István Nemere strana 6 z 23
autor
A fogoly király
A Zsigmond-trilógiát folytató Zádor-trilógia befejező kötetét tartja kezében az olvasó. A főhős sorsát hat kötetben követhették, így megismerkedhettek az 1380-as évek közepétől az 1401-ig tartó időszakkal.
Zádorffy Zádor gróf, ki parasztlegényből küzdötte fel magát a nemesek sorába és Luxemburgi Zsigmond magyar királynak tett szolgálatai fejében nyert grófi rangot, címert és birtokot – ezúttal is uralkodója oldalán áll. Ám ennél szélesebb körképet kapunk arról a zavaros korszakról, amikor a nagyurak folyamatosan lázadtak Sigismundus Rex, az idegen király ellen. Kinek maroknyi híve volt csak az országban, viszont mindent megtettek, hogy segítsék Zsigmondot. Volt olyan időszak is – erről szól ez a kötet –, amikor a lázadó urak fogságba vetették saját királyukat.
Miközben Zsigmond az életéért és szabadságáért küzd, Zádor gróf és barátai, katonái egy különös, távoli városban, Zára tengeri kikötőjében torpedózzák meg sorra a Déli Liga törekvéseit. Ezek az urak Nápolyi Lászlóban bíznak, az itt született, ám a magyarsággal semmi közösséget nem vállaló „talján” királyt ültetnék a magyar trónra. Zádornak hála, ravasz ötleteivel és személyes bátorságával sikerül ezt megakadályozni.
Na stiahnutie
9,27 €
dostupné aj ako:
Ébredés elott
A 2000-es évek elején urhajócsapat készül a Marsra. Ugyanakkor az egész világot furcsa álomkór lepi el - három napra elalszik a Föld egész lakossága. Vagy mégsem mindenki?... Valakik nem alszanak, hanem a nukleáris fegyvereket gyujtik be egy kis országba. Az urhajósokon nem fog az álomkór, és szembeszállnak a diktatúra embereivel. Mi lesz a világ összes atomfegyverével?...
Na stiahnutie
3,66 €
Kiléphetsz testedbol?
A dokumentumjellegu könyv alcíme: "A spiritiszták titkai". A szerzo ismét rejtélyes emberi képességeket boncolgat - valóban léteznek emberek, akik képesek elküldeni tudatukat bárhová, miközben testük eredeti helyén marad, és vannak olyanok is, akik megkettozhetik önmagukat?
Na stiahnutie
3,66 €
Szép temetésem volt
Daniel Skagen-Monti visszatér Európába, Svájcban és Marseille-ben küzd a banditákkal. Egy nyomtalanul eltunt, gazdag lányt keres. Mivel a sírjában nem találja, az élok között kutat tovább... Az elore nem látható események során hosünk ezerszer kockáztatja a saját, de mások életét is...
Na stiahnutie
3,66 €
Királyi vérvonal
KolumbuszKirályfi, titkos ügynök, hős? Nyomozás időn és téren túl
Nem a szerző fedezte fel, már sokan leírták, hogy „minden másképpen volt”. Kolumbusz nem olasz volt, hanem portugál. Mielőtt nekivágott nagy útjának, járt már Amerikában. A spanyol királyi udvarba mint a portugál király titkos ügynöke érkezett: egy nagyon különleges feladat végrehajtása várt rá. És akár hiszik, akár nem, a legújabb elmélet szerint a Várnánál 1444-ben el nem esett, hanem tovább élő és vándorló, a portugál Madeira szigetén letelepedett Ulászló királyunk házasságából származó elsőszülött fiú volt valójában a nagy felfedező, az „óceánok admirálisa”, Amerika első alkirálya… De aki ismeri a szerzőt, sejtheti: amit mások kiderítettek, ahhoz ő még hozzá tud tenni valamit.
Egy trónörökös második életeMeghalt-e Rudolf trónörökös Mayerlingben, vagy tovább élt külföldi száműzetésben?
Mi történt Mayerlingben 1889. január 30-án? Nagyon sokan tették fel ezt a kérdést az elmúlt száztíz év során. S számtalan – olykor egymásnak ellentmondó – választ, feltételezést fogalmaztak meg már a kortársak, majd a kutatók, történészek, újságírók, hivatalos és nem hivatalos „szakértők”.
Na stiahnutie
9,27 €
Vér és korom
Ez immár az ötödik könyv a Zsigmond-trilógia és a Zádor-trilógia első könyve után, amelyben Zádor fia Zádor, vagyis most már Zádorffy gróf és fiai kalandjairól olvashatunk. A színhely a Magyar Királyság, amelyet nem elég erős kézzel ural Luxemburgi Zsigmond király. Az uralkodó, aki alig van itthon, idegen városokat járva küzd egy újabb királyi koronáért, sőt a császári címért.
