgatta. A sorozat tizedik számát ismét Nemere István írta. Az előszóban rögtön megállapítja: az ember több, mint a teste. Biztos benne, hogy létezik valamiféle "lélek", és ezt a vallás, az istenhit teljes kizárásával is próbálja bizonyítani.

Nemere ?István is megírta a maga királytörténeteit, de persze nem szabályos életrajzokat, hanem az uralkodócsaládokban hajdan lezajlott gyanús ügyeket, leszámolásokat, zsarnoki őrjöngéseket, szexuális kilengéseket stb. pertraktálja. Éppen tucatnyi elbeszélésének első hőse a „jöttmentből” lett római király, Tarquinius, aki talán az első tudatos „imázsteremtő” uralkodó volt. Szerepel az összeállításban a „kelet rémének” nevezett júdeai Heródes; a negyvennégy évig uralkodó Nero császár, aki az állami politika rangjára emelte a gyanakvást és a besúgást. Korunk újra fölfedezett démoni asszonya, a bizánci Theodóra császárné sem maradhatott ki a sorból. A magyar múltat „reprezentálja” az Árpád-házi Salamon; szól az író a 13. századi bizánci Andronikosz rémuralmáról; azután Nápolyi Johannáról, aki első férjét megölette, a másodikat pedig szexuális mohóságával „végezte ki”. A sorban helyet kapott a lengyel-magyar király, II. Ulászló, a Borgia család, Rettegett Iván orosz cár, a Prágában székelő „bolond műgyűjtő”, II. Rudolf német-római császár, és végül a mayerlingi tragédia áldozata, Rudolf trónörökös. A novellisztikus történetekkel a szerzőnek láthatóan nem az volt a célja, hogy a tényeket mérlegelő beállítással árnyalatos képet adjon rémes legendákkal övezett hőseiről, épp ellenkezőleg, megerősíti a mendemondákat, és „szaftos” részletek idézésével még borzalmasabbaknak állítja be e történelmi figurákat, mint amilyennek a köztudalom tartja. A démonizáló indítékú kötet – magánérdeklődést elégíthet ki.

Nemere István Horthy Miklós életét feldolgozó regénytrilógiája utolsó kötetében a kormányzó és a száműzött pályafutását mutatja be. 1920 tavaszán Horthyt megválasztották Magyarország kormányzójának és ezen a poszton csaknem huszonöt évig kitartott. Ahogyan az előző kötetekben, a szerző nemcsak főszereplője életének eseményeit mutatja be meglepő részletességgel, hanem az akkori Magyarország viszonyait is. Hisz nem csak a volt admirális, aztán „Főméltóságú Úr” szereplője a regénynek. Lapjain, akár egy szétterített legyezőn, megjelennek a korabeli magyar élet szinte összes szereplői, arisztokraták, munkások, politikusok, hivatalnokok, újságírók, demokraták és nyilasok. Látjuk, hogyan veszíti el a kormányzó gyermekeit, hogyan nyer teret a német orientáció és hogyan kerül az ország mindinkább a nácik uszályába. Tanúi vagyunk Horthy és Hitler tárgyalásainak, és annak, hogy a kormányzó kényszerpályán mozgott, nem volt elég ügyes ahhoz, hogy kivezesse országát a bajból, viszont túl becsületes, hogy rókalelkű politikus módjára lavírozzon a sokféle akarat és hatás között. Veszni hagyta a vidéki zsidóságot, de megmentette a budapestiek nagyobb részét. Túl későn próbálta elhagyni a nácikat, akik ezt a fia elrablásával, majd az ő és családja internálásával bosszulták meg. Hitler foglyaként vészelte át a háború utolsó hónapjait, utána meg kis híján a nürnbergi háborús bűnösök vádlottjai közé került… Csak évekkel később, már túl a nyolcvanon vált teljesen szabad emberré. Utolsó éveit Portugáliában töltötte, közel az imádott óceánhoz. Szegényen, szinte nyomorogva, mások kegyeire hagyatkozva élt, hiszen nem volt kimentett vagyona, svájci bankszámlája… Mert nem volt „igazi politikus”. Horthy Miklós életének nagy ívét 1957-ben fejezte be. Az olvasó a harmadik könyvből megtudja, hogyan élt és halt a magyar történelem egyik legellentmondásosabb alakja.