Itthon azonban forrnak az indulatok. A déli liga ismét Nápolyi Lászlót szeretné trónra ültetni. Zsigmond megbízza Zádort, tegyen ez ellen valamit. És Zádor meg is állítja az ellent, de ez egy, a lelkiismeretét próbára tevő tömeggyilkossággal jár, amit az ellenség ártatlanok értelmetlen halálával bosszul meg.
Közben zajlik az élet Budán is, ahová Zádor a fiait küldi. A nádor udvarában cselszövés folyik, amibe Torda és Márk is belekeverednek. A régi harcos barátok hát ismét összegyűlnek, hogy folytassák küzdelmüket az ország és a törvényes rend ellenségeivel. Közben személyes leszámolások, tragikus események is történnek, amelyek az ifjabb nemzedék lelkét is formálják.
Az olvasó a korabeli élet szinte minden oldalát megismerheti a regénysorozatból. A Vér és korom lapjain az események filmszerűen peregnek. Összecsap a szenvedély, a hazaszeretet, a szerelem, a sértett hiúság és a mindent elsöprő bosszúvágy.
Na stiahnutie
9,27 €
dostupné aj ako:
Különös magyar háborúk
Még a magyar történelem kedvelői közül sem sokan tudják, hogy milyen furcsa helyeken és célokért háborúztak egykor őseink. Ki tudja, hogyan küzdött a magyar királyság az Adriáért Velencével és Bizánccal? Miféle magyar háborúk zajlottak orosz földön csaknem ezer évvel ezelőtt? Hol mérkőztek meg egymással a görögök és a magyarok, hányszor jártak csapataink osztrák földön? Mennyi csatát vívtunk a csehek meg a lengyelek ellen, és ki hallott már a litvánok ellen viselt három háborúnkról? Bizony őseink háborút indítottak Bulgária ellen, de hódítottak Sziléziában és voltak kéretlen hódítók más idegen földeken is. Vívtak magánháborút Magyarországon, huszáraink rohammal vették be Berlint, és őseink hadakoztak még a Szentföldön is… Régi hadjáratok elevenednek meg a szerző élvezetes előadásmódjában. Olyan háborúk, amelyeket mára nagyobbrészt elfelejtettünk, pedig sok tanulsággal szolgálhatnak a ma emberének is.
Na stiahnutie
5,63 €
Királyi páncélban
A Zsigmond-trilógia könyveiben megismert Zádor fia Zádor kalandjai egy új sorozatban folytatódnak. Hősünk, aki Luxemburgi Zsigmondot szolgálja az 1390-es években, most már mint gróf kerül elénk, kit őfelsége minduntalan nagyon különleges feladatokkal bíz meg.
Amikor a nagy nikápolyi csatavesztés után Zsigmond külföldre menekül, távollétében Zádornak a király ellen szövetkező főurakat kell szemmel tartania. A fiatal gróf előtt lassan feltárulnak azon idők magyar és külföldi politikai játszmái, az idegen és hazai érdekek ütközése, számos úr emberi gyarlósága, árulása, sőt összeesküvése Zsigmond ellen.
Zádor előbb egyedül, aztán már Zsigmond aktív részvételével küzd a déli liga és az idegen uralkodót pártoló urak ellen. Elsőnek sejti meg, hogy az urak legszívesebben megölnék a királyt – és azt kérdi: miért ne teremtsünk ehhez egy jó alkalmat? Tervét őrültségnek tartják, elsősorban maga a király, ám végül mégis megvalósítják. Az „orvok”, az idegen bérgyilkosok, akiket a déliek Zsigmond ellen küldenek, vajon sikerrel járnak-e? Megölik-e a magyar királyt, vagy…?
Hősünk mindent megtesz azért, hogy a Magyar Királyságot tovább vezethesse az erőskezű uralkodó. Hogy az ünneplő tömeg a tereken ismét kiálthassa: Vivat Sigismundus Rex! Éljen Zsigmond király! – akkor is, ha Zádor maga ezért nagy árat fizet.
Na stiahnutie
9,27 €
dostupné aj ako:
Ha eljutunk Endorába
Daniel Monti újabb története Afrikában játszódik. Már egy éve a szudáni felkelok kiképzotisztje, amikor a lázadók vezérét Endorába kell kísérnie. Csak ketten indulnak a veszélyes útra, és Montitól függ, hogy életben maradnak-e?