Még azok is haszonnal, ugyanakkor izgalommal forgathatják majd a szerző új könyvének lapjait, akiket eddig nem különösebben érdekelt a magyar korona sorsa. Az író, aki a magyar történelemnek szinte minden korszakát feldolgozta komoly monográfiákban, dokumentumkötetekben, életrajzokban és regényekben, ezúttal nem sokat foglalkozik a „Szent Koronát” övező tanokkal, eszmékkel és hiedelmekkel – inkább annak sorsát követhetjük a könyv lapjain. Amely egyszerre regény és tanulságos olvasmány, bár semmi kitalálás nincs benne, hiszen azt írja le, ami valóban megesett az ezeréves magyar ékszerrel, amely egyben jelkép volt. Sőt az országot és annak tartományait összefogó, sokak által királyoknál nagyobb hatalommal bíró, önmagában jogintézményt képviselő tárgy volt. A több kötetre tervezett mű első részét tartja kezében az olvasó. Megtudhatja belőle, hogyan „született” a korona, hogyan hozták el Magyarországra és az első király fejére kerülve milyen nagy hatást gyakorolt az utódokra. Méltó és olykor bizony arra méltatlan emberek viselték, akiknek olvashatunk e lapokon nemegyszer közömbös, aljas vagy nemes tetteiről. Az Árpád-házi királyok kihalása után a korona „idegen kezekbe” került, hol elrabolták, hol zálogba csapták, hol kiváltották és ily módon megszabadították. Volt, hogy elveszett, és megtörtént, hogy teljes tudatossággal betörtek őrzőhelyére és elvitték olyanok, akik azt nem érdemelték meg. Tették meglett férfiak, igazi hercegek, de kisfiúk, sőt csecsemők fejére. Hogy megszerezzék, összeesküdtek, loptak, gyilkoltak, raboltak. Uralkodásuk mindennél fontosabb jelvényeként viselték magyar, francia, német, cseh, lengyel királyok, öltek és haltak érte sokan, sok csatában. Az első részben a korona első ötszáz évét ismerhetjük meg, egészen a mohácsi vészig kísérjük kalandos sorsát.

Folytatódik a magyar Szent Korona kalandjairól szóló trilógia, amely nagyobb részben a magyar nép, a magyar államiságért folytatott küzdelem története is. A mohácsi vésztől a magyar reformkorig meséli el, mi minden történt, és történhetett a koronával azokban a bizonytalan időkben. A sokak szerint szinte történelmi intézményként kezelt koronát, amelyre egész elméleteket, sőt állami törvényeket és rendeleteket építettek, kézről kézre adták az említett korokban. Próbálták elrabolni, eltüntetni, felhasználták zsarolásra, megfélemlítésre. Voltak olyan „magyar” uralkodók, akik csupán egyszerű „ékszernek” tartották, drágaköveinek és aranyának értékét becsülték csak, szimbolikus jellegére és nemzetet összefogó erejére ügyet sem vetettek. Megint másoknak jelvény volt, amelyet életükben egyszer egyetlen órára a fejükre tettek, magukra öltöttek, azután majdhogynem megfeledkeztek róla. Ám minden korban akadtak, akik a koronát szentnek tartották, és készek voltak életüket is adni, hogy a magyaroké maradjon. Mégis, a korona hosszú évtizedeket töltött „fogságban”, idegen érdekek szolgálatában. Egész emberöltők múltak el úgy, hogy senki sem láthatta, ha mégis, úgy politikai érdekek csaptak össze körülötte. A könyv a homályos évszázadokról szól, amikor védelmében ismert és neves, no meg ismeretlen hazafiak álltak ki. Mindezek ellenére az ország jelképe leggyakrabban idegen hatalmak játékszere lett, noha mindig akadtak, akik ezt nem tűrhették, és tettek ellene.