Na stiahnutie
3,66 €
Véredben szunnyad a hóhér
A férjeiket sorban legyilkoló budai úriasszonyok története napjainkban játszódik, de már korábban elkezdődött. A Naponta fogsz meghalni után olvashattuk az Engem nem lehet elhagyni címűt, vagyis a kétségbeesésbe hajszolt, elüldözött és kisemmizett férfi története után azt is, hogy Até görög istennő bájos papnői hogyan teszik el láb alól egyikük férjét. A harmadik részben ezek a vérszomjas és találékony hölgyek már meg vannak győződve arról, hogy előttük nincs és nem is lehet akadály. Ezért egy csapással két férjet készülnek temetőbe küldeni... Mivel ezek a regények egyben krimik is, hát nem illendő elárulni, hogyan végződik a történet. Csak egy dolog biztos: a negyvenes, nagyon szexi, nagyon gazdag semmittevők ravaszsága, a férjek balgasága, és persze a szerző humora folytán ez a történet is ellenállhatatlanul szórakoztató. Miközben a szó szoros értelmében halálosan komoly, vérre menő játszma folyik a könyv lapjain, az író a mai világunk fonákságait adja a szereplők szájába, fel-felvillantva nyelvi találékonyságát, társadalmi és politikai érzékenységét.
Na stiahnutie
5,61 €
dostupné aj ako:
Suttogó bokrok
Az erotikus krimi egy vidéki kastélyban játszódik. Hogyan teszi el láb alól az örökösök egész sorát egy fiatal lány? Vajon o az igazi tettes?
Na stiahnutie
3,38 €
Szomszédom a halál
Az ?Élni életveszélyessel? kezdodött, Daniel Skagen-Monti kalandjairól szóló könyvsorozat eddig utolsó része. A sorozatot a kiadó az utóbbi években ismét megjelentette, de ez a rész annakelotte csak egy megyei napilapban jelent meg folytatásokban, könyvalakban ez az elso kiadása. A fohos és kis csapata az 1990-es években rejtozködo balkáni háborús bunösökért megy el Afrikába...
Na stiahnutie
3,94 €
dostupné aj ako:
A rovásírás története
A könyv bizonyára nagy vihart arat majd. A szerző, mint már oly sokszor, most is sokkoló megállapításokra jut, miután megismerteti az olvasót az ősi magyar (székely) rovásírás történetével. Nem csak a régmúlton elmélkedik, hanem egészen a mai napig követi ezt az írást. Eleve kétségbe vonja a rovás mai - nem túl nagy - táborának hiedelmét-állítását, hogy a magyarok az ősi időkben mind tudtak írni-olvasni, és a rovásírás az ősmagyar harcosok (mindnek, kivétel nélkül!) éppen úgy a kisujjában volt, mint a főző-varró háziasszonyoknak... Keményen vitába száll nemcsak ezzel, de más hasonló állításokkal is, amelyeket egyszerűen légből kapottnak, szép ősi ábrándnak nevez. A felhőkben szálló rajongókat lehozza a földre, miközben elismeri ugyan a rovásírás egykori hasznát, különösen a számrovásét. Viszont megbírálja azokat, akik a rovásírást különféle vélt vagy valós okokból elvitték a politikai paletta egyik végébe, és ma is ott tartják. Ezzel azt a benyomást keltik, mintha a rovásírás is része lenne a politikának - holott csak annak túsza...
Na stiahnutie
4,23 €
Táltosok ?és sámánok
A sámán a gyógyító, a halottakkal társalgó, az időjós, és még sok minden. A sámán az, aki a legősibb koroktól elkíséri az emberiséget, mondhatni „sámánok mindig is voltak”. De kik ezek az emberek, és mire képesek? A szerző alaposan belemélyedt a témába, és több, olykor nagyon meglepő információval örvendezteti meg olvasóit. Egy egészen más, ismeretlen világ tárul fel a szemünk előtt. A sámán nemcsak egy titokzatos hivatás, de ősi tudások birtokosa is. Aki lélegzetelállító dolgokra képes – a mi érdekünkben.
Na stiahnutie
4,51 €
A legújabb titkok könyve
Élnek-e kozmikus idegenek a Naprendszerben? Lehetséges-e az idoutazás, mit mond erre a tudomány, a fizika? A könyvben különös emberekrol és képességeikrol is olvashatnak. Ahogyan a szerzo az elmúlt évtizedekben már sokszor, most is szinte sokkolja az olvasókat, amokor szembesíti oket a tudományok határterületein tapasztalható különleges jelenségekkel, képességekkel, eseményekkel. Némelyik állítása bizony megdöbbento ? például amikor bebizonyítja, hogy pszichikai erovel is lehet fényképeket eloállítani, vagy hogy léteznek bizonyítékok a reinkarnáció létezésére. Az utolsó fejezet pedig bombaként robbanhat a XXI-ik századi Magyarországon?
Na stiahnutie
4,51 €
Istenek harca
Magnus és Negat küzdelmeinek harmadik része. Egy Földhöz hasonló bolygón szinte emberi lények élnek. De valami mégis más: ezt a bolygót mesterségesen hozták létre a Kozmoszban élo, szinte mindenható lények, akik még Magnusnál és társánál is hatalmasabbak. Ok a Kozmosz igazi urai...
Na stiahnutie
3,38 €